Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-10-19 / 42. szám
4 KÖZÉRDEK 19ü7. október 19 tikár. A vadászat után a házigazda vendég- szerető házánál fehér asztalhoz ült a társa ság, a hol a háziasszony karöltve a házi kisasszonnyal lukullusi ebéddel fogadta a vadászatban kifáradt vendégeket — Megfelebbezett határozatok. Szek- szárd r. t. város képviselőtestületének azt a határozatát, amelylyel a hátaszék—baranya vári vasút törzsrészvényeiből 50,000 korona értékű részvény megvételét határozta el- Nagy János, Nemes Győző és Miskolczy Kálmán és társai, azt a határozatát pedig, melylyTel a volt Kron-féle holthelyiséget Béki Józsefnek bérbe adta, özv. Almásy Károlyné szekszárdi czukrásziizlet tulajdonos megfe- lebbezték. — A szekszárdi postapalota. A pécsi m. kir. posta- és távirdaigazgatóság a városnak azt az ajánlatát, hogy a város által építendő posta- és távirda palota után a város által befejeztetendő tőke 7 százalékát fizesse házbérül, nem találta elfogadhatónak. Megbízta tehát a szekszárdi kincstári hivatal főnökét a kincstár által emelendő ház építésére alkalmas telek kiszemelésére. Ács Vendel posta- és távirda felügyelő, a hivatal tevékeny főnöke ki is szemelt a Rákóczi ut- czában egy, a Széchenyi utczában két és a Bezerédj utczában szintén egy eladó és alkalmas házat és az azokra vonatkozó árajánlatokat az igazgatóságnak beterjesztette. Az igazgatóságon és a kereskedelmi minisztériumon áll tehát most, hogy a szekszárdi posta- távirda és távbeszélő hivatal megfelelő elhe lyezést nyerjen. — Hire jár, hogy a kincstár a Martin-féle házat veszi meg 25 ezer koronáért, azt földig leromboltatja és uj, megfelelő épületet emeltet. — Ásatás. Haugh Béla vármegyei muzeumőr f. hó 16-án Alsónyéken a községi elöljáróság engedélye folytán, a legelőn kiemelkedő dombon ásatást végzett, a mely igen szép eredménynyel végződött. A domb északi oldalán igen sok égetett agyag került felszínre, a melyek vesszőfonásból készült lakások falazatának tapasztókai voltak. E terület közvetlen közelében több mészbetétes edény és töredék ásatott ki. A domb déli oldalán hullaégetés nyomai mutatkoztak három kibontott üregben, a melyekből égetett csontdarabok, mészbetétes edények, edény- töredékek és egy igen ritka alakú bronzfibula került elő. Ugyancsak a déli oldalon négy méter hosszaságban egy kagylókból és edénytöredékekből álló konyha hulladék rétegre bukkant a kutató. F. hó 19 én folytatják az ásatást. — Jegyzöbeiktatás. Bajó Pál főszolgabíró folyó hó 17-én iktatta be hivatalába Gindlicsalád uj jegyzőjét: Zsigmond Elemért, vagyis ekkor adta át neki a jegyzői irodát. Ugyanekkor pénztár vizsgálat és pénztárnok választás is volt. Pénztárnoknak Bauer Ádámot választották meg. A hivata los ügyek végzése után Bajó Pál föszolga biró gróf Benyovszky Rezső orszgyiilési képviselő vendége volt. — Esküvő. Szabadi Jenő a bonyhádi segélyegylet tisztviselője folyó hó 20-án d. u. 2 órakor tartja esküvőjét Kaposvárott, Herman Berta kisasszonnyal. — Rátkay Lászio. A függetlenségi párton sokan nincsenek megelégedve a kiegyezéssel. Ezek közétartozik Rálkay László, a jeles poéta is, a ki most szerdán betegségéből lábbadozóan utazott fel Budapestre a pártértekezésre, amelyen megkérdezte Kossuthot, hogy pártkérdés-e a kiegyezés megszavazása, avagy nem; ha az, akkor levonja a konzekvencziákat. Kossuth szerint a pártkérdés most nem aktuális, a kormány azonban a kiegyezéssel áll, vagy bukik. — Kiállítási kitüntetés. Molnár Mór szekszárdi nyomdatulajdonost a pécsi kiállítás aranyéremmel tüntette ki; Ízléses munkái, különösen szabadalmazott hetinaptárral egyesitett Íróasztalai méltó feltüntetést keltettek. — Gazdasági szakértők a dohánybeváltásnál. A pénzügyminiszter a dohány beváltásnál eddig alkalmazásban volt közigazgatási biztosok helyébe, a gazdák érdekeinek képviseletére, gazdaszakértőket kíván alkalmazni. A Tolnamegyei Gazd. Egyesület választmánya e tisztre Szombathelyi Lajos faddi lakost, helyetteséül pedig Korkovitts Rezső szintén odavaló lakost hozta javaslatba. — A püspök elismerése. Zichy Gyula pécsi püspök, hogy megjutalmazza Szabó Géza szekszárdi hittanár fáradhatlan ügy buzgalmát a hitoktatás terén, részére 300 korona fizetési pótlékot engedélyezett. — Garay-estély. A szekszárdi polgári olvasókör november hó 23-án Garay estélyt ,rendez. A tánczczal egybekötött estélyen Erdey Lajos m. kir. állami végrehajtó felolvasást tart, többen Garay János költeményeiből szavalnak. Az estély tiszta jövedelmét Garay árvájának ajánlják fel. A részletes műsort legközelebb kibocsátják. — Uj gőzmalom. Varga Ferencz mo> hácsi gépgyáros egy ebből a czélból alakult konzorcziummal napi másfél waggon őrlő- képességti nagy gőzmalmot óhajt Szekszárdon létesíteni. A gőzmalmot a villamos telep mellé kiváuja építeni s az itt levő telek eladása iránti kérvényét a városi képviselőtestülethez már benyújtotta. — Kitüntetett dombóvári iparosok. A dombóvári iparosok közül a pécsi országos kiállításon Scliager Antal ezüstéremmel Robicsek Béla, Horváth János és Tamás Lajos díszoklevéllel lettek kitüntetve. — Feher fogoly. Báró Fiáth Elemér szolgabiró fehér foglyot lőtt. Kitömve a szekszárdi múzeumnak ajándékozza. — Helyettes jegyző. Bajó Pál központi járási főszolgabíró, a Zsigmond Elemér » jegyző távozásával megürült harczi jegyző- ségre Csóry Ferencz okleveles jegyzőt küldte ki helyettesnek. — Katonai lóvásár. Katonai lóvásár lesz e hó 25-én Szekszárdon. A pécsi m. kir. honvédhuszár ezred akar lovakat vásárolni a kincstár számára. — Kinevezés. Bach Jenő Marczaliba neveztetett ki posta- és távirdai segédtisztnek. — Egy derék csendőr jubilenma. Bursányi István szekszárdi csendőrtörzsőrmester most töltötte be nehéz, fáradságos szolgálatának 25-ik évét. Ez alkalommal lakomával ünnepelték a ritka évfordulót, amelyen megjelent az ünnepelt főnöke, tordai Sándor László százados, szárnyparancsnok, Mráz Henrik csendőrfőhadnagy és még számpsan. Felköszöntőket mondtak: Sándor László százados, Mráz Henrik főhadnagy, T. Nyilray Lajos polg. iskolai tanár, Nemes Győző ta- nitó, Tavasz Imre csendőrőrsvezető. — Hivatal átvétel. Rassovszky Julián főszolgabíró e hó 16 án szabadságáról visszatérve, a főszolgabirói hivatal vezetését dr. Bernáth Béla szolgabirótól átvette. — A paks—fadd— bogyiszlói ármente siló társulat évi rendes közgyűlésé. A paks— fadd—bogyiszlói ármentesitö társulat f. hó j iO-én Pakson Madi Kovács István társulati eluök vezetése alatt tartotta évi rendes közgyűlését. 1. A földmivelésügyi m. kir. miniszter leiratában az ármentesitö társulatnak az árvíz elleni sikeres védekezéséért elisme { rését nyilvánította s ezt a közgyűlés köszönettel tudomásul vette. 2. Rapuics Radó elhalt államtitkár síremlékére a közgyűlés 500 koronát szavazott meg. 3. Tóth Ödön társulati alelnök indítványára a társulati al ! kalmazottak fizetésj a vitása ügyében a közgyűlés következőkép határozott: Igazgató- főmérnök alapfizetése 4000 korona, 10 évi szolgálat után 4300 korona. 15 évi szolgálat után az alapfizetés 5°/o val emelkedik, vagyis 50ü0 korona, 20 évi szolgálat után ismét az alapfizetés 5°/o val emelkedik, vagyis 5200 korona és szabad lakás. A pénztárnok alapfizetése 2000 korona, 10 évi szolgálat után 2400 korona, 15 évi szolgálat után az alapfizetés 5°/o val több, vagyis 2500 korona, 20 évi szolgalat után az alapfizetés 5°/o-val több, vagy 2600 korona és 600 korona lakpénz. A vizmester alapfizetése 1400 korona, 10 évi szolgálat után 1540 korona, 15 évi szolgálat ! után az alapfizetés 5°/o-val emelkedik, vagyis 1610 korona, 20 évi szolgálat után az alapfizetés 5°/o val emelkedik, vagyis 1680 korona, továbbá 300 korona működési pótdij, 700 korona fuvarátalány és a domborii őrháznál természetbeni lakás. Az uj fizetésrendezés 1908. évi január hó 1-én lép életbe. ; A közgyűlés befejezése .után társasebéd volt a Büttli-féle étteremben. — Színi előadás. November hó 19 én boldogult Erzsébet királyné névünnepén a szekszárdi polgári leányiskola növendékei színi előadást tartanak. — Az általános választói jogart. A szakcsi keresztény munkásegylet múlt vasárnap délután 3 órakor nagy népgyülést tartott az általános titkos választói jog érdekében. Vitkovits Ferencz plébános, munkaegyesületi elnök megnyitó beszédében elitéli a szocziáldemokraták terrorizmusát. Utána Hortobágyi József káplán szólt az általános titkos választói jogról s a központhoz általa beterjesztett határozati javaslatát a népgyü- lés nagy lelkesedéssel tette magáévá. Vitkovits Ferencz elnök indítványára üdvözölték a keresztény szocziális központ nagynevű elnökét: dr. Giesswein Sándor orszgy. képviselőt is. — Eladó méhek. 12 drb jól 'betelelt s országos egyesületi kaptárban lévő méhtörzs eladó. Az országos egyesületi kaptár alsó kijárónyilásu, kijáró szabályozóval, kettős deszkából készült oldal- és homlokfallal, fedő- deszkácskáv^al és Ilanemann-rácscsal, telelő párnával van felszerelve. A család 16 kereten csüng. Elegendő mennyiségű mézzel. Az áttelelésért szavatolok. Pusztakajmád, up. Tolna. 1907 évi okt. hó 15-én. Pécsy István, i néptanító. — Uj viczinális vasút Somogybán. Az igali járás érdekeltsége mozgalmat indított egy Báté állomástól kiinduló Fonó, Büssü, Karsok, Szili, Igái népes és gazdag községeket érintő helyiérdekű vasút épitóse ügyében. Az uj vasút lgal fölött kapcsolódnék bele a Kaposvár siófoki vonalba, vagy esetleg Tabig elvezetnék. Az uj vasúthoz igen fontos gazdasági érdekek fűződnek, megvalósulása ezért előre láthatólag csak rövid idő kérdése. — Szolgálók paradicsoma. Mi még nem igen panaszkodhatunk a cseléd szűke miatt. Minden háziasszonynak sokat le kell ugyan nyelnie a mindég nagyobb igényeket tápláló szakácsnők, szobacziczák miatt, de Amerikában lehet még csak szép az állapot.' A clevelandi Magyarok Vasárnapja legalább a következőket írja: „Nyugat felé, lányok, ha jó fizetést vagy férjet akartok kapni!“ Ne hallgassa ugyan meg egy haza törekvő magyar lány se ezt az amerikai jó tanácsot, de már azért még is csak kiírjuk, hogy mi után vágyik California állam. Öly kevés ott a kiszolgáló lánysereg, hogy gazdag és finnyás uriasszonyságok kénytelenek saját főztjükön élősködői, maguk piszkitotta edényeket mosogatni meg a piaczon veszekedni. Cseléd, ha kicsi familiálioz akad, legkevesebb 35 dollár havi fizetésen kezdi és lakodalmon végzi a kiszolgáló bizniszt. Japán vagy kinai szakácsot csak dúsgazdagok tarthatnak havi 100—150 dolláron, ha meg leány keiül szolgálatba, azt hamarosan elcsípi egy-egy házasulandó ifjú, akár/szemrevaió, akár nem (már hogy nem a legény, de a dáma). Egy dél- kaliforniai nagyveudéglős például százankiut kénytelen minden nyári idényre pinczér-lányokat hozatni a messze keletről, mert mindegyiket a házasság lánczai közé csikarják a íegények.“ — Ajándékok a múzeumnak. Komjáthy Sándor 4 drb népvándorláskori agyagedényt, Bocskár Ferencz 4 drb mészbetétes edényt és egy faragott pápaszem tartót ajándékozott a múzeumnak. — Gyógyszertár felállítása. Kerbolt Dániel budapesti lakos, okleveles gyógyszerész a belügyminisztériumhoz kérvényt adott be az iránt, hogy Nagymányok községben önálló személyes üzleti jogú gyógyszertárt felállíthasson. — Iskola bezárás. A paksi izr. iskola, az iskola épületében lakó tanitó családjában fellépett vörheny eset miatt bezáratott. — Hetivásár Tamásiban. Tamási község, amint annak idején megírtuk, azt kérte a minisztertől, hogy a már meglevő csütörtöki hetivásáron kívül hétfői napokon, sertés felhajtással, újabb hetivásárok tartása engedélyeztessék. A vélemény nyilvánításra felhi-