Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-06-08 / 23. szám
Szekszárd, Ili. évfolyam. 23. szám. Szombat, 1907. junius 8. K iadólii vatal: Báter-nyomda, Kaszinóbazár épület Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDHTÉSBK legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS Hl KIR. SELYEM TEN VESZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj istván-utcaöszám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közleményei’. ELŐFIZETÉS : egész evre 10 kor., félévre 5 k. negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Jieiimmkatársak: JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja: BÁTER JÁNOS NYOMDÁJA. A király. Több, mint 900 éves a magyar szent korona, vele egyidős a magyar embernek király iránt való hűsége. A kit ez a szent symbolum homlokon érint, szülte bár idegen föld, a magyar szemében nem idegen többé, de a legelső magyar ember . . . Ma negyven éve ragyogó napja volt ennek az országnak. Vak-sötét • éjszaka után megjött a hajnal, a virradat. A helyreállt alkotmányos rend első miniszter elnöke által királyunk fejére tett szent korona messze sugárzó fényével eloszlatta a hosszú éjszaka sötétjét, kisütött a kölcsönös bizalom, kiengesztelődés verőfényes napja. Nemzet, király kezet foglak- s szövetkeztek az együttes nagy munkára . . . „Bizalmam az ősi erénybe'“, hangzott el a királyi jelszó. Kezünket szivünkre téve bátran elmondhatjuk, hogy jó öreg királyunknak nem volt oka, hogy bennünk megcsalódjék. Nem akar, sohasem akart ez a nemzet egyebet, mint hogy a saját nagyságára-, boldogulására való törekvéssel emelje a magyar szent korona fényét, s ezzel e szent symbolum viselőjének hatalmát, világra szóló tekintélyét . . . De legyünk igazságosak. Ellenségeink, irigycink, gonosz tanácsadók elállhatták egyidőre a király szivéhez vezető utat, de az a szív ismét hozzánk talált. A delejtű is meginog talán a nagy viharban, de aztán ismét biztosan mutatja a veszélyből kivezető utat. A szigorú kötelességiudás, a királyi eskü szentsége, az alkotmány tisztelete ismét közel hozta hozzánk jó királyunk szivét . . . . . . I)e megcsendültek az ünnepi harangok. Imádkozik az egész Magyar- ; ország. Isten, hallgasd meg a te néped! Teljesítsd hő vágyát: győzd meg a derék uralkodói, hogy ez a nemzet porban heverő kincs; szabadságszeret ele, királyhűsége egy, mert mind a kettő szive legeslegközepéből fakad . . . Éljen a király! B. Garay János árvája.*) A „Közérdek“ műit heti közleménye, hogy t. i. Garay Jánosnak, a halhatatlan költőnek leánya Garay Gizella, édesatyjának nagy becsű kéziratait, könyvtárát, bútorait stb. a szekszárdi múzeumnak szánta, bejárta nemcsak a vidéki, hanem a fővárosi sajtót is. Bár én még csak a felajánlás nagy, *) Laptársainkat tisztelettel kérjük, hogy a felvetett kérdéssel foglalkozni szíveskedjenek. nemes szándékát jeleztem, többen már mint befejezett tényről beszélnek, ez a körülmény, de meg egy azóta tudomásomra jutott másik döntő ok is egyenesen kötelességemmé teszi, hogy a dolog miben állásáról körülményesebben is tájékoztassam a nagy közönséget. Garay Gizella, a költő leánya ma egy hete levelet irt hozzáírt, fájdalom nem ő maga, mert ő is osztozik édes atyja szomorú sorsában. Szemei évek óta oly gyengék, hogy az Írás, olvasás nagy nehezére esik. A család tisztelője, ügyvéd barátja dr. Wehner József Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tb. ügyésze irt helyette. Napok óta tusakodom, hogy közreadjam-e levelének legalább a tartalmát. Intim, , családi dolgokat ir meg benne. Nem is hatalmazott fel reá, hogy közöljem. Ggy érzem azonban, hogy ehhez a levélhez a nyilvánosságnak is köze van, ha újságíró ily esetben indiskreciót követ el, azt körülövezi a jószándék glóriája, bensőm azt súgja, hogy ennek a levélnek közreadása még ha eltiltanának is tőle, nem vétek nem megsértése a magánlevél-titka szentségének, de egyenes kötelessége úgy az újságírónak, mint az érző embernek. Álljon tehát itt a levél szószerinti Garay Gizella önagyságához küldött nagyon kedves soraira, mint a Garay-család tisztelő barátja, én válaszolok azon szomorú oknál fogva, mert Garay Gizella önagysága évek sora óta oly erős szembajban szenved, hogy reá nézve úgy az irás, mist az olvasás a legnagyobb nehézséggel jár. — Mindenekelőtt fogadja épp oly meleg köszönetünket megható, részvétteljes soraiért, mint a minő meleghangú szavakban adott annak kifejezést. Az árvát nemcsak a hit élő ereje vigasztalja, de enyhíti fájdalmát a minden oldalról jelentkezett részvét, melyhez oroszlán-részt nyújtott az ön odaadó, részvevő szivii levele. — A megboldogultnak teljesült azon óhaja, hogy a Mindenható ne sújtsa még egy utolsó csapással, a nehéz és nyugtalan kimúlással, csaknem váratlanul, csendesen hunyta szemét az örök álomra. És ez az isteni kegy erősíti az árva lelkét és teszi megnyugvást keresővé a hitben és a Mindenható megmásithatlan akaratában. Sajnos, az árva jövője és megélhetése nincs biztosítva és az eddigi szerény életet egy mén szerényebbnek kell követnie, miután az árva elesik az eddigi nyugdíjtól és állami segélytől, s igy a jövő eléggé bizonytalan. Az eddigi tervek szerint az árva novemberben zárdába vonul, s akkor válnék aktuálissá a nagy költő hagyatékának hovaforditása. Az árva természetesen nehezen válik m g a legcsekélyebb emléktől is. a mit megmagya'áz az ö érzékeny szive, mely ragaszkodik minden aprósághoz, mint a hogy m nden aprósághoz egy-egy emlek fűzi. Mindannak daczára óhaja az, hogy nemcsak a költő bútorai, de az ö egész családjának meglévő festményei, kéziratai, S’ámtalan okmányai és egész könyvtára (200—400 kötet) a szekszárdi múzeumnak adassák át, de csak akkor, ha meghal, vagy zárdába vonul. Midőn ezeket közölni bátorkodom, ismételt köszönetét tolmácsolva az árvának, maradok mély tisztelettel kész hive: Dr. WEHNER JÓZSEF. így szól a levél. Kevés szóval sokat elmond. Megértjük először is belőle a magyar költő sorsát. Veti a hetüket, perczegő tollal szánt a papíron fekete barázdákat, bele szórja lelkének, nemesen érző szivének fenkölt gondolatait, mint a biblia jó magját, kikéi, kalászba szökken a mag, megérve odahull a lelkek termő földjébe s a nemzeti kultúra táplálkozik, a művelődés eszik belőle fehér, puha, ropogós kalácsot. S mi a költő jutalma? Napszámos bér. Meghaláshoz sok, élni belőle kevés. De a poétának .ragyogó fantáziája van. Oda képzeli a vajat a száraz kenyérre s a mig per- czeg a toll, sebaj. Kgy a hogy megél ő és családja is, jó Petőfiként „szíva a reménység édes emlőit.“ De mi történik, ha a toll kihull a kezéből ? Bizony a szűkös napok, a nélkülözés, sokszor a nyomor kopogtat be az ablakon. Özvegy, árva gyerek kegyelem kenyérre szorul. Az állam ki-ki fundál egy kis jogezimet, hogy pár garas kegydijat adjon, s az irók segélyegyletének alamizsnás élés ládája is juttat olykor-olykor az elpazarolt sok attikai sóért egy kis sóra, vagy zsirozóra valót ... — Ez volt a sorsa Garay családjának is e d d i g . . . De az özvegy meghalt. Meghalt vele a jogezim is. A többit .a levél mondja el. „Sajnos, az árva jövője, ’ és megélhetése nincs biztosítva és az eddigi szerény életet egy még szerényebbnek kell követnie, miután az. árva elesik eddigi nyugdijától és az állami segélytől s igy a jövő eléggé bizonytalan . . .“ Bizony Garay Jánosnak, Szekszárd büszkeségének egyetlen leánya, nehéz, szomorú napoknak néz elébe. „A kire nézve az irás és olvasás a legnagyobb nehézséggel jár“ hogy keressen az kenyeret ? Közel hetven évével is árva, igazán árva az, akinek csakugyan nem lehet más remédiuma, mint a zárda, mely kenyeret ad s a hit malawijával vigasztal ... . De jól van-e ez igy? Nincs, sehogy sincsen jól! Garay János, a költő olyan nagy szellemi tőkét képviselt, hogy a családjának eddig nyújtott csekély alamizsna a kamatok kamatjára sem elég . . . A pokolba minden jog-czrmmel. Az állam, ha elsajnálta azt a vékony kenyérhéjat a költő özvegyének, meg nem tagadhatja munkaképtelen leányától sem. És a társadalom se nézheti némán, hogy Szent László, a lelkesítő
