Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-05-26 / 22. szám
1906., május 26. I^ÖZÉ^ÜE^ 5 Iskolalátogatás. Lád Károly budapest székesfővárosi polg. isk. igazgató, miniszteri kiküldött, f. hó 20-án városunkba érkezett és 21, 22. s 23-án megvizsgálta a szekszárdi polgári fiú- és leányiskola összes osztályait. Az elért eredmény fölött megelégedését fejezte ki a tanári testület előtt. 24-én vármegyénk kir. tanfelügyelőjével Paksra utazott, hol 25 én és 26-án vizsgálta meg az állami polgári fiúiskola összes osztályai. Itt is megelégedésének adott kifejezést. Zárvizsga. A szekszárdi Májer-féle magániskolában a hittan vizsga junius hó 11-én, a többi tantárgyakból pedig junius 22-én lesz a zárvizsga megtartva. Magánvizsgák. A paksi állami polgári fiúiskolában a magánvizsgálatok junius hó 20 és 21-én tartatnak meg. — A szekszárdi polgári leányiskolában az év végi magán- vizsgálatok junius hó 5, 9, 11 és 16-án lesznek. Tanitó-egyleti választmányfilés. A „Tamási vidéki róm. kath. néptanító egyesület“ választmánya a folyó ügyek elintézésére 1906. év május hó 31-én d. e. 11 órakor Hőgyészen gyűlést tart a következő tárgy- sorozattal: 1. A pécsi püspöki tápintézetnél, az egyesület által féntartott hely fölötti intézkedés ; 2. A közgyűlés idejének és helyének megállapítása; 3. A közgyűlésre kitűzendő tételek megvitatása 5 4. A pénztáros számadásainak megvizsgálása; 5. Egyéb indítványok. A tanítók II. oszt. kereseti adója. Egy községi elöljáróság a községben levő tanítókra, a tanítói földjavadalom élvezete után II. oszt. kereseti adót vetett ki. Panasz folytán a kir. m. közigazgatási bíróság 13785/905. sz. ítéletében kimondotta, hogy a tanitók, mint a földnek csak birlalói és nem birtokosai, II. oszt. kereseti adót a javadalmukhoz tartozó földek után fizetni nem tartoznak. Tanügyi tájékoztató. Nyugdíjaztatásnál, államsegélyeknél stb. nélkülözhetetlen Nagy Béla tájékoztatója. Kapható Árva J. könyvkereskedésében Szekszárdon, ára 2 korona. Ajánljuk az iskolaszék figyelmébe. Iskolai jutalmazások. A paksi állami polgári fiúiskola növendékeinek jutalmazására 100 korona áll rendelkezésre. Pályázatok. A dombóvári áll. elemi iskolánál Székely Jánosnak Bibarczfalvára történt áthelyezése folytán május 31-ig pályázat van hirdetve a „Néptanítók Lapja“ f. évi 20-ik számában. Fizetés 1000 korona és 360 korona lakbér. — A pécsi községi iskolánál 1 tanítói és 1 tanítónői állás van üresedésben, e hó 31-éig lehet rá folyamodni. Választások. A miszlai községi nyári menedékházvezetőnői állásra ifjú Varga Jó- zsefné szül. Boros Erzsébet választatott meg. — A keszőhidegkutira pedig Vörös Erzsébet képesített menházvezetőnő, szekszárdi lakos választatott meg. Figyelmeztetésül. Nyugdijazási kérvényhez szükséges a családi értesitőt mellékelni. Erre annyi 1 koronás bélyeg kell, mint ahánv név fordul elő benne. •/ Uj iskola. Mőcsényben díszes, uj rk. iskola épült. A tanítónak három szép, nagy szobája van. Nyugalomba vonuló tanító. Kábái Tani Ferencz medinai ev. ref. tanító nyugdíjaztatásáért folyamodott. Nyugdíjigény felemelések. Schwarcz Márk bonyhádi izr. tanitó nyugdij igénye 900 koronára emeltetett fel. Dächer t Jakab bikácsi ág. hitv. ev. tanitó nyugdíjigénye 1590 koronára emelteti fel. Uj iskola. A szekszárdi izr. hitközség jelenlegi iskoláját papiakká alakíttatja át és a mellette levő üres telken uj iskolát építtet. A tervezet már el is készült. Korpótlék. Szenkovits Katalin gynlaji állami óvónő II. évötödös pótlékának fedezésére 1906. junius 1-től évi 100 korona államsegély utalványoztatott. Nyugdíjintézetbe felvétel. Pauer Gedeon bikácsi ág. hitv. ev. elemi iskolai tanító 1905. január 1-től 800 koronával az országos tanítói nyugdíjintézetbe felvétetett. Tankönyv. Gazdasági ismétlő-iskolák számára legjobb tankönyv a Vaday-féle. Ára 1 korona. Kapható a Polatsek-féle könyv- kereskedésben Temesvárott. MULATSÁGOK. Tulipán majális. Lapunk múlt számában a tulipánkert szükebbkörü bizottságának e hó 18-iki gyűléséről adott értesítésünkben hiradással voltunk róla, hogy a szekszárdi hölgybizottság pünkösd másodnapján a vármegyeházán tulipán majálist rendez. A majálisra a bizottság a következő meghívót bocsátotta ki: Meghívó. A Tulipán-kert szekszárdi hölgy bizottsága Szekszárdon, f. évi junius hó 4-én a várkertben és a vármegyeház nagytermében az orsz. nemzeti alap javára tánczczal és sétahangversenynyel egybekötött tulipán-majálist rendez, melyre kívül czimzettet és családját tisztelettel meghívja. Belépő dij személyenkint 1 korona. Kezdete d. u. 5 órakor. Felülfizetéseket köszönettel fogadunk és azokat hirlapilag nyugtázzuk. Dőry Pálné elnök, Rácz József pénztáros,. Jasek Sándor jegyző, Ágoston Istvánná, Ács Lipótné, Alacs Zoltánná, Bodnár Istvánná, Borzsák Endréné, Dőry Lászlóné, Forster Zoltánná, Fejős Imréné, Gyergyay Dezsőné, Győrbiró Benőné, Hazslinszky Gé- záné, Hoffmann Sándorné, Holub Jánosné, Káldy Gyuláné, Kiso Károlyné, Kövessy Ödönné, Kovács Dávidné, Krammer Jánosné, Krcsmarik Pálné, László Lajosné, Leicht Lajosné, Dr. Müller Ferenczné, Dr. Mayer Gyuláné, Nits Istvánná, Dr. Oszoly Károlyné, Pirnitzer Manóné, Perlaky Józsefnó, Dr. Pesthy Pálné, Rácz Józsefné, Dr. Rubinstein Mátyásné, Özv. Sass Istvánná, Dr. Spányi Leóné, Szeghy Sándorné. Szondy Istvánná, Sinkovits Gézánó, Dr. Szabó Gyuláné, Száváid Oszkárné, Triebler Urna, Tihanyi Do- mokosné, Tékus Yilmosné, Tomcsányi Lajosné, Tóth Henrikné, Tóth Károlyné, Dr. Török Ottóné, Wigand Jánosné, Dr. Zipser Jakabné. Megtivó. A „gyönki kaszinó“ saját pénztára javára 1906. junius hó 10-én délután özv. dr. Grosch Pálné úrnő kertjében zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépti dij : személyjegy 2 korona. Családjegy (4 személyre) 5 korona. HIRDETÉSEK. Keveset használt, jókarban lévő pedálos czimbalom eladó 1-2 Hoffmann Sándor erdőmesternél. 2546 sz. tkv. ,1906. Árverési hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a m. kir. kincstár végrehajtatónak, Gacsályi József elleni végrehajtási ügyében előterjesztett kérelem folytán 515 kor. 88 fillér tőkekövetelés, ennek 5% kamata. 3 kor. 30 fillér eszményi bélyeg. 16 korona eddigi, agy ezúttal 2 kor. 30 fillér eszményi bélyeg s 16 koronában megállapított és még fölmerülendő költségek, kielégítése végett a kir. törvényszék területén levő, a szekszárdi 12186 sz. tjkvben Spauszta Ilonával nős Gacsályi József végrehajtást szenvedő tulajdonául fölvett 2500 kor. szőlőfeluji- tási kölcsönnel terhelt f 8648 hrsz. Gyüszü-völgyi szőlő s présház ingatlan 2936 kor. kikiáltási árban 1906. évi junius hó 12-ik napján d. e. ÍO órakor a kir. tszéki épület 50 sz. helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog. e Árverezni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10%-át vagyis 293 kor. 60 fillért készpénzben vagy ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy a bíróságnál való elhelyezést igazoló elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szekszárdon, a kir. tszék, mint telekkönyvi hatóságnál 1906. évi márczius hó 30-án. piavkovieh, kir. tszéki bíró 3382 szám. tk. 1906. Árverési hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a m. kir. kincstár és csatlakozott gróf Sigray Antal és Sigray Klára végrehajtatónak, özv. Kovács József elleni végrehajtási ügyében előterjesztett kérelem folytán 2581 kor. 66 fill, tőke követelés, ennek 5% kamata 5 kor. 60 fill, eszményi bélyeg s 41 kor. eddigi, ezúttal 2 kor. eszményi bélyeg s 12 koronában megállapított kérvényi s még fölmerülendő költségek, valamint csatlakozottaknak 560 kor. tőkekövetelése s járulékai kielégítése végett a szekszárdi kir. törvényszék területén levő, a szekszárdi 10400 sztjkv- ben végrehajtást szenvedő tulajdonául felvett 2500 kor. szőlőfelujitási kölcsönnel terhelt f 12689 hrsz. 16-ik dülőbeli hegyi legelő ingatlan 1691 kor. kikiáltási árban 1906. évi Junius hó 13-án d. e. 10 órakor a kir. törvényszéki épület 50 sz. helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár lOo/o-át vagyis 169 kor. 10 fillért készpénzben, vagy ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy a bíróságnál való elhelyezést igazoló elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szekszárdon, a kir. tszék, mint telekkönyvi hatóságnál 1906. április 30-án. Sxabóy kir. tszéki biró. 387. sz. 1906. # Árverési hirdetmény. A Sárpilis községben gyakorolható vadászati jog Sárpilis községházánál folyó évi jUHÍUS HÓ 25-én d. e. 8 Órakor tartandó nyilvános árverésen folyó évi augusztus hó 1-én kezdődő és 1912, évi augusztus hó 1-én végződő 6 évre bérbeadatik. Az árverési feltételek a jegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Sárpilis, 1906. évi május hó 19. Müller György, if]- Szőke István, jegyző. ’ kiró.