Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-22 / 52. szám

52. szám Szombat, 1906. deczember 22 Szekszárd, II. évfolyam. Kiadóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinóba ár épület Aa előfizetési pénzek és hir­detések ide küldendők. HIRDETÉSEK • legjut&nyosabb számítással, díjszabás szerint/ Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: „SzédiÉLnyirUtca JQ85* .szám. Ide küldendők a lapot érdeklfi összes közlemények. HUŐpiZETÉS : egész évre 10 kor., félévre S k., negyedévre 2 kor. 50 fill NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Felelős szerkesztő : SOON A R ISTVÁN. Belmuukatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.-Kiadja: RÁTÉR JÁNOS NYOMDÁJA. Karácsonyi gondolatok. Magyarász Ferencz. A forgandó időnek pontosan visz- szatérő jelenségeit ismerjük ugyan és meg is szoktuk gyermekkorunk óta, de mégsem tudjuk megunni. Vagy van-e emberfia, ki ne örvendene a kikeletnek, bár igen jól tudja, hogy megint rákö­vetkezik a mindent felperzselő nyár, a mindent elhervasztó ősz, a mindent megdermesztő tél ? S ha testünknek —f lelkűnknek jól esik a verőfény, gondo­lunk-e a borúra, noha tudjuk, hogy a napfény sem állandó ? Az idő folytonos haladásának és változandóságának min­den rendszeressége mellett is megvan a' maga újsága és érdekessége, melyet minden embernek figyelmes elméje ész- revehet. Karácsony napját, az esztendő ösz- sz'es' ünnepeinek legszebbikét üljük. Kétezer esztendős e nap, mely ünnepe a jeges sarki vidékeknek, épúgy, mint I a forró övéknek ; de van-e hely vágy j volt-e idő, ahol vagy amikor e nap unalmassá vált volna? És el tudjuk-e gondolni, hogy karácsony költészete valaha is megszűnjék ? Haladhat az ! idő és vele az emberiség; de valamint az Alpok szédítő magaslatain is gyö­keret ver a fenyőfa, úgy az emberi tudásnak, művészetnek, haladásnak leg­nagyobb emelkedését is kisérni fogja a legnemesebb, legpoétikusabb és leg­kedvesebb fenyőfa: a karácsonyfa. Karácsonya mindig lesz az embernek és mindig szívesen fogja várni és kel­lemesen fog visszaemlékezni re'ája: Honnan a karácsonynak e vonzó varázsa ? Hogyan van az, hogy ez ünnepet. lehetetlen megszokni, szokás­ból megunni ? Nem szólok a gyerme­kekről, kiknek ártatlan, irigylendő bol­dogsága, delelőjén áll ■ e-napon ; de mi felnőttek ■ is miért örvendünk e napnak jobban, mint akármely más ünnepnek ? 'Minő lélektani rejtély az, hogy az em­ber, főleg a modern élet forgatagában élő kulturember, kit különbéi} csak az újság érdekel és ingerel, ebbe az ugyancsak régi ünnepbe egész lelkét beleönti ? Megfejti e rejtélyt az Isten angyala, ki az"első örvendetes karácsonyi éjsza­kában ekkép szólt a pásztorokhoz*: „íme nagy örömöt’ hirdetek nektek, mely leszen minden népnek, mert ma született nektek az Üdvözítő. “^(Lukács 2. 11). - m Valóban öröm napjai a karácsony, öröme minden népnek, mert e napon váltotta be Isten ősi Ígéretét, e napon szállt az éjg a földre, e napon remekelt a végtelen isteni szeretet. A szeretet a karácsonyi ünnepnek és örömnek alapja és lélektani magya­rázata. Érzi az ember, hogy az a béke,’ melyet az angyalok hirdettek, e napon szivébe száll. Érzi az ember, hogy lelke a szeretetnek angyálszárnyain fölemel­kedik az örök béke kútfejéhez, Isten­hez. Az égi szózat visszhangját el nem fojtja lelkében a mindennapi ólet vásári zaja, a létért való küzdelem harczi ria­dója sem. E napnak sajátos hangulata van : az Isten megtestesülését érzi, leg­alább is sejti a szív és szeretetre buzdul. Ám a szeretet feszitő ereje nagy: nem fér meg az ember szivébén. Is­tennel nem közölheti úgy, hogy Isten nyerne általa, hisz Istennek végtelen boldogságát szeretetünk növelni kép­telen. Embertársai felé fordul tehát az ember, reájuk árasztja szivének kincseit, nekik iparkodik örömet szerezni, hogy azok boldogságának maga is örvendjen. Ez a karácsonyi örömnek oka és biz­tosítéka : a testvéri érzés, mely egy- befüzi az embereket aznap, hogy test­vérünkké lett az Isten. Ez az altruisz- tikus jelleg teszi oly kedvessé és érdekessé a karácsonyt. Nézd a szü­lőt : mily boldog, hogy magzatát örven- I deni látja! És nézd a gyermeket: az ártatlanság boldog menyországának mil- ! liárd csillaga, mintha mind ott ragyogna szemében, melyet ajándékaira vet. És ha az egész ajándék nem egyéb idét- í lenül faragott fabábunál vagy olcsó mézeskalácsnál : megédesíti, megara­nyozza azt a szeretet, mely adta, az öröm, mely elfogadta. Kit a sors elsza­kított szeretteitől, legalább lélekben fel­keresi' az édes otthont, és ki egyedül járja az élet útját, az egyedüllét nyo­masztó súlyát soha jobban nem érzi, mint e napon. És mig embernek szive emberi módon fog dobogni, mig lelket lélekhez köt a szeretet: az Isten sze- retetének napja mindenkor ünnepe lesz az emberiségnek. Ne feledjük azonban, hogy szere­tetünk jótéteményeire azok is számot tarthatnak, kiket édeskevés javakkal áldott meg az élet. Ne feledjük, hogy az emberi társadalomban oly sok^n van­nak, kiknek karácsonyát nem édesiti meg a széretet. A szegények, az árvák, az özvegyek részt kérnének a karácsonyi örömből, ha volna, aki az öröm sugár­kévéjének egyetlen súgarával bevilágí­tana a nyomornak vigasztalan éjébe, hol a gondok és szenvedések felhői kergetődznek. „ Adjatok, adjatok,amit Isten adott! “ (Arany). . ; / Csodálatos az adakozó szeretet misztériuma,, azt nyeri vissza, mit más­nak adott: a boldogságot. Minden könny, melyet a ti szeretetetek melege szárí­tott fel, minden gond, melyet ugyancsak verőfénye derített fel, minden sóhajtás, melyet mosollyá változtatott a tevékeny szeretet, meg fog tanítani benneteket, hogy „üdvösebb adni, mint elfogadni.“ (Ap. Csel. 20. 35.) Hisz az ember nem­csak individuális életet él, hanem tár­sadalmi lény, kit ezer szál köt ember­társaihoz ; s ha nemcsak az egyednek, hanem a köznek is, nemcsak a részek­nek, hanem az egésznek is megvan a maga élete,1 legyen meg a maga ün­nepnapja is. Igazi ünneppé pedig csak a szeretet teszi a karácsonyt. A régi népmonda szerint volt az északi tenger partjain egy Vinéta nevű város, melynél szebbet, ragyogóbbat országszerte nem lehetett találni. Lakói is boldogok voltak odáig,- mig valami rettenetes katasztrófa következtében az egész város el nem s’ülyedt a tengerbe. S ha csendes estéken elhajóz fölötte a magányos hajós, mintha most is látná lent a tenger mélyén a tündérfényü várost, mintha fölhatolna hozzá az est- harangszó, a vidám dal. . . Karácsony ünnepén a társadalom is meglátja újra, megérzi édesdeden a maga letűnt aranykorszakának régi, bol­dogságának Vinétáját. Harangszó hallik a szívben, és szava szeretetről szól. A mindennapi élet tengerének hullámain át egy dalnak hangjai szűrődnek lel­kűnkbe, s mi mohón szívjuk magunkba e dalt: Dicsőség, békesség! A Nemzeti Szalon vidékeo. A magyai* képzőművészet hivatásának; rendeltetésének tudttára jutott, keresi az érintkezést a nagyközönséggel, s nagyon he­lyesen, mert mint Anteus a földdel való érintkezéstől, úgy a magyar művészet is csak a mindennapi élettel való szorosabb összeköttetéstől, hogy úgy mondjuk, osszeölel- kezéstől várhatja a megifjodást, a megúju­lást, az igazi nagyságot. Művészetet, művészi ízlést egyszerre teremteni nem lehet, a kettő egymásból nő ki, vagy jobban mondva egymást egészíti ki, fejleszti, növeli. Nagy művészet nem lehet ott, ahol a müizlés kifejlődve nincs, de viszont a raűizlés sem fejlődhetik ki csak úgy magától, a művészi tudásnak fáradságos munkával kell megszántam a lelkek -"termő földjét, hogy az odahullott mag kedvező ta­lajra találjon. A magyar művészet egészen a legújabb, ideig olyan volt, mint a szobába zárt virág, a melyet'csak az ablak üvegen át bámulhatunk. Gyönyörködhettünk csak benne, de illatát — nemesitő hatását — köz­vetlen közelrőf nem igen élvezhettük. Mű­vészeink egész külön világban éltek — a közönség hozzájuk nem férhetett, a mi őket tőlünk elválasztó szemkápráztató üveg fal volt ugyan usak, de ezt az üvegfalat áttörni bizony nem igen sok embernek volt kedve, módja, tehetsége. Hogy egy egy igazi mű­vesz lélek lelkének színes virágát —^ prózaibb Lapunk mai száma 16 oldalra terjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom