Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-03-14 / 9. szám
9. szám. KÖZÉRDEK 5-ik oldal és eladta becsületét a darabontoknak. Azok pedig, a kik a város mostani nehéz küzdelmeiben tervszerüleg dolgoznak a város létérdeke ellen, vigyázzanak, mert az Isten büntető kezein kívül elérheti a türelmet vesztett városi polgárság jogos felháborodásán alapuló elégtétel vevésének amerikaias módszere. Választmányi ülés. A Kossuth asztaltársaság folyó hó 8-án választmányi ülést tartott, melyben megejtették a múlt hó 22-iki táncz- mulatság leszámolását s a felmentvényt a rendező-bizottság elnökének megadták. Elhatározta az asztaltársaság, hogy márczius 15-ének méltó megünneplése czéljából a törzsasztalnál 22-én emlékünnepélyt rendez és ennek rendezésére bizottságot küldött ki. Özv. Baborszky Antalné és Szilágyi Mihályné részére 10 illetve 5 kor. segélyként megszavazott, de kimondotta, hogy, időközi segélyezést ezután nem teljesíthet s csakis a szokásos karácsonyi kiosztást teljesít- j heti. Kimondotta a választmány, hogy minden tekintetben csatlakozik a 48-as függetlenségi párt határozatához s a „Nagykároly“ czimü lap iránti nyilatkozatot helyesli és magáévá teszi. Orosz Lajos pénztárnok lemondását sajnálatának kifejezése mellett elfogadta a választmány s az asztaltársaság 1688 K 44 fillért tevő vagyonának a közgyűlés határozatáig leendő kezelésére Akkermann Antal vál. tagot kérte fel. Az érmihályfalvai Kossuth-asztaltársaság márczius hó 15-iki estélyén leendő képviseletére Simkó Aladár titkárt és Kalina Ferencz vál. tagot kérte fel. Tolvaj hetes. Deutsch József a Magyar Király szálloda föpinczérje folyó hó 10-én Makó István hetesnek 40 koronát adott át felváltás végett. A fiú a pénzzel együtt eltűnt. A] károsult jelentést tett a rendőrségen, a hol■ azonban kétszer is azzal utasították vissza, hogy sok a dolguk s nem érnek reá a nyomozásra. Folyó hó 11-én újból jelentkezett panaszaával s akkor nagykegyesen megindították a nyomozást, de szokás szerint eredmény nélkül. Ezek után mondta valaki, hogy Nagykároly nem el- dorádója a csirkefogók, tolvajok és radikálisoknak. Nyilvános számadás. A nagykárolyi Kossuth Lajos asztaltársaság múlt hő 22-én ■ tart ott tánczigalmán bevétel volt 441 korona! 98 fillér, kiadás 328 korona 85 fillér, tiszta- jövedelem 113 korona 13 fillér. Felülfizetni szívesek voltak: Papp Béla, Dr. Adler Adolf 20—20 kor., Kun István, Sugár Emil, Rolf és Társai 5—5 kor., Hadnagy Ignácz, Kulm és Miskolczi, Hoffman és Rózenfeld 4—4 kor., Palczer Ernő, Dr. Gózner Elek, Auer Dávid és fiai, Behr és Fluster, Pauncz Sándor 3—3 kor., Friedl István, Steib Antal, Kiéli János, Steib Márton, Janitzky Albert, Dr. Vetzák Ede, Kerekes Béla, Neuhaus Róbert, Kardos Lipót, Dr. Jékel László, Hatvani N., Singer Márton, Cse- tényi Lajos, Bing Mór 2—2 kor., Orosz Lajos, Kun György, Kalina Ferencz, Simkó Aladár, Káidor Mór, id. Kirilla Adolf, Májerhoffer József, Huszty Zoltán, Véber Tibor, Dr. Tietz Antal, Horváth Jenő, ifj. Schnell József 1 — 1 kor. Fogadják a nemes szivü adakozók az asztaltársaság hálás köszönetét. Tombolaestély jövedelme. A „Magyar Király“-hávéházban folyó hó 8-án rendezett tombola-estély bevétele 70 koronát tett ki, mely összeget a hazafiasságáról ismert Wessel Manó vendéglős a Rákóczi lovas-szobra alapja javára ajánlotta fel. Óvás! Ez a szó olvasható azokon a ládákon, a melyek tavaszi újdonságokkal telve nap-nap után érkeznek Rozner Henrik, a párizsi divatáruház czimére. Pályázat. A fehérgyarmati szolgabirói hivatalnál megüresedett irnoki állásra pályázati hirdetmény van kibocsátva. Uj alapító tag. Dr. Bisitz Béla lapunk főmunkatársa a Kossuth-asztaltársaság alapitó tagjai sorába belépett. Kondor Béla helybeli Deák-téri fűszer és csemege üzletében élő narancsfa termésével együtt látható. Ugyanott kapható a lefinomabb franczia és spanyol szőlő, körte, alma, dinye, narancs, különféle sajtok és mindenféle déligyümölcs. Hetenként kétszer friss kugler áll a vevő közönség rendelkezésére. Klein Salamon tajtékpipa-metsző Budapest, VII., Király-utca 1. (Báró Orczy-fále ház.) Különlegesség kiszívott tajtékpipákban. Javítások gondosan eszközöltetnek. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Rendkívüli választmányi ülés. A érmihályfalvai ipartestület folyó hó 9-én rendkívüli választmányi ülést tartott az ipartörvény revíziója ügyében kiküldendö b. tagok választása iránt. A választmány a nagyváradi keresk. és iparkamaránál tartandó értekezletre az ipartestület képviseletében Pólyák Barna és Baumgartner József vál. tagot küldte ki. Olvasóinkhoz 1 Tárcza rovatunk helyszűke miatt jelen számunkból kimaradt, miért is a t. olvasó közönség elnézését kérjük. Megérkeztek MASAT JÓZSEF fia sirkőraktárában 1908. évre az összes siremlékek. ®WT Homok eladás! Építkezési homokházk Óriási választék! Rámulatos olcsó árak! házhoz szállítva és nagy meny- nyiségben köbméterenként 3 K 50 fi!!. bányában átadva köbméterenként 1 K 40 fillérért kapható: Lochmáyer Márton, földbirtokosnál Kálmánd-utcza. Kiadó lakás. A Majtény-utcai 5. számú házamnál 3 udvari szoba, konyha villany világítással berendezve, kamara, padlás, 1908. május 1-től haszonbérbe kiadó. Kedden a „Központi Kávéházban“ nagy Értekezhetni lehet Purira-estély! \c> -\ir ■M'" rs\r *\!/' *\tc. yh yh vt*. Ah -á'í'o , x •. V.x .x’; >3 .X. -X• X-• X, I Szőlőoltványi szőlővessző! A világhírű Delaware adja a leg- ■k.5? jobb bort; oltani, permetezni nem kell! Gyökeres . 10O0 drb ICO korona Sima . . 1000 „ 50 „ Szőlőoltványok ezre . 140 _ „ a legnemesebb fajokból. — Árjegyzék ingyen. — Rendelési cim : Szíjgyártó Nagy Mihály Pelsósegesd (Somogym.) .-V x ■ x ■ x ■ X x; - X; x ■ X X; v;; ’X; •>" X X; ^ 3|'-‘ UjC 3jv if.1 -/jv 4/jC vj'w wjv 4/Jv i/fw -fé>< ■}§§ #-y, #3IIfe* CSIPKÉS ANDRÁS tulajdonossal. m><k ><k THERMOS palack, mely hideget hidegen, meleget melegen tart tűz és jég nélkül. KORCSOLYÁK minden formában, a legkiválóbb anyagból és RODLIK (sport szánkók) nagy választékban GEITTNER és RAUSCH cégnél Budapest, Audrássy-ut 8. sz. f Arlap ingyen! 345—1908. vhtó szám. r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1907. évi Sp. I. 34/4. számú végzése következtében Dr. Sternberg Endre ügyvéd által képviselt Vémer Lipót javára Csintalan Imre ellen 77 K 72 f s jár. erejéig 1907. évi március hó 5-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 740 kor. becsült következő ingóságok, u. m : bútorok, zsinegek, szekér stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1907. évi V. 195 6. számú végzése folytán 77 kor. 72 f. tőkekövetelés, ennek 1907. évi január hó 2-ik napjától járó 5°/o kamatai és eddig összesén 61 kor. 50 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Érendréd- hez tartozó tanyán a fizetett összegek betudásával leendő megtartására Í908. évi március hó 18-ik napjának déintáni íél 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai érteimében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Nagykároly, 1908. évi március 1-én. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. Iparkiállitáson ezüst éremmel kitüntetve Tisztelettel van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, hogy a Széchenyi-utcza 28. szám alatt levő fodrász üzletemben, teljesen elkülönítve, külön bejárattal már évek óta par fogászati műtermem áll fenn, hol minden e szakba vágó fogászati teendőket ezután is pontosan és lelkiismeretesen fogok teljesíteni. Fogakat arany, kancsuk és czeloluidba foglalva készítek. Elvállalok teljes fogsorok készítését is. Működő órám d. e. 9—12-ig, d. u. 2—6-ig. A nagyérdemű közönség becses pártfogását kérve, vagyok teljes tisztelettel: VALUKA ANTAL, 1—3 fogtechnikus. m