Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-10 / 10. szám

1906. márczius 10. I^ÖZÉHDEK 5 ott találta, kevés idő múlva onnan eltávo­zott. Alig ment azonban pár lépésnyire, Szabó utána rohant és zsebkésével több he­lyen életveszélyesen összeszurkálta. — Idült tüdőhurut gyógykezelésénél a „Sirolin-Roche“ feltétlenül igénybe veendő, mivel a legtekintélyesebb egyetemi tanárok egybehangzó nyilatkozata szerint a köpetet legrövidebb idő alatt kevesbiti, az esetleges lázt leszállítja és az étvágyat előmozdítja, A »Sirolin-Roche« ugyan egy creosot-prepara- tum, de nem az ilynemű preparátumok rossz izével. Teljesen méregtelen és nagy adagok­ban véve is tökéletesen felemészthető. Na­ponta 3—6 teakanál elegendő az eset súlyos­ságához mérten. A „Sirolin-Roche“ kapható a gyógyszertárakban. — Jutalomdijak. Az útadó sikeres be­hajtásáért a következők részesültek jutalom­ban: Szűcs Ferencz Szekszárd r. t. város nyilvántartója 100 kor., Albrechtovics Imre szakadáti jegyző 35 kor., Grelinger József simontornyai jegyző 80 kor., Pesthy Ferencz györkünyi aljegyző 50 kor., Virányi Károly sióagárdi jegyző 60 kor., Szabó Zoltán koppányszántói jegyző 40 korona. — Márczius 15. Márczius 15-ikét az összes iskolák ifjúsága nagy lelkesedéssel ünnepeli meg. Ez alkalommal a főgimnázium önképzőköre is ünnepélyt rendez, amely márcz. 15-én d. e. egy negyed 12 órakor lesz a főgimnázium tornacsarnokában. A hazafias ünnepségre a nagyközönséget is meghívja az ifjúság. — Ki tévézés. A m. kir. pénzügymi­niszter Rontó Árpád volt szekszárdi pénz­ügyi számvevőségi gyakornokot, a miskolczi pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevő­séghez számtisztté nevezte ki. — Márczius 15-diki halvacsora. A „Szekszárdi Polgári Olvasókör“ f. hó 15-én halvacsorát rendez, amelyen mint értesülünk a tagok nagy számmal vesznek részt. — A „Polgári Olvasókör“ uj liáza. A Polgári Olvasókörnek lebontották régi há­zát, ^ hogy modern uj helyiséget emeljenek helyébe. A kör tagjai most hajléktalanok, valószínűleg a hal vacsorát is Boda Vilmos elnöknél tartják meg. — Az agárdi plébánia. Az agárdi ple bániára értesülésünk szerint eddig 40-en pályáztak. A pályázók szép száma ípinden- <esetre, azt rbutatja, hogy Ágárd a jobb plé­bániák közé tartozik. — A tolnai sztrájk. A tolnai selyem­gyári munkásnők sztrákja majdnem teljesen megrzünt. A sztrájkolok nagy része mun­kába állt. — Helyreigazítás. Lapunk múlt szá­mában megemlítettük, hogy a Szekszárdon Ferdinánd Antal és fiai néven vezetett jóhixmevü füszer-üzletet Bartos József vásá- í’olta volna meg. Most azt az értesülést nyer­tük, hogy csak tárgyalásx'ól volt szó s nem tényleges eladásról, igy a keresett üzletet a jelenlegi tulajdonosok továbbra is fenntartják s a, kor igényeinek megfelelően átalakítva, továbbra is vezetni fogják. — Kincs a falban. Baranya-Mágocson Frühbacher Antal házánál egy épület lebon­tása közben régi ezüst pénzeki'e találtak egy vasládában. A régi ezüst pénz Mária-Terézia tallér és értéke 8 —10 ezer koronát tesz ki. — Uj anyakönyvvezető. A belügyminisz tér Molnár Dezső várdombi jegyzőt, az ottani anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezetővé ne­vezte ki. — Árva J. könyvkereskedésére felhív­juk a n. érd. közönség ügyeimét (Szekszárd, Dr. Hangel-féle ház), hol szükségletét bárki jutányos árak mellett fedezheti. Igen nagy raktár levélpapirosokban képes levelező lapokban és eredeti solingeni zsebkések­ben. Zenemű újdonságok zongorára, hege­dűre és czimbalomra igen hagy választékban. — Baromfi tolvajok. Sörös József, és Kőműves Mihály 20, illetve 21 éves őcsény- hegyi lakosok mulatni akartak, de minthogy eri’e való költségük nem volt, a máséból kellett a költséget előteremteni. Gondoltak tehát merészet es nagyot. A gondolat el határozássá, ez tetté vált s a tett végrehaj­tása után a Heidekker-puszta baromű állo­mánya 21 darabbal megfogyatkozott. Sörös és Kőműves ugyanis a pusztáról elemeit baroinü arán akarta a mulatságot rendezni. A baromüt szeren esésen elszállították, de ebbeli szerencséjük daczára x*aj tvesztettek az üzleten, mert a csendőrök neszét vették I a dolognak, mindkettőt letartóztatták és fel- 1 jelentették. — Garázda éjjelezők. Zimmermann \ Ferencz, Ulrich József és Ganzer Antal tolnai lakosok, f. hó 2-án éjjel jókedvükben botrányt okozó lármát csaptak. Schulz Jó­zsef és Hoffmann János községbeli rendőrök hozzájuk mentek és felszólították őket, hogy csendben távozzanak, mire előbbiek minden szó nélkül neki estek a rendőröknek és többször megütötték és szidalmazták őket. — Verekedések Dees községben Ba­logh Ferencz és Baranyai Sándorné össze vesztek és egymást kölcsönösen elverték. — Sárközi János bátaszéki lakos, kóbor czigány is jól helyben hagyta Sárközi Ferencz ugyan­ottani lakos, kóbor czigányt. Kisebb testi sértést okozott neki. — Vásári tolvajlás. A folyó hó 5-én Faddon megtartott országos vásárban Szabó Józsefné faddi lakos zsebéből Sztojka La- josné foktői zsebtolvaj pénztárczáját 83 kor. 42 üllérrel kilopta. Frunde János faddi ipa- x’os vette észre s a már menekülő zsebtolvajt elfogta, a kinél a pénzt meg is találták. — Verekedés a testvérek közt Simon Mihály és üa Simon Jánós sióagárdi lakosok Simon József testvérét illetve nagybátyját ketten mult hó 28-án kapával oly súlyosan fejbe verték, hogy hosszú ideig szenvedd a kapott sérüléseket, esetleg bele is halhat. Borszék. Ha Székelyföldön jársz' — fenyvesek aljában — Hol tündértől népes ragyogó világ van, Megejt hives vizű Borszéknek forrása, Mely már Atillát is vendégül traktálta. Itt pedig Tolnában, bikavér hónában, Borivóktól népes, venyigés világ • van, Melynek lángborábél — ha megtelik gyönggyel A magyar néplólek osereje tör fel . . . Csak borszéki vizet igyunk hát ily borral: Magyar virtust nevel, életkedvet forral . . . EGYLETEK, TÁRSULATOK Választmányi ülés. A szekszárdi ka­szinó választmánya megalakulása óta az idén f. hó 5-én tartotta első ülését. Elnök sors húzás utján Salamon Iván vál. tag lett. Uj tagokul felvették Szűcs Ferencz nyilván­tartót, Bloch Miksa számtisztet rendes tagnak és Kátay Endre ev. ref. esperest vidéki tagnak. Ezután Steiner Lajos a ka­szinói vezetőigazgató, a kaszinói bazár építé­séből kifolyólag több ügyet terjesztett a választmány elé elintézés végett, melyet job­bára az ő javaslatai élűelmében intézett el a választmány. A villanytársaság által benyúj­tott tulmagasnák talált számlák megvizsgálá­sára bizottságot küldtek ki, a melynek tag­jai : dr. Steiner Lajos intéző igazgató., Tóth Henrik h. igazgató, Fejős Károly Tóth Ká­roly, Komjáthy Sándor mérnökök. Végül Jeszenszky Andornak, hogy a Simontsits- könyvtárra 46 koronát adományozott, jegyző- könyvi köszönetét szavaztak. Feloszló olvasókör. A „Fclsőiregi ált. olvasókör“ elnöksége az egylet feloszlatásá­nak jóváhagyását kéri, mert a tagok száma oly csekély, hogy tovább' fenntartása lehe­tetlen. TANÜGYI HÍREK. Tolnavármégye állami tanítóinak az alábbi miniszteri rendeletnek másolatát tudomás és miheztartás végett közlöm. Szekszárd, 1906. márcz. 8-án. Tihanyi Domokos, kir. tanfelügyelő. Másolat. A magy. kir. vallás- és.köz- oktatásügyi minisztexűől 12113/szám. Körren­delet. A „Magyar Elet és Járadék Bizto- tositó Intázet mint szövetkezet“ azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy az állami tanítóknak engedélyt adjak arra, hogy az intézet képviseletét elvállalhassák. Tekintet­tel a nevezett intézetnek azon ajánlatára, hogy azon biztosítási üzletek után, melyeket a tanítók az intézet 'számára szerveznek, a „József Főherczeg Szanatórium Egyesület-“ javára a biztosítás fennállásának első évében a dij befolyta ax'ányában a biztosított tőke után °/o jutalékot felajánl, s ezenkívül 1 °/0-ot fog a szanatórium czéljaira juttatni, a mindenkorra beszedett dijak után: megen­gedem, hogy az állami elemi iskolai ta­nítók a „Magyar Elet és Járadék Biztositó Intézet“ képviseletét külön engedély kérése nélkül elvállalhassák, illetve az ezzel jái’ó teendőket helyben és a tanóx’ákon kívül el­végezhessék. Kötelezem azonban az illető ta­nítókat, hogy. a képviselet elvállalását a kir. tanfelügyelőnél haladéktalanul beje­lentsék. Erről a Tanfelügyelő Urat megfe­lelő eljái’ás végett értesítem. Budapest, 1906. évi márczius hó 1. Lukács s. k. Körözvény. A, nagyméltóságu m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek folyó évi február hó 20 én 14,371 sz. a. kelt kör­rendeleté értelmében tudomás és alkalmazko­dás végett értesítem az iskolaszéki elnököket, hogy a szőlő v és borgazdasági tanfolyamra felveeendő tanítóknak osztályai, ha a tanfo­lyam alatt helyettes által elláthatók nem vol­nának, ezexx időre szabadságolandók. Szekszáx’d, 190ö. max’cz. 4-én. f Tihanyi Domokos, kir. tanfelügyelő. A szekszárdi polgári iskola 1905/6. tanévi költségvetése. A közoktatásügyi miniszter a szekszárdi polgári iskola 1905/6. tanévi költségvetését 5 évx’e 909 L korona 87 üllér jövedelemmel, 3854 koronin 63 üllér szükséglettel és 5237 korona 24 fillér felesleggel xnegállapitotta, mely felesleg az iskola építési kölcsön törlesztésére fordítandó. Államsegély. A tolnai iparostanoncz- iskola 1905/6. tanévi dologi szükségleteinek részben való fedezésére 1000 — a paksinak pedig 750 korona államsegély utal vány oztatott. Nyugdíjazási kérvéuy. Szendey Ferenczné bölcskei községi óvónő nyugdíjaz­tatásáért folyamodott. Tanító választ ás Ocsényben. E hó 4-én töltötték be az őcsényi rk. kántortanitói állást. Három pályázó közt Simrák Károly ózdi kántortanitót választották meg. —- Államsegély. A vallás- és közokta­tásügyi miniszter á szekszáx’di kereskedő- tanuló iskola czéljaira az 1906. tanévre 500 kor. államsegélyt utalványozott. Uj községi iskola. A közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy Bölcske község a hozzátartozó Szentandrás pusztán 1906. szept. 1-ére községi iskolát állitson. Iskolaszék megalakulása. A bölcskei rk. iskolaszék 1906. február 18-án újra alakult. Egyházi elnök: ' Vajay István; világi elnök: Süveges Sándor; gondnok: Magyar Imre és Sörös János lett. Ötödéves pótlék. Hamulyákné Jab- lonkay Katalin dombóvári állami tanítónő 100 kor. ötödéves pótléka a közoktatásügyi miniszter által utalványoztatott. Államsegély* Hencse pusztai községi iskola államsegélye fejében 5 évre évenkint 400 korona utalványoztatott. MULATSÁGOK. A kereskedelmi alkalmazottak bálja. A szekszáx’di kereskedelmi alkalmazottak egyesülete 1906. évi márczius 10-én, könyv* tára javára, a Kereskedelmi Kaszinó összes termeiben, tánczmulatságot í’endez. Kezdete este 9 órakor. Belépő-dij: Személyjegy 1 kox’ona 50 üllér, családjegy 3 korona. Felül- üzetések köszönettel fogadtatnak és hirlapi- lag nyugtáztatnak. Esetleges pénzküldemé­nyek Popper Simon egyleti pénztároshoz (Pirnitzer-czég) küldendők ; jegyek kaphatók bármely szekszárdi kereskedésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom