Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-29 / 53. szám
4 KÖZÉRDEK patak melletti oldalon 20 méteren felüli vonal beépítetlen maradna és pedig a Grün- feld féle ház melletti vonalon. Az épülettervet tejlát 20 és egynéhány méterrel hátrább lehet és kell is tolni a Grünfeld-telek irányában, ahol már a telek erősen szélesedik I így ezáltal nemcsak a főutcza felől létesíthető szép kert az épület előtt, hanem a Sédpatak mellett'isi maradhat- 10—12 m. széles tér rendes utczanyitásra. Ha pedig magán a terven szerintem szükséges egyetlen változtatást is létesitenők, hogy t. i. ugyanegv tető alatt helyeznők el a tornacsarnokot és szolgalakást is, nem pedig mint a tervben szápdékojtatik, hogy a Sédpatakkal párhuzamos, emeletes szárnyhoz egy külön földszintes épület a tornacsarnok részére, ennél lejebb ismét egy még alacsonyabb földszintes épület a szolgalakás számára külön-külön bejárattal illesztetnék, akkor az épület Sédpatakkal párhuzamos szárnya körülbelül 30 méterrel yövidebb lenne s igy az egész épület mögött még mindig maradna 3Q méter be nem épített utczavonal. Csak röviden érintem, hogy a torna- csarnok a telek feltöltése mellett is létesítendő souterainben is el lenne helyezhető s az esetben sokkal kisebb területet venne igénybe s az épület későbbi nagyobbitásának Dem állna útjában. De mennél inkább megyünk hátra ßz utezavpnalläl, a fő-utczától a Grünfeld-telek felé, annál inkább útjába áll ezen hatalmas telek gazdaságos és czélszerü kihasználásának a szomszédos kis Perlaky-féle ház a maga 180—2001 |ölnyi keskeny szalagjával. S ha arra gondolok, hogy ennek a 200 |~1 ölnyi teleknek megszerzésével, mily remekül használhatnák ki középitkezésre ezen saroktelket, az immár 45—48 méterre növekedett szabályos szélessége folytán, nem tehetek mást, minthogy arra kértem Szekszárd város közönségét: szerezze meg ezen szomszédos telket s csináljon alapos, lelkiismeretes számadást, miképp lehetne ezen 1200 | 1 öl telket gazdaságosan kihasználni. Meg vagyok győződve, hogy a számi- | tás megejtése után első dóig#, lenne a szomszédos Grünfeld-telek és az ezzel szomszédos 1—2 orvos-utczai ház megszerzése. Az én számításom szerint a Perlaky- féle héz körülbelül 24.000 koronába, (Nem f 1906. deozember 29. hiszszük, hogy ennyiért megkapható lenne. A szerk.), a Grünfelfl-féle ház-8000 koronába, az ezzel szomszédos két ház együttvéve 8000 koronába kerülne. Vagyis az Albanich-telekkel együtt 70.000 koronába kerülne egy három utczára szolgáló circa 2000 □ ölnyi terület. Ezep azután remekül el lehetne helyezni nemcsak a polgári leányiskolát, hanem az uj elemi iskolát, postapalotát és csendőr- laktanyát is. (Mi a magunk részéről a posta elhelyezésére, központi fekvésénél fogva a jelen körülményék között egyedül a Mai’tin- féln házat tartjuk a legalkalmasabbnak. De mert, mindig megbecsüljük a mások véleményét is, tért engedünk az ellenkező 'felfogásnak is, annál is inkább, mert e czikk egyébként sok megszívlelendő dolgot mond el. (A szerk.) Ezen telekkel szemben a Martin-féle telekre tervezett épitkezés még egyszer oly drága lenne. S ehez járul azon körülmény, hogy három utczára szolgáló telek a világítás kérdése" szempontjából is sokkal jobban kihasználható, mert minden oldala világosságot kapván, kettős sorban lehet a helyiségeket elhelyezni. ' De ha ettől a fontos körülménytől eltekintünk is, magát a két telek Q öleit és árát szembeállítva úgy találjuk, hogy mig a Martin-féle telek egy Q öle 100 koronába kerülne, az Albanich-féle és szomszédos telek 1 Q öle csupán 35 koronába, tehát az utóbbi háromszorosan olcsóbb építkezési területnek kínálkozik. Még sem kell! ? Hátha tekintetbe vesszük, hogy ily- kép a Séd-patak melletti kocsiutnyitást legnagyobb részben biztosithatnók ; ugyanis lejebb három utcza között már közlekedhetnek a kocsik, tehát csak 7—8 háznál kellene a kisajátítás ulját igénybe vennünk e czélra. Olyan vélemény is hallatszott, hogy a Séd-patak balpartján kellene a kocsiutat le a vasutig meghosszabbítani. Aki csak egy kicsit és felületesen is megszemléli a Sédpatak mentét és számítást csinál hozzávetőleg, hpgy mennyibe kerülne a kocsiút a Séd- j patak jobb és mennyibe a balpartján, úgy fogja találni, hogy a jobboldali ut a költség egyharmadával olcsóbban létesíthető. Csak a legelső házat nézzük a Szigeth-féle sarokházat. Ezt keskeny telke miatt egészben> az alátta reszténység és lovagiasság szellemének hatása alatt a ház asszonya, mint úrnő volt látható a legfényesebb társaságban is az asztal cőn, sőt a lovagok tiszteletüket kézcsókkal fejezték ki iránta és boldog volt, kinek sisakját vagy ruháját valamely hölgy sajátke- züleg virággal diszitette. Sőt nem is tartották volna igazi lovagnak, ki nem tudott . volna felmutatni néhány költeményt, melyben ideálját megénekli s . szép virágos szavakban nem magasztalja annak báját, kellemeit. Mert ezek a hős lovagok voltak az akkori kor költői is; ki ne hallott volna a troubadour, nevű lovag költőkről ? Valamint a nőt ők emelték ki megalázó helyzetéből és állították az őt megillető polezra, úgy nemes gondolat és érzelemvilágukból kifolyólag ők ideálizál- ták a szerelmet is s amire a görög-római világ legnagyobb költői nem voltak képesek, ők megtették és megtisztították minden földi salaktól s a legnemesebb idealizmus zomán- czával vonták be. ,E néhány pereznyi olvasottakból is megalkothatják tisztelt olvasóim a fogalmat erről a sokat csúfolt, gúnyolt korról; az igaz, hogy az ízlés sokféle, de nekem nagyon tetszik a naiv egyszerűségnek, vallásosságnak és lovagiasságnak ez a kora és soha sem sajnálom azt az időt, mit képzeletben ezen kedves kor rég letűnt emlékei közt merengve eltöltők. levő uj házat szintén egészben kellene kisajátítani. Mig a jobboldalon az Albamch- és Grünfeld-telek körülbelül 110 méter hosz- ázuságban majdnem haszonkép engedné át a széles kocsiütat s két hosszú utcza forgalmát kötné össze a legolcsóbb utón., Nerá akarok a SéJ-p&tak szabályozással is foglalkozói, csak arra mutatok rá, hogy ennek a megoldása is sokkal könnyebb lesz, ha ott, ahol módunkban van, széles utczát hagyjunk a Séd pataknak legalább egyik partja mellett.. A községek segéd és kezelő személy- zeténék országos gyűlése. Magyarország községi segéd és kezelő személyzetéhez ! Kedves kartársaink ! Az ország minden részéből felénk özönlő csatlakozás-bejelentések bizonyossá teszik, hogy immár alig van közietek egy is, a ki az összes napi- és szaklapokban közzétett és minden járási székhelyre, az ott működő segédjegyzőnek körözés végett elküldött felhívásunkból ne értesült volna törekvésünkről, mely Újpesten, a községháza tanácstermében, 1907. január 6-án, d. e. 9 órakor megtartandó országos községi segéd- és kezelőszemélyzeti gyűlésen elhanyagolt érdekeink kellő képviseletére egy központi szervezet létesítéséből áll. Képzettségünkkel, tudásunkkal és agyön- csigázó munkánkkal arányban nem álló díjazásunk csekélysége és szolgálati viszonyaink, előlépésünk, szabadságidőnk és nyugdijunk körül létező tarthatatlan állapotaink késztettek ezen gyűlés összehívására, melynek programmjául egyes egyedül a szervezkedés kimondását tüztük ki, vagy az Országos Központi Jegyzői Egylethez csatlakozás vagy pedig önálló egyesület alakítása által, és ehhez képest vagy a jegyzői egyletbe lépés módozatainak megállapítását, vagy pedig az önálló egyesület alapszabályainak tárgyalását és az egyleti vezetőség megválasztását. Az ország 4000 községi alkalmazottja örömmel fogadja az első felhívást az országos szervezkedésre, és az egyes vármegyékben megindult helyi mozgalmak sietve léptek táborunkba a jelszóra: «A viszontlátásra Újpesten 1907. január 6-án:« Még ott is, hol eddig1 csak egymaga kesergett elszigetelt helyzetében a község íródeákja éjjelt-nappallá tevő munkájához és hasonképzettségü más tisztviselőéhez viszonyítva nevetségesen csekély díjazásának, szolgálati viszonyának, előléptetésének, szabadságának és nyugdijának rendezetlenségén, visszhangra lelt szózatunk, és lelkesen sietett legalább levelezőlapjával csatlakozását bejelenteni. —- Ott pedig, a hol többen vannak, vagy a hol már kisebb-na- gyobb területen vállvétett munkához láttak kollegáink, mint Abauj-Torna, Bács-Bodrogh, Békés, Fehér, Pozsony, Temes, Tolna, To- rontál, Ugocsa, Zemplén és Brassó stb. stb. vármegyékben, csapatostul, testületileg sorakoztak a kibontott zászló alá. De még a külön szervezkedni óhajtott Arad és IJunyad, vármegyék segédjegyzői is dicséretesen áthatva az egységes féllépés szükségének tudatától, szívesen elejtették partiális mozgalmukat, csakhogy a közös nyomorúság szülte összhangzatot ne zavarják. Az egységes fellépésnek meg is lesz majd a maga gyülmölcse. Az első lépésnél megalakul már a központi képviseletre legalkalmasabb szervezet, melynek hiánya okozta eddig is a községi alkalmazottak legvitálisabb érdekeinek elhanyagolását. Egyedül csakis ez képezi .az országos gyűlés programmját, melyet a székesfővárosi m. kif. államrendőrség főkapitánya már tudomásul vett. Az országos gyűlésre meghívtuk a nagyVáltók leszámítolása * • Kölcsön- ingatlanokra • * . Előleg árukra, sorsjegyekre, értékpapírokra • • Jelzálogkölcsönök konvertálása Sarkadi Andor Szekszárdi Szechenyi-utcza 648-ik szám A Trieszti Általános Biztosító Társaság (Generali) kötvény- kiállitási joggal felruházott ---- főügynöksége — -------Tá virati czim: Generáli, Szekszárd. 9940. sz. cheque-számla a m. kir. postatakarékpénztárnál középkori lovagok honosítottak meg s miből a nők iránti mai udvarias tisztelet is származott. Ilyen vezetők alatt állott az akkori Európa, tisztelt olvasóim! És épen a kornak benső vallásossága, párosulva a harczias szellemmel, fejlesztette ki a lovagias szellemet, melynek hagyományaiból élnek a mai késő kor gavallérai is. Hisz a magyar gavallér bzó is ebből a korból származik, a franczia chavalier-ből, ami annyi, mint lovag, vagy az olasz cavaliero-ból, ami szintén lovagot jelent. Ezeknek a hős lovagoknak kardmarkolatuk keresztet képezett, melyet csata közben sokszor halkokló ajkaikhoz szorítottak, vagy megcsókoltak és segélyül hívtak. Roland lovag a csatában haldokló Ferragust, Tankred az ő kedves Klorindáját kereszteli meg a csata folytában; ez a két jelenet a lovagi költészet két legragyogóbb pontja. Védeni a hitet, ha kell fegyverrel is s védeni. a gyenge női nemet és mindenkit, ki arra rászornlt, — volt a lovagnak fő kötelessége. Semmiféle társadalom sem részesítette a nőt a megillető tiszteletben, még a müveit görög-római világ sem. Ezek a hős lovagok vették fel a lovagiasság, főkötelmei közé a nők iránti gyengéd tiszteletet és udvariasságot s tőlük származott át a mai korra is. Az előtt semmiféle nyilvános összejövetelnél sem számított a nő, meg sem is igen jelenhetett a vendégek közt, hanem női lakosztályán volt kénytelen magát megvonni. A ke-