Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-11-23 / 47. szám

5 — Tegnap. A nagy „tegnapi is lezaj­lott. Azért Írjuk nagynak, mert tegnap vol­tak a vármegyei bizottsági tag választások megyeszerte; amelyeknek az lett volna a kimondott czóljuk, hogy a vármegyei köz- gyülés teimét, bár ez a hely mi szerintünk nem politizálásra való, az uralmon levő füg­getlenségi párt embereivel népesítsék be. Nem ismerjük még a választások részletes eredményét, — a szekszárdi s más egyéb példákból Ítélve azonban már most megálla píthatjuk, hogy ez a terv ily alakjában még sem sikerült. Maguk a függetlenségi párt vezető férfiai is belátták, bogy a szekszárdi értekezlet merev álláspontja, a jegyzők, vár­megyei, más tisztviselők kizárásával túl lőtt a czélon, s igy egy kettőjük kivételével tel­jesen távol maradtak minden nagyobb agi- tálástól. — Értesülésünk szerint csak Wéber János bonyhádi képviselő fejtett ki nagyobb tevékenységet Szekszárdon is volt egy kis mozgalom, de ez meglehetősen balul ütött ki, amennyiben az úgynevezett hivatalos jelöltek közül csak ketten jutottak be, de csak úgy, mert a vármegyeházán politikát nem igen szivesen iátó párt is felvette őket szavazó lapjára. Szekszárdon megválasztattak a főke. Uletben : Nagy György Hangonyi Í25, Ujj János 110, Nagy János Prantner 100, Székelyi József Váczek 75, üebuluy Imre 70 szavazattal. (.Mozsgai Sándor 50, Vesztergombi István 44 szavazatot nyertek.) Az alsó kerületben pedig Molnár Lajos rendőrkapitány 70 sza­vazattal. Krámmer János 68, Janosils Károly 45 szavazatot kaptak. A választást, mint elnökök László Lajos és dr. Beöthy Károly vezették. — A paksi választás ered­ménye, — mint tudósítónk táviratozz« — a következő: Megválasztattak Kalmár József, Petrich Ferencz, Streicher József, Weisz Ferencz, Rabbinek Pál. — öcsóny ben Szeghy Sándor vezette a választást; a régi bizottsági tagok: üazs Dániel jegyző és Horváth József választattak meg. — Decsen dr. Pécsvái'ady József k. orvos, K. Szélt Mihály, k. biró. — Agárdon Vi­rányi Károly jegyző, Renczes János k. biró (Harcz). — Tolnán Fekete Ágoston prépost, Stern Árpád, fakereskedő, Potyondy István földmives, Varga József iparos. Bá- taszéki kerületben: Bajé Pál, Taffner János, Beszedits Ödön, Thassy 'László. Simontor- nyai kerületben : Bertalan József,Pécsvárudy Béla. Nagydorogi kerületben: Kurcz István, Térmeg János, Lende Béla. Tamási kerü­letben: Hesz Pál, itj. Tóth István. Pincze- lielyi kerületben: Pöcz József, Szénáid Mó­ricz. Ozorai kerületben Horváth Imre, Szénáid Móricz. Gyönki kerületben: Várkonyi Imre, dr. Keck László, Szilassy Béla. Diósberényi kerületben: Oszbach György, báró Fiáth Elemér. Szakcsi kerületben : Horváth László, Pintér Mihály. Majosi kerületben : Szadivá- nyi Miklós. Reitinger János. Dombóvári kerületben: Nagy István, Rozsils Endre. Bonyhádi kerületben : Szentinányi Miklós, ifj. Müller János, Gyalog István. Szabó Géza hittanár ünneplése A szekszárdi róni. kath. olvasókör buzgó elnöke Szabó Géza tiszteletére, ki Szekszárdon ered­ményes működésének 10-ik évét most tölti be, e hó 26-án jubileumi ünnepséget rendez. — Előléptetés- a m. kir. pénzügy- miniszter Háry Béla szekszárdi p. ü. szám­tisztet jelenlegi állomás helyén való megha­gyással pénzügyi számellenőrré léptette elő. — Pénztárvizsgálat. Fink Kálmán kir. tanácsos pénzügyigazgató t. hó 21-én es következő napokon a szekszárdi m. kii. adó­hivatalnál pénztárvizsgálatott tartott. — Választási elnökök Lapunk múlt heti számában közöltük a vármegyei bizott­sági tagok választására kiküldött elnökök névsorát. Időközben az elnöki tisztről többen lemondtak, miért is Tolnavármegye alispánja pótlólag uj elnökök kiküldéséről intézkedett, így kiküldettek : Dunaszentgyörgyre Jó Dö­mötör Károly. Felsőiregre Kovarcz József. Nakia Szabó Lajos. Ozorára Parragh Béla. Szekszárdi főkerületbe Beöthy Károly, larna- siba dr. Friihvirtli Jenő bizottsági tagok. — A polgármesteri állás A polgármes- téri állást pár héten belől betöltik. Ez a körülmény szükségessé tetté, hogy a meg­KÖZfiRDEK 1907. november 23 választandó polgármester személyére nézve, a közvélemény mennél hamarabb megálla­podásra jusson. Értesülésünk szerint e tárgy­ban már holnap értekezletre lesznek össze hiva a képviselő testület tagjai. — Kinevezés. A m. kir. pénzügy- miniszter Bauer Ignácz volt szekszárdi szám­tisztet, komáromi számvizsgálót, számtaná­csossá nevezte ki. — Szekszárd város kegyelete. Szekszárd város képviselőtestülete ma délelőtt 10 óra­kor Janosils Károly h. polgármester elnök­letével ülést tartott, a mely alkalommal egy­hangúlag elfogadtatott a tauács azon javas­lata, hogy az elhunyt dr. Hirling Adám polgármestér koporsójára a város közönsége koszorút helyez, a családhoz részvét iratot intéz, a megboldogultnak érdemeit jegyző­könyvében megörökíti és a közönség hálája jeléül a kórház utczát dr. Hirling Ádám utczának nevezi el. — Színészet. Szilágyi Dezső hiváló erőkből álló társulata f. hó 20 án kezdte meg előadásainak sorozatát. Bemutatóul a „Bőregér“ került színre kitűnő előadásban, de kevés közönség előtt. — Csütörtökön az „Ördög“ szép számú közönséget vonzott. Az előadás is összevágó, igazán sikerült volt. — Pénteken „Goldstein Számi“-t adták. Szilágyi társulata most sokkal jobb, mint a múlt években. Melegen ajánljuk a közönség szives pártolásába. — Garay-estóly. A polgári olvasókör­ben ina Garay-estély t tartanak. A jövedel­met Garay Gizella javára fordítják. — Kivándorlási megbízottak felmentese. A belügyminiszter a Cunard kivándorlási tengerhajózási társulat szolgálatában kormány hatósági engedéllyel működött kivándorlási megbízottakat az egész ország területén ezen szolgálatuk alól felmentette, illetve műkö­désűket beszüntette. így vármegyénk terü­letére Gerendái/ Lajos nyug. főszolgabíró, szekszárdi megbízottat is. — Hajójegyeket ezentúl csak a határszéleken meghagyott néhány megbízottnál lehet váltani. — Amerikai hazatérők. Az amerikai munkahiáuy miatt megindult a visszaván- dorlás. Ezrével tér vissza a nép az ősi tűz­helyhez. A kormánynak nehéz gondot ad, hogy a kiéhezett, elcsigázott népet kereset­hez juttassa. Az a baj, hogy itt a tél. A földmivelésügyi miniszter azonban mindent elkövet, hogy a szegény népen enyhítsen, így a következő sürgönyt intézte a Szek- szárd-Bátai Dunavédgát és Ármentesitő Tár­sulathoz : „Amerikából 25 én több száz munkás érkezik haza. Ha működése területén vala­mely munkaadónak munkásokra szüksége van, a bérfeltételék közlésével az illető munkaadó közvetlenül értesítse erről Lekky Istváu, miniszteri tanácsost, Fiume, Európa - szálloda. Földmivelésügyi miniszter.“ — Jubileum. A hőgyészi kath. legény- egylet 10 éves fennállásának emlékére Hő- gyészen a kávéház termeiben saját pénztára javára f. évi november 23-án műkedvelői előadással és tánczmulatsággal egybekötött jubileumot tartott. — Szini előadás- A bonyhádi uyilv. mag. polg. leányiskola 1907. november 23-áp, az „Arany oroszlán“ szálloda nagytermében felszerelése és könyvtára javára tánczczal egybekötött szinielőadést rendezett. — A „Vi­rágálom“ allegorikus játékot dalokkal és tánczczal adták elő az iskolai növendékekből álló műkedvelőkkel. — Vöröskereszt Ülés. Az országos vörös kereszt egylet dunaföldvári fiókja f. hó 17-én népes választmányi ülést tartott, mely az egylet több fontosabb belügvében határozott. — A bajai hid. Bajáról táviratozzák : A megyei érdekeltség Baja városával egy­értelműen arról értesítette a kereskedelmi kormányt, hogy a baja-bátaszéki hídépítés következtében a bajai állomáson a forgalom annyira fog növekedni, hogy a.bajai pálya­udvart kibővíteni és a sínpárokat szaporí­tani kell. Ma érkezett le a kereskedelmi kormány leirata, melyben arról értesítik az érdekeltséget, hogy a kereskedelmi kormány a kibővítéshez nem járulhat hozzá. A ke­reskedők és iparosok erre népes értekezle­tet tartottak, amelyen elhatározták, hog>- memorandumba foglalják a kibővités meg- okolását és küldöttség utján adják át a me­morandumot Kossuth Ferencz, kereskedelmi miniszternek. A dunaföldvári polgári leányiskola növendékei f. hó 19 én megható szép ünnep­pel áldoztak Erzsébet királynő emlékének : az ünnepély szavalatok, ének és zongora játék­ból állott. Csányi Gizella polgári iskolai tanitónő fellette tartalmas és minden izében magyaros, szép emlékbeszédet tartott. Az ünnepélynek ezen emlékbeszéd adta meg fényét és jellegét, melynek elhangzása után a nagyszámú úri közönség gratulációkkal halmozta el a sikert aratott tanítónőt. Az iskola majd minden héten újabb és újabb tauujelét adja életképességének és vezetői szak­tudásának. — Esperesek értekezlete. A pécsi egyházmegyéhez tartozó esperesi kerületei­nek kiküldöttei ülést tartottak Pécsett a papnevelő intézet nagytermében. Az ülésen az egyházmegye papi nyugdíjügyének ren­dezéséről tanácskoztak, mely eredményre is vezetett. A nyugdíj megállapítása körül ugyanis két vélemény állt egymással szem­ben. Az egyik a fokozatos, a másik az egyenlő nyugdíj szükségessége mellett fog­lalt állást. Az értekezlet ezen utóbbit tar tóttá helyesebbnek és igy határozatba ment, hogy az egyházmegye területén egyenlő nyug­dijat fognak élvezni a papok. Ez a tix-ösz szeg évi 2090 korona lesz és a nyugdíjasok száma az eddigi 16 helyett 20 lesz. A mai tanácskozáson Zichy Gyula gróf, püspök elnökölt és részt vettek a káptalani tagok, az esperesek és az esperesi kerületek 1—1 delegátusa. Az elnöklő püspök rögtön a tanácskozáson 10.900 koronát adományozott a papi nyugdíjalap javára, az értekezlet után pedig ennek tagjait ebéden látta vendégül. — Foglalkozást keres egy jó házból származó intelligens leány, kinek szépírása van s a gépirást is tudja. Hivatalokban, ügyvédi, más irodákban elfogad bármily sze­rény javadalmazással összekötött másolási munkát; ajánlkozik boltokba elárusítónak is. — Egy egész családon segít, ki a felsorolt munkára vállalkozó nőnek állást ad, vagy szerez. — A tüzrendószeti törvény. A belügy­minisztériumban tárgyalást folytattak a tűz­rendészed törvényjavaslatról Bölcs Gyula miniszteri tanácsos elnöklésével Széchenyi Viktor gróf, Önáry Ferencz, Almádi/ Géza dr., Lukács Gyula és Szili/ József dr. vett részt a tanácskozásban, a melynek eredménye ként a kész törvénytervezetet most már a belügyminiszter elé fogják terjeszteni A czigányügy rendezése. A belügy­miniszter legutóbb elhatározta, hogy a czigánv- ügy gyökeres rendezése czéljából külön osz­tályt szervez s annak élére olyan szakembert állít, a kiben megvan a kellő ügyismeret és közigazgatási tapasztalat. E reform előkészí­tése során a belügyminiszter most áttanulmá nyozta Gabányi Miklós volt országgyűlési képviselő munkálatát, a mely a többiközt ezeket javasolja: írassa ősze a belügyminisz­ter közigazgatási utón a katonaság ésiendőr- ség ellenőrzésével a kóborczigányokat. Ad janak minden kóborczigánynak rendes nevet. A lo—45 éves férfiakat sorozzák be katoná­nak, még pedig a hegyi ütegekhez és taraez kokhoz. Itt mint kovács, üstfoltozó, rézműves és lóhoz értő népség legjobban használhatók A czigánygyermekeket az állam nevelje. Az asszonyoknak és felnőtt leányoknak adjanak alkalmas ipari munkát. Gabányi munkálatát, a mely nagyjában megnyerte a belügyminisz­ter tetszését, tanulmány tárgyává tette Jekel fatussy Lajos honvédelmi miniszter is. — A munkásbiztositás költségei. A munkásbiztositás czéljaira szükséges kiadá­sokat a kereskedelmi miniszter az 1908. év folyamára 1.027.200 koronában irányozta elő. Ebből az összegből az általános munkásbiz tositási hivatali kiadásokra 427,200 koronát fordítanak, 600,000 koronát pedig az országos munkásbetegsegélyző és bal esetbiztosi tó pénz­tár igazgatási költsége igényel. Ezt a nagy- igazgatási költséget a kormány semmivel sem indokolja, holott erre az összegre mindössze

Next

/
Oldalképek
Tartalom