Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-06-22 / 25. szám
2 KÖZÉRDEK 19U7. junius 22. fenn nem tartható, s nagy változás előtt áll a községi közigazgatás. El kell válni a küzdelemben annak, hogy jó lesz-e a községek jelentőségét továbbra is lebecsülni és autono- mikus jogkörük kiterjesztése ellen azzal érvelni, hogy intelligentiájuk hiánya miatt még továbbra is függő helyzetben maradjanak ? Lehet közigazgatási reformot képzelni, mely meghagyja a községet ebben a lealázó helyzetben ? Az engedelmességre szorított és szoktatott község lehet-e támasza, fegyvertársa a vármegyének az alkotmányt ismét fenyegethető veszedelemben V Örvendetes és jelentős az az érdeklődés, a melyet magyar közönség és a derék magyar sajtó a községi törvény revíziója körül már most tanúsít. A belügyi reformok megindulásának idején számon kérheti a magyar közönség, hogy a község miért közigazgatási terület? Van-e a magyar községnek szüksége arra, hogy autonómiáját el lehessen játszani ? Szükséges volt-e, hogy a községet az önkormányzati élet egy merő külsősége személyesítse ? Nem volt.e egyaránt érthetetlen és veszedelmes, hogy tisztviselője és fegyelmi hatósága a inai legyen ? Türheti-e a magyar közönség továbbra is azt a szervezetet, mely hosszú időn át megaláztatásban tartotta a községet? El kell válnia annak, hogy az általános választói jogosultság mellett a képviselő testület mai szervezetében megállhat-e még s az uj község alárendeltje lehet e a vármegyének ? Vájjon az angol szász faj világuralmának kifejlődése körül nem volt-e része annak i , hogy a községnek a mégye nem felettes hatósága, a kormánytól, a parlamenttől egyaránt független ? Közgazdasági tekintetben fejlődhetünk volna e mi is odáig, ahol ma tartunk, ha a posta hetenként kétszer járna s vasút is csak annyi volna, mint volt, s olyan drága az utazás mint régen ? Az 1905. és 1906. év tanulságai megmutatták, hogy mi lett volna a községből, ha a közigazgatás annak idején (1892-ben) álla mosittatott volna. Alkotmányos életünk a de- czentralizáczióra mutat és a készülő reform szabaddá és demokratikussá akarja tenni a község önkormányzati életét. Egyletünk szak- tevékenységet az elmúlt esztendőben is fejtett ki. A múlt évi közgyűlési jegyzőkönyvben tett ígéretünk és az ezen alapuló kérelmünk folytán főszolgabíró úr múlt évi okt. 22-ére Gyünkre tiszti értekezletet hivott össze, mely alkalommal 12 tárgy felett jutott megállapodásra az értekezlet. A községi köz munkára és az ebadóra vonatkozó lajstromnak egy-egy példányban való elkészítése iránt már az 1905. évi közgyűlési jegyzőkönyvből kifolyólag tett előterjesztésünknek kell még foganatot szerezni. De annál ürven- detesebhen kell jelentenem, hogy a községi jegyzők nyugdíjazása iránt fennállott szabályrendelet az 1904. évi XI. t.-ez. végrehajtása iránt kiadott utasitást kisérő 77500/904. sz. belügyminiszteri körrendeletnek megfelelőleg már módosítva lett olyformán, hog\- a szabályrendelet 9. § a alá foglalt rendelkezés szerint, ha a nyugdíjalap ellen támasztott és | megállapított igények és egyébb terhek fedezésére a nyugdíjalap jövedelme, forgó és tartalék tőkéje elegendő nem volna, a törvényhatóság az egyes években mutatkozó hiány fedezéséről a községi hozzájárulás emelése, esetleg a vármegye kezelése alatt levő valamely szabad alap felhasználása utján gondoskodik, s ez a szabályrendelet 89608/906. szám alatt jóvá lett hagyva és műit évi de- czember hó 21-én életbe lett léptetve. Kizártnak látszik, habár nincs is kimondva, hogy a személyi járulékokat emelni még lehessen Az 5°/o évi hozzájárulás terhét nem egy családapa érzi. Szabó Károly országgyűlés- képviselő úr a f. évi január hó 14-én tartott törvényhatósági bizottsági közgyűlésen indítványt nyújtott be arra nézve, hogy a vármegyei tisztviselők és a községi jegyzők nyugdíj járulékainak künnyitésére vettessék ki l°/o pótadó. Az indítvány felett határozat nem lett hozva, hanem kiadták azt a pénzügyi szakosztálynak, a mely eddigelé még nem tett jelentést, s igy a törvényhatóság sem határozott még. Jóváhagyta továbbá a belügyminiszter úr 1906. évi deczember hó | 11-én 98899 sz. alatt » díjazás alá eső hivatalos és a nem hivatalos magánmunkálatokról szóló 26/906 számú vármegyei szabályrendeletet is. Most várja jóváhagyását az anyakönyvi kivonati dijak bevételezése, kezelése és elszámolása tárgyában alkotott vármegyei szabályrendelet javaslat. A javaslat tárgyalása során felszólaltam és kértem a törvényhatósági bizottságot, hogy nyomasson erre a czélra szolgáló bélyegjegyeket, lássa el vele a községeket, az anyakönyvvezetők pedig köteleztessenek, hogy a községtől átvett bélyeg árát előre fizessék ki. Ezen az utón elkerülhetőnek vé tem egyrészt azt, hogy a községek egy szokatlan, eddigelé j elő nem fordult nehézkes számadási móddal terheltessenek, mert gondolni lehetne arra is, hogy ha ennek a számadási módnak hely adatik, akkor helyet lehetne adni annak a felfogásnak is, hogy ez az előzetes megszá- I moltatási mód a község számadásában elő- j forduló összes rovatokra (számadási ágakra) ! is kiterjesztetik és ezáltal a községek egy képtelen helyzetbe kergettetnek. mint a milyen volt a költségvetési hitellel szemben az utalványozások negyedéves kimutatása. A j bélyegrendszer elfogadásával az anyakönyv- j vezető jegyzőnek pénzt sokat nem kellett j volna kezéini. Minthogy pedig a törvényhatósági bizottság a javaslat mellett kitartott, ezzel azt a feltevést keltette, mintha el akarna zárkózni attól a szellemtől, a melyet az 1901. évi XX. t ez. akart bevinni a köz- igazgatásba, és mintha megfeledkezett volna arról, hogy a községi tisztviselők eskü alatt szolgálnak. S miután ennek az eskünek értékét leszállítani soha sem volna ajánlatos, s miután a javaslat tárgyalásának során hangoztatott azt a czélt, hogy az anyakönyvvezető éppen pénzt ne kezeljen, a javaslat még sem biztosítja, mindezeknél fogva a javaslatot Freiman János községi biró, Lohinan Illés pénztárnok, Leipold Gottlieb esküdttel megfellebbeztük. Rendes kerékvágásba jutott a községi jegyzők fizetés rendezés ügye is, s ennek folytán a 118340/906. szám alatt kelt belügyminiszteri rendelet alapján alispán ur f. évi május hó 12-én beszüntette .azoknak az anyakönyvvezetőknek és helyetteseknek tiszteletdiját és államsegélyét, akik az anyakönyvvezetői teendőket hivatalos állásuknál fogva látják el, és ugyanazon hó 18-án pedig utalványozta minden jegyző és anyakönyvvezetőnek az 1904. évi XI. t.-czik- ken alapuló 1907. évi illetményeit. A mit az imént elmondottakban szerencsém van jelenteni, azok javunkra esnek. De történtek érdekeink terhére, sérelmére eső dolgok is. A ,.Magyar Hírlap“ márczius 21-iki számában jelent meg a pécsi ügyvédi kamarának az igazságügy miniszterhez intézett felirata, melyben a községi jegyzőknek a te lekkönyvi magánmunkálatoktól való eltiltását s az ügyvédi és közjegyző kényszer behozatalát sürgeti. A felirattal a völgységi járás jegyzői egyesülete f. évi január hó 11-én Bonyhádon tartott gyűlésén foglalkozott, abban állapodtak meg, hogy egy felhívást bocsátott ki a ország összes jegyzői egyle teihez, melyben a törvényhozási reform tervezettel szemben állást foglal. A völgységi járás jegyzői egyletének eme mozgalma után a ,,Tolnavármegye“ 5-ik számában a bonyhádi ügyvédi kar egy nyilatkozatot tesz közzé, mely szerint a jegyzők magánügyekben való munkálkodását nem tartja jogosnak. Ez olyan felfogás, mely felett lehet vitatkozni, mi azonban közérdekből úgy fogjuk fel a dolgot, a hogyan van és jogosnak. Hogy a községi jegyzők magánmunkálkodása jogos, a jogtörténettel támogatjuk A magyar község jegyzői állást nem törvény, hanem a magyar nép közigazgatási szükséglete szülte s századokon át meg volt a magyar nép jogéletében A magyar nép magán ügyeiben való munkálkodásának jogát nem kieszelt törvény, hanem a szokásjog adta s a régibb időben nagyobb mértékben gyako- korolták a jegyzők, mint ma. Ezt a jogot törvényhozásunk eddig tiszteletben tartotta s hisszük is, hogy az általános titkos választói jog által teremtett türényhozás is tiszteletben fogja tartani. S ha az ügyvéd urak ezt a jogot az egyéni szabad elhatározás rovására írott törvény erejével a maguk számára akarják megszerezni; ez a törekvésük olyannak tűnik fel, mintha a bizalom alapján ezt magukhoz keríteni éppen nem remélhetnék, mert hiszen a közönség magán ügyeinek jegyzői kézbe adására nincs kötelezve. De módot nyújt az 1900. évi XX. t.-cz. is arra, hogy ezt a nagynak vélt jövedelmet az ügyvéd urak is megszerezhessék. A második támadás az „Egyetértés“ f. évi 30-ik számában megjelent közleményben érte a magyar község jegyzői kart. Abban az van mondva, hogy az oláh körjegyzők az oláh pópák és dászkálok mellett magyar pénzzel fizetett ellenségei a magyarnak. No hát ilyent magyar jegyzőről még nem Írtak. Az oláh jegyzőt oláh nép választja, annak eszi kenyerét, de hogy a magyar nemzeti állameszmével szembe állt volna, azt czikkiró is az egyének megjelölése nélkül csak mondta, de nem bizonyította, ezt tehát olyannak lehet tekinteni, mint sok újság czikket, mely mögött nem ritkán egy ember áll s mint ilyent vissza kell utasítani. Igen higgadtan utasította vissza ezt a vádat a „Községi Közlöny“ f. évi 14-ik számában Uszkai/ Bálint mikor ezt monda: ,,Ne keressünk mi nagy hibáink miatt bűnbakot olyan tényezőkben a kiknek sé hajlamuk, se hatalmuk nincs a magyar állam létalapjai' megbontására.“ Sok jel mutat arra, — tisztelt közgyűlés — hogy a községi jegyzőknek erősen tömörülni s arra az álláspontra kell helyezkedni, melyet a központi járásbeli községi jegyzők foglaltak el, hogy a járási jegyzői egyesületeket közelebb kell hozni egymáshoz és a megyei jegyzői egyesülethez, ezt pedig olyanná kell tenni, mely együttes kifejezője legyen a járási jegyzői egyesületek akaratának, czéljának. (Folytatjuk.) A bátaszéki dalárda lirmepe. Lángoló lelkesedés a szivekben, derű és öröm kifejezése az arezokon .... szóval a leikekből sarjadzott ünnep volt az, amely a múlt vasárnap Bátaszéken lefolyt. E napon tartotta ugyan is az 1876 szeptember hó 10-én, Angijalffy Imre akkori főjegyző elnöklete alatt megalakult bátaszéki dalárda zászló- szentelési ünnepélyét. És itt mindjárt megállapíthatjuk, hogy akkora buzgalommal és lelkesedéssel rendezték ünnepélyüket, amilyenre csak a dal szeretete és lelkes férfiak fáradhatatlan erélye képes. Az ünnepélyre, azt megelőzőleg a község, az egyletek és a társadalomnak minden számottevő tényezője nagy gondossággal készült, hogy a községben hazafias küldetést teljesítő dalárda ünnepére a községbe érkező zászlóanyát, Apponyi Gézáné grófnő Öméltóságát, az őt megillető tisztelettel fogadhassák s igazán elmondhatjuk, hogy ez a nap nemcsak Fekete Hugó Szekszárd, Kaszinó-bazár Női- és gyermek-kötények, harisnyák, ingek, gallérok, 43_5á nyakkendők, ajándék-, disz- és játéktárgyak nagy választékban.