Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-02-10 / 6. szám

1906. február 10 5 I^ÖZáHDEK ~ 1 ' közkívánatra f. hó 5-én megismételte a Szek- szárd Szállóban. A színházat zsúfolásig meg­töltötte az előkelő közönség, úgy hogy a későn érkezettek, ülőhelyet már nem is kap­tak. Az előadás oly kitünően sikerült újból, hogy dicséretére válnék bármely színtársu­latnak. Minden egyes szereplő fényesen meg­állta helyét, miért is tapsból bőven kijutott nekik, sőt a legtöbb éneket meg kellett ismételniük. Herczeg Mariska szépen énekelt s kedves alak volt. Kramoliii Viktor ügye­sen adta szerepét. Babies Sándor mint uzso­rás, derekasan megoldotta nehéz feladatát. Wagner lelkesen és szabatosan szavalt. Az énekek jól sikerüllek, összhang kifogástalan volt, a darabban élénkség, jókedv és bátor­ság uralkodott mindvégig. — A szekszárdi vivóklub. A szekszárdi ▼ivóklub nemsokára megkezdi működését. A kör disztagja, a kitűnő amatör vívó Mészáros Ervin tolnai uhlánus főhadnagy megígérte, hogy hetenként háromszor átrándul Szekszárd- ra, hogy a tagok vivási”ügyességét fejlessze. — A tolnai nőegylet társasvacsorája. A tolnai jótékonysági nőegylet társasvacsorá­val ülte meg 25 éves fennálásának jubileu­mát. Körülbelül 150-en vettek részt. Az első felköszöntőt Maié Károly mondta az egylet elnöknőjére Tenzlinger Lajosnéra s neki s a legidősebb alapitó tagnak Czirik Teréznek az egylet nevében díszes csokrot nyújtóit át. Fel- köszöntötőt mondtak még Fekete Ágoston, dr. Vargha Pál, Borsódg Lajos, Bresel- mayer József dr. Kiss Miksa. Vacsora után táncz volt. — A szekszárdi takarékpénztár és a tolnamegyei takarék és hitelbank igazgató sága a vezetésem alatt álló róm. kath. óvoda javára 20—20 koronát adományozott, mely nemes adományért hálás köszönetét fejezi ki Dőry Pálné elnök. — Jegyzőválasztás. A Wagner József elhalálozásával medürésedett várdombi jegyzői állásra a választást Bajó Pál főszolgabíró ma délelőttre tűzte ki. Jelöltek: Taffner Zuárd bátaszéki jegyző, Csórg Ferencz központi járási főszolgabírói dijnok és Heb- rong Mihály hátai községi Írnok. — A múzeum képtártermében a f. hó 4-én tartott felolvasás alkalmával egy pár gummiczipő ott maradt. Tulajdonosa átveheti a muzeumszolgánál. — Kézi gyógyszertár engedély. Dr. Kertész Mór, váraljai orvos, kézi gyógyszer- tár felállítására engedélyt nyert. — A sédpatak szabályozása. Tóth Ká­roly műszaki tanácsos, a Dunavédgát-társulat főmérnöke, benyújtotta a Sédpatak szabályo­zására vonatkozó tervezetet a vármegyéhez. A szabályozási terv szerint a meder egyenes irányban átvezettetnék a Dunautczával pár­huzamosan a vasúti töltésen és. a töltésen túl kanyarodna, a keselyüsi utszélén vonuló mederhez; a szabályozási költség 14098 koronára van előirányozva. — Munkásgyiilés. A szekszárdi föld­mivel esi munkások f. hó 11-én az épitőmun- kások helyi csoportjának helyiségében gyűlést tartanak a következő napirenddel: A munkások helyzete; 2 a szervezkedés czélja és haszna. — Vásár. A közelebbi bajai országos kirakódó és állatvásárt folyó 11. és 12 én tartják meg. — Nagykónyi csendőrsége. A nagykónyi ba kért csendőrkülönitmény felállítását a belügyminiszter nem engedélyezte, mert a VI. sz. csendőrkerületi parancsnokság jelen­tése szerint Nagykónyi községben a közbiz­tonsági viszonyok nem oly aggodalmat kel­tők, hogy e miatt ezidő szerint egy csendőr különítmény felállítása szükséges lenne 5 ha azonban annak szükségessége be fog állani, eziránt az említett csendörkerületi parancs­nokság fog intézkedni. — Utóállitás Kaposváron. A kaposvári állandó sorozó bizottságnál folyó hó 12-én utóállitást tartanak. Az állításra csak meg­vizsgálandó férfirokonokat vezetnek elő, állí­tás köteles ifjakat ellenben nem. A Szekszárd város és á központi járás részéről megvizs- gálandókat Nagy György városi gazdasági tanácsnok vezeti elő. — Baleset. Czank József szekszárdi polgár havat hordott ki udvarából, miközben a kocsi rudja fellökte. Oly szerencsétlenül bukott ti, hogy vállcsontja összezuzódott. — Eltörte a lábát. Bekő Ferencz szék szárdi mészáros, e hó 9-én az udvar sikos talaján elcsúszott és lábát törte. — Magára gyújtotta a szobáját. Szabó Pál paksi csizmadia mester múlt hó 30 án magára gyújtotta a szobáját. Tettének oka életuntság. A szomszédok szerencsére észre­vették tettét eloltották a tüzet, mely az ev. ref. templom és papiak közelében könnyen nagyobb veszedelemnek lehetett volna okozója. — Megszurkált borbély. Simontornyai levelezőnk írja; Vasárnap este egy vig tár­saság mutatott Baráth János pinczejében és éjfél után hazajövet oly virágos kedvben volt, hogy a barátság verekedéssé válto­zott. Baráth László suhancz 3 késszurást is ejtett Sallai János borbélyon. A községi rendőrök szerencsére idejekorán közbeléptek, a csendőrség pedig a dolgot feljelentette. — Leesett a kazalról. Balog János simontornyai gazda szolgája, Szabó István, szalmahányás közben leesett a kazalról és súlyos belső sérüléseket szenvedett. — Névmagyarosítás. Pollák Ignác* volt szekszárdi lakos kereskedő, jelenleg bécsi la­kos, valamint kiskorú gyermekei Etta, Edit, Blanka, János és László családi nevüket >Pálfi<-ra magyarosították belügyminiszteri engedéllyel. — Megégett gyerek. Kolompár Erzse szedresi czigány asszony 8 hónapos kis gyer­mekét magára hagyta a sátorban s a kis gyermek a tűzhöz mászott, a mitől annyira összeégett, hogy a helybeli kórházba kellett szállítani. — Öngyilkosság. RévészFerencz Sárosdi dunaföldvári lakos f. hő 7-én d. u. istállójá­ban felakasztotta magát, mikor hozzátartozói megtalálták, már halott volt. Öngyilkosságá­nak okát nem tudják, az utóbbi napokban nagyon kedvetlen volt. — Ácsok szervezkedése. A tolnai ácsok csatlakoztak a magyarországi ácsmunkások országos szakegyletéhez és alapszabályukat jóváhagyás végett felterjesztették. — Enyves kezű tűzoltók. Kispál Kovács József bölcskei lakos, szatócs üzlete a f. hó 2—3. közötti éjjelen leégett. Az oltásnál segédkezők között volt Baranya Sándor, Berek István és Kispál Kovács János is, de nemcsak az oltás nemes cselekedetét gyakorolták, de emellett az üzletből kihor­dott tárgyakból is zsebre vágtak egyet-mást. A lopást az ott levő csendőrök vették észre, a lopott tárgyakat tőlük elszedték. A derék tűzoltók a bíróságnál állnak helyt el nem oltott lopási szándékukért. — A vasút tolvaja. A dunaföldvári vasúti főnökségnek névtelen levélben feljelen­tették, hogy a vasúti állomás közelében levő kerítéseket Csizmadia Ferencz széttördeli, az oszlopokat Dedig ellopja. A csendőrség Csizmadia Ferencznél házkutatást tartott s az oszlopokat csakugyan sikerült nála meg­találni. — Szekszárdon szereplő pécsi tolvaj. Herner György pécsi lakos bányamunkás, ki a pécsi és szekszárdi törvényszék által lopáséit sokszor vol büntetve, f. hó 4-én koldulás ürügye alatt, bár erre engedélye nem volt, megjelent Horváth Ferencz Tóth helybeli lakosnál s a kapu kulcsot ellopni akarta, hogy majd azzal éjjel könnyebben bejuthasson. Horváth észre vette Hernert, elfogta s nála többféle kulcsot talált. Hor váthtól a múlt hóban 12 sonkát és több tyúkot elloptak, nyomoznak tehát ebben az irányban is. — Árva J. könyvkereskedésére felhív­juk a n. érd. közönség figyelmét (Szekszárd, Dr. Hangel-féle ház), hol szükségletét bárki jutányos árak mellett fedezheti. Igen nagy raktár levélpapirosokban képes levelező lapokban és eredeti solingeni zsebkések­ben. Zenemű újdonságok zongorára, hege­dűre és czimbalomra igen nagy választékban. — Sógorok viszonya. Andrási Miklós és K. Német István tolnanéraedi-i lakosok, sógorok, korcsmái összeszólalkozás folytán összeveszvén, Andrási Miklós sógorára nap­pal az utczán forgópisztolylyal rálőtt. Neve­zett nem sebesült meg. Ä csendőrség ille­tékes helyen ezen esetet feljelentette. — Hamiskönyöradomány gyűjtés. Hirsch- ler Ármin bajai származású házaló a mohácsi főszolgabírói hivatal czimére hamisított bizo­nyítvánnyal, Nagy Árpád tanító néven, ttiz- károsultak részére könyöradományt gyűjtött a völgységi járásban. Mucsfán a községi túró­tól is akart pénzt kicsalni, de a biró a bizo- nyitvány hamis voltát felismerte és a csalót az éppen ott portyázó csendőrségnek átadta. Elfogatásakor arany gyűrűt, női órát és 3 kor. 92 fillért találtak nála. — Szökni akart a büntetés elől. Hor- tonics Henrik szászvári lakos súlyos testi sértéssel van vádolva s a csendőrség most keresi, mert állítólag a büntetés elől Ame- kába kíván átvitorlázni,, valószínűleg útlevél nélkül. Államsegély. A szekszárdi r. kath. . ovoda és menhely 400 korona államsegélyét a napokban utalványozta ki a közoktatásügyi t miniszter.-— A gyermek szamárhurutos. Ne késsen tehát megkérdezni az orvostól, hogy mit tart a „Sirolin-Roche“ nevű szerről. Számtalan orvosi vizsgálat eredményeként megállapitta- tott, hogy szamárhurut gyógyításánál semmi­féle más szer nem állja ki a versenyt a „Sirolin-Roche“-val. A köhögést szünteti és gyorsan egészben elmúlik. A gyógyszertárak­ban kapható „Sirolin-Roche“ teljesen ártal­matlan, nem izgat és a gyermekek kellemes jó ize miatt szívesen veszik. Baromfitenyésztés. A súlyos gazda­sági viszonyok mindinkább kényszerítik a gazdákat, hogy a gazdaságban az állat- és baromfitenyésztésnek nagyobb teret nyissanak. Ez utóbbi okszerű terjesztésére alakult a „Baromfitenyésztők Országos Egyesülete“, mely gróf Teleki Józsefné elnöklete alatt áll. Az egyesület folyó évi közgyűlésén Vinkler János titkár terjesztette elő az egyesület múlt évi működéséről szóló jelentést. Kiállításokat, előadásokat rendezett az egyesület, közel 9000 nemes baromfit szerzett be az állam részére s osztott ki annak megbízásából a tenyésztők közt. Részletesen emlékezik meg továbbá a jelentés a belgrádi kiállításon el­ért sikerről, amely mintegy megnyitotta az útját a magyar faj baromfi kelet felé való ex­portjának. A jelentésnek helyeslőleg történt tudomásul vétele után megállapították a folyó évi működési tervezetet, amely szerint az egyesület népszerűvé fogja tenni a keltető­gépeket. Kiállításokat rendez: Budapesten, Nagyváradon, Zentán. Bemutatja a magyar- országi baromfitenyésztést a bukaresti kiállí­táson is. Tagjai részére tanulmányi kirándu­lást rendez Milanóba, szaklapot fog kiadni. Czélja továbbá az egyesületnek a baromfi adás-vétel ügyének a szabályozása. Az egyes baromfifajták részére szakosztályokat állít föl a saját kebelében. Megalakítja tagjai közt az Orpington szövetséget, melynek hivatása les* ezen baromfifajta tenyésztését az eddiginél is hathatósabban elősegíteni. Borszék. Ha Székelyföldön jársz — fenyvesek aljában — Hol tündértől népes ragyogd világ van, Megejt Híves vizű Borszéknek forrása, Mely már Atillát is vendégül traktálta. - Itt pedig Tolnában, bikavér honában, Borivóktól népes, venyigés világ van, Melynek lángborából — ha megtelik gyönggyel A magyar népiélek osereje tör fel . . . Csak borszéki vizet igyunk hát ily borral: Magyar virtust nevel, életkedvet forral .... . A mohácsi selyemfonó gyár. Röviden megemlékeztünk már a mohácsi selyemfonó gyár megnyitásáról. Értesítésünket most a következőkkel egészítjük ki: A fonodában 3—4 hónap múlva 39 olasz és 120 mohácsi munkásnő fog dolgozni és ha ezen idő múltán a fonoda teljes erővel dolgozik, évente 150—200 ezer kilogramm / száraz gubót tud feldolgozni, mely mennyi­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom