Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-02-24 / 8. szám
2 KÖZÉRDEK 1906. február 24. Sándor volt miniszterünket és annak lelkes munkatársait, különösen a mcst | államtitkárrá kinevezett dr. Szterényi Józsefet, az iparfejlesztési ügyosztály élén állott jeles tehetségű volt miniszteri tanácsost, a mikor az iparfejlesztést, a háziipar támogatását tűzték ki nemes és igen okos feladatukká. Ezen gondolat lelkesíthette, buzdíthatta azt a, minisztert is, aki a beruházási törvény keretében az iparnak kormány- támogatással való ftíllendítéséró'l, a kézi ipar támogatásáról és igy a kis emberek megélhetéséről, újabb keresetforrások megteremtéséről gondoskodott. Részben megértette a nép, vezetőinek azon gondoskodását, megmozdult az a tömeg, a mely eddig csaknem tétlenül nézte saját sorsát; felébredt álmából s ma Magyarországon az ipar és kéziipar feltámadásának hajnala dereng. Az idők ezen jelét megértette egy maroknyi nép Tolnanémedi községben is, amikor megteremtette, kis mustárból fává növelte posztóczipő- készitő iparát, hogy ezáltal biztosíthassa nemcsak saját megélhetését, de munkát adhasson napszámos testvéreinek akkor, amikor a szegény embernek alig van, vagy éppen nincs keresete : tél idején. Volt alkalmam annak idején a magyar lapok hasábjain ezen iparnak születéséről, megteremtéséről, fejlődéséről az érdeklőket tájékoztatni s igy arról ezúttal nem is beszélek; de én, akinek igen csekély kis részem volt nem megteremtésében, de talán fejlesztésében, inkább megismertetésében, — önérzettel állíthatom, hogy ezen semminek látszó helyi ipar létezése folytán, szükebb hazámban Tolna- némedi községben, igazi nyomor nincsen ; a szocziális izgatók eddig itt | talajra nem találtak, mert habár nem is fehér, de fekete kenyere van annak, aki mezőgazdasági munkájának befejezése után nem az időt lopja, hanem az ipartelepen dolgozik. Ma foglalkoztat ezen löbbnyire szegény napszámos emberekből álló közkereseti társaság télen, késő ősszel, kora tavasszal, tehát akkor, amikor a mezőgazdasági munka szünetel 60—70 egyént és ezeknek családtagjait, tehát 60—70 családnak ad munkája, fáradsága, szorgalma után — kenyeret. Egy oly iparágat teremtett meg ezen maroknyi nép, amely hazánk területén nemében, olcsóságában és szegény embereknél kapós voltában egyetlen. Ezzel szolgálták egy különleges házi iparnak megteremtését, fejlesztését az ujabbi iparpolitikát; szolgálták a vasúti és postai forgalom emelését; szolgálták a helyi fogyasztás és jövedelem emelkedését; gátat vetettek részben a nyomor, az elégedetlenség és az oktalan szoczializmus terjedésének és akkor, a mikor mezőgazdasági munka nincs, foglalkoztatták, keresethez juttatták felebarátaikat. Felismerve nagy horderejét ezen kereset orrásnak, szerény tehetségem és tevékenységemmel megismertettem ezen ipart az irányadó körökkel, szakférfiakkal s igy teljes egészében, fokozatos fejlődésében, előnyében épen úgy mint hátrányában közismert az iparkamara, az iparfelügyelőség és a kereskedelemügyi minisztériumban ; időt, fáradságot nem kiméivé kértünk, kopogtattunk s a minisztérium kebeléből több Ízben kiküldöttek jelentése alapján nyert ezen ipartelep kamatmentes államkölcsönt többféle különleges és czélszerü gépeket, a mi a j fejlődést nagyban előmozdította. Nincs hazánknak vármegyéje avagy nagyobb városa, ahol iparkészithallotta csel csap bátyjának a szivére beszélni. Igyekezett, hogy még az arczkifejezése és hanghordozása is olyan legyen, mint az anyuskáé volt. Előre képzelte mennyire meg lesz hatva szavaitól s könnyes szemmel igér javulást a férj uram. S mit tett Ödön ? A haszontalan úgy kaczagott, hogy a könnyei is csorogtak belé s azt súgta: „Igazán édes kis mama lesz, ha majd“.. . De ilyet! Persze, hogy nem tudott tovább oly szépen beszélni, kidöczczent a hangulatból. — Aztán miért is ? Ödön csak mulatott rajta. Hanem most, most komolyan ráijeszt: Haragosan fogadja’ majd. Egy piczit-összeszorult a szive. Haraggal ő ? S A simuló galamhszivű kis asszony. Haraggal az ő édes egy urát. De kell, kell! — Erősítette ingadozó szivecskéjét. — Ödönnek komoly fenyítékre van szüksége s csak úgy lehet remény, hogy végre megjavul. Magára kapkodta könnyű pongyoláját s a tükörhöz lehhent. De előbb — nem lett volna asszony mónyünket nem ismernék; Horvát- és Szlavonországok, sőt Bosznia egy részébe is befurakodott a némedii tutyi. Nem czélom potemkin falvakat festeni, mert bizony ezen kicsiny, de jelentőségében nagyon különleges iparunk fejlődésének csecsemőkorát élvén, a társaság szegénysége miatt nagyon sokkal kell és kellene megküzdeni, a mi a hozzáfűzött reményeknek csak egy kicsi részét- is beváltaná; de ezen kérdés mélyére hatolva, az inkább, a szakköröket érdekelné, az iparpolitikát érintené és igy arról nem beszélek, mert. az túlhaladná intenczióm keretét. Jelen soraim tanulsága csak az akar lenni, hogy ,,ott a hol a népnek munkája van, alig van szocziális baj, ott a nép, ha nem is elégedett, de nyugodtan tűri sorsát, nem gondol kivándorlásra, nem hallgat a hazátlan apostolokra, hanem dolgozik és fizet“ (Lásd Közérdek 1905. évi 21. számát). A szerkesztő ur szives engedélyével második közleményemben más kötelességet a népért leszek bátor felsorolni. Tolnanémedi, 1906. február 18. Oravszky László községi jegyző. Kormánybiztos Tolnavármegyében. Mérő János kir. tanácsosnak és ügyvédnek Tolnavármegye teljhatalmú kormány- biztosává történt kineveztetése meglehetős izgatott hangulatot keltett az egész vármegyében s különösen Szekszárd nagyon közel állott hozzá, hogy nagyobb szabású politikai demonstráció szintere legyen. A fővárosi lapok hétfői és keddi számából vette először a nagyközönség a kormánybiztos kinevezését tudomásul. Az intelligencia bizonyos rezignáczióval fogadta a hirt, a köznép azonban mindjobban-jobban Tíidöbategsógek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza s ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. IIofTmann-La Roche & Co. Basel (Srájc). M JRoehe“ Kapható arroti rendeletre a gyógyszertárakban. — Ara Uvegenkint 4.— korona. ha nem teszi, — megigazította bodi’os barna haját, egy csöppnyi rizsport hintett üde arczára és kedvesen, helyesen elsimogatta fehér pongyolája tapadó redőit. Azután nagyon igyekezett nagyon komoly és méltóságteljes lenni és hogy a szemei az ő édes, nyájas derült tekintetű szemei csúnya haragosak legyenek. Még félig sem tudta szerepét, a midőn heves csengetést hallott. Ah Ő jön. Gyorsan, gyorsan, hogy itt ne kapja a tükör előtt. Hirtelen leült az ablakhoz, háttal a bejárat felé. És belépett ő. Kicsit borzasán, kicsit álmos, mámoros szemekkel, de még igy is nagyon kedves, csinos, szemrevaló fiú. Jól tudta Olga, hogy miért forditott hátat; félt, hogy ha megpillantja pajkosan, kedvesen, szemeiben szerelmes tekintettel, elröppen arczárói a rá erőltetett haragos kifejezés, oda fut hozzá és . . . No de nem lehet, ki kell gyógyítani könnyelműségéből ezt a rossz fiút. „A baba már fölkelt“ — kiált fel csodálkozva Ödön, — hiszen még csak hat óra. De még jobban elcsodálkozott, mert a baba nem ugrott fel szavára, hogy elébe fusson, elfogadja csókjait s aztán hozzá simnljon, mint egy hízelkedő fehér czicza. Nem, a baba nem mozdul. Ödön ámulva siet hozzá: „Mi ez ? — Csak nem haragszol talán!“ Az édes, a nyájas kis feleség nagy komolyan néz föl rá. „Hogyne, hisz ismét reggelig lumpolt.“ A férj egy pillanatra elszomorodott, íme az első harag; ott ül a szép szemekben, a komoly kis ajkon s még szavakkal is megerősíti, ha netán még kételkedett. De aztán felderült. Könnyű lesz ezt a bohó kis gyermek asszonyt kibékiteni. A szemébe mosolyog átkarolja: „Csókolj meg édes és szent lesz a béke,“ Ah, ah! Nagyot néz. — A hamvas rózsás arcz elfordul tőle és egy igazán sikerült méltóságteljes mozdulattal fej Ük ki a karjaiból. „Nem fogom megcsókolni a mig csak meg nem javul.“ Hangzott az ítélet és daczos mozdulattal elfordul as ablakhoz.
