Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-02-23 / 8. szám
$ 1907 február 23. A közgyűlést az ev. népiskolában tartották, azt a központi kiküldött vezette. Dr. Mányoky Gyulával az egyik kezdenie- i ayezAvel beszédet intézve a nagyszámmal j Megjelent közönséghez. Az alapszabályok letárgyalása és elfő gadása ntán az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot választották meg. A központ az igazgatóságba báró Jeszenszky György főszolgabírót, a felügyelőbizottságba pedig Kósa Ferencs reform, lelkészt nevezte ki. A köz- j gyűlés pedig megválasztotta az igazgatóságba : ! Schmidt Ferencz kereskedőt, Szász Imre ut- mestert, Weiszling Ádám iparost, Bölcsföldi Imre, Heidt Imre. Jákob Konrád, Kovács Sándor, Resch Ádám és Schneiker Konrád gazdálkodókat; a felügyelő bizottságba pedig : báró Fiáth Elemér szolgabirót, Ürögdy József néptanítót, Weil Ádám kereskedőt. A gyűlés végén a közönség nevében a szövetkezet kezdeményezőinek, tulajdomké- peni alapítóinak : dr. Mányoky ügyvédnek, Kósa Ferencz lelkésznek, Kring Ödön Grosch Ödön néptanítóknak, Schmidt Ferencz kereskedőnek báró Jeszenszky György mondott köszönetét. A megtiszteltek részéről Kósa Ferencz válaszolt, kifejtve, hogy nem őket, hanem báró Jeszenszky Györgyöt illeti meg az elismerés, ki tervüket melegen fölkarolta, törekvésüket buzgón támogatta, tettével buzdító, kiható jó példát adott. A közgyűlés titán az igazgatóság, majd a felügyelő bizottság tartotta meg alakuló •lését. Az igazgatóság elnökké Smidt Fe-' renezet, helyettes elnökké Szász Imrét, a felügyelő bizottság elnökké Kósa Ferenczet, helyette» elnökké báró Fiáth Elemért választotta meg. Az igazgatóság ugyanekkor megválasztotta a szövetkezet tiszti karát; könyvelővé Grosch Ödönt, pénztárossá Kring Ödönt, jogtanácsossá dr. Mányoky Gyulát. EGYLETEK, TÁRSULATOK Közgyűlés. A piuCzehelyi keresztény fogyasztási szövetkezet február 24 én d. u. 2 órakor tartja évi rendes közgyűlését. Felolvasó estély. A szekszárdi rom. kath. olvasókör az elmúlt vasárnap tartotta meg első szokásos nagybőjti felolvasóestélyét nagy közönség jelenlétében. Először Szabó Gésa elnök tartott felolvasást a halott- égetésről. Éles kritikával ostorozta a halott- égetést, s elitélte azt társadalmi, vallási, igazságügyi és közgazdasági szempontból. Után» Tóth Pál adta elő nagy hatással a halál monológját a temető sarkán, halottak estéjén. Végül Vendl Gyula szavalta el átható érzéssel a „Tetemre hivás“-t. Holnap vasárnap ismét tart a kör felolvasó estélyt. MULATSÁGOK. KÖZÉRDEK NYILTTÉR* Műkedvelő előadás ózsákon. A február 16-án megjelent becses lapjában, kös- hirré tétetett, hogy Ózsákon mennyire sikerült és számosán látogatott mulatság és műkedvelői előadás volt. Minthogy a meghívók a tiszta jövedelmet az ifjúsági könyvtár javára jelezték, kérjük a rendező tanító urat, szíveskedne a tiszta jövedelem összegét is jelezni, » mit annál könnyebben megtehet mivel az ő neje volt a pénztárnok. A jelenvoltak nevében Juhász László. * E rovat alatt küldöttekért nem vállal felelősiéget a szerkesztő. Szerkesztői üzenetek. Sz G. Gerjen. Nagyon köszönjük, apránként felhasználjuk. L. V. Budapest. Megkaptuk, kérjük türelmét, mert nagyon sok a közlésre váró kézirat. N. P. Budapest. A fenti üzenet önnek is szól. A szerelem. Az első versszak éppen nem rímel. Tessék átdolgozni, akkor közöljük. Kon eladás. A szedresi 3b. szánni telekjegyzőkönyvben A. I. 3. sorszám, 7b. helyrajzi szám alatt felvett korcsma- éplilet, a hozzátartozó épületekkel együtt eladó. Az épületek, úgymint a. 10 méter j hosszú és 4 méter széles pineze jó állapotban vannak. Az ár megjelölésével ellátott jzárt ajánlatok 1907 április 15-ig dr. Örffy Gyula szekszárdi ügyvéd úrhoz küldendők. Esetleg a korcsmaépület közvetlen közelében lévő 2400 négyszög öl jó minőségű szántóföld is áruba bo- esájtatik. i_2 Eladó ház. A Szécheijyi-utczában, a „Szek- szárd Szálló“ közelében, egy öt szobás lakással s megfelelő mellékhelyiséggel biró ház, mely üzleti czélokra is kiválóan alkalmas, szabad kézből eladó. Bővebb felvilágosítást ad e lap szerkesztősége és kiadóhivatala. Három utczai szoba, előszoba a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt azsnnal kiadón özv. Lőrinezy Józsefné. Helyi péiizbeszedi ügynököt, a vidékre szintén U&S98Ó ÓS péatJK- baszadő ügynökét keres egy elsőrangú részvénytársaság fix és jutalékra. — Továbbá egy magyar-német levelezőnőt alkalmaz fix fizetésre. Ajánlatok S. M. C. alatt poste- restante kéretnek Szekezárdra. 1 l Kiadó lakás. Egy három szobás utczai lakás hozzá tartozó mellék - helyiségekkel Szt. György-napra kiadó. Bővebbet a tulajdonosnál: Strényer András, 1—2 Vásártér uj-uteza 370. átvészelt mongelicxa tenyészkanok és tenyészkotezák, úgyszintén sárga kifüi-magburgonya Wiilzek Sándornál, József-puszta u. p. Szekszárd. 3—3 Eladó ház. Szekszárdon, az újvárosban lévő 71b. számú ház, mely áll 8 lakásból és a hozzátartozó mellékhelyiségekből, kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Bővebb értesítést nyújt a házban lakó Bencze Róza. 2-3 Műkedvelői előadás. A pinczehely- gürliői iparos és kereskedelmi olvasókör február hó 3 áu saját könyvtáralap javára Pinczehelyen a Rosenfeld-féle vendéglő ösz- szes helyiségeiben szioi-előadással egybekötött tánezestélyt rendezett. Lisztner Győző «■akavatott vezetése mellett „A szegény Pilli •oddy és „Oh azok a klubbok^ egy-egy felvonásos vígjátékok kerültek szilire Az előadás iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy a közönség a nézőiért teljesen megtöltötte. A szereplők: Bauer Olga, Tanner Emma, Schwarez Sárika és Krisker Janka kisasszonyok, Horváth Gyula, Kovács Pál nagyon sikerült alakítást mutattak be, s a közönség ‘ teljes elismeréssel adózott úgy a derék műkedvelők szép játékának, valamint * fáradhatlan vezetőnek. Az est bevétele 252 korona 64 fillér, melyből tiszta nyereség 127 korona 34 fillér volt. Jegyeiket megváltották : Fáy János és neje 4 K, Perl János (Hidegkút) 2 K, N. N. (Budapest) 4 K. Felülfizettek : Szalay Márton, Reicter Mór, Gör- lich Károly (Simontornya), Mandl Mór 1 — 1 K, Fischer Samu 50 f, Grünhut Miksa, Vogt Vilmos 1—1 K, László György 74 .f Ügy a szereplőknek, valamint a jegy megváltóknak és felülfizetőknek lapunk utján mond köszönetét Lisztner Győző elnök. Vendéglő megnyitás. X-iiaJteács Cr-ya-la, volt szekszárdi kaszinói vendéglős tudatja Szekszárd és vidéke nagyközönségével, hogy BUDAPESTEN Ei5! a VII. kerületben Thököly (Csömöri) ut 30. sz. allots egy minden tekintetben kényelmes vendéglőt nyitott. Midőn ezen körülményt úgy Szekszárd, mint Tolnavármegye közönségének szives tudomására hozom, főtörekvésem oda irányul, hogy az igen tisztelt vendégeimnek kitűnő szekszárdi boraimmal, úgyszintén elsőrendű részvény-sörömmel, valamint jó magyar konyhámmal kitüntető bizalmát mielőbb kiérdemeljem. A n. é. közönség becses pártfogását kérve, maradtam kiváló tisztelettel Budapest, 1907. évi február hó 1-én 3-3 XjVllrálGS G-37-u.lSL, vendéglős.