Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-06 / 1. szám
KÖZÉRDEK; 5 1906: "január 6. határozat, mellyel a szállót Tóth Gyulának adták bérbe, jogerős. Szekszárd r. t. Táros képviselőtestülete a házalás korlátozására illetve a város területén való eltiltására nézve hozott határozatot, ezt a vármegye törvényhatósága is jó- váhagyta. Azonban a kereskedelemügyi miniszter a határozatokat feloldotta s a házalás megtiltását nem engedélyezte. KÖZSÉGI ÜGYEK. Gy ill aj község képviselőtestületének határozatával szemben a vármegyei törvényhatóság úgy határozott, hogy a községi szülésznő évi lizetése 18ü korona legyen. Ezt Gyulaj község -képviselőtestülete megfeleb- bezte a belügyminiszterhez, de a belügyminiszter a község felebbezését elutasította s a vármegye határozatát hagyta jóvá azon indokolással, hogy a község lakosainak száma meghaladja az 1500 lélekszámot, igy indokolt és méltányos a vármegye határozata. Gröl'bő község kérvényt nyújtott be a vármegyéhez, hogy Pinczehely községhez csa- toltassék. Ez a kérelem mindenesetre indokolt a község helyrajzi viszonyánál fogva, mert Belecskához való tartozandósága éppen olyan, mintha Szekszárdnak a sedpatakon túl levő része, vagy csak az újvárosi rész Tolnához, avagy Agárdhoz tartozzék közigazgatásilag. Csupán csak pénzkérdés az elválasztás és hozzácsatolás, tudniillik, hogy Belecska megb'rja e az önálló nagyközségi terheket. I) u n asz on t gyű rgy község elhatározta, hogy a faddi körorvosi körből kilép és önálló orvosi kört alkot. Ezeu határozatot a vármegye törvényhatósága a múlt évi augr 10-én tartott közgyűlésen jóváhagyta. Azonban a körben visszamaradt Fadd és Gerjen községek, valamint dr. Brányi Kálmán kör rvos megfelebbezték a belügyminisztériumhoz. — A belügyminiszter a felebbezések elutasitásá- val a vármegyei jóváhagyó határozatot indokainál fogva jóváhagyta azon megjegyzéssel, hogy ezen kiválással-a jelenleg alkalmazásban levő kürorvos fizetése csonkulást nem szenvedhet, vagyis a Dunaszentgyürgy által eddig fizetett összeget a visszamaradt korcsoport községei tartoznak viselni. HÍREK. — Újévi üdvözletek. A szokásos újévi üdtözletek az idén sem maradtak el az egyes hivatalokban. így a vármegye tisztikarát Simontsils Elemér főjegyző vezette Dőry Pál alispánhoz, kit a következő nagyszabású beszéddel üdvözölt: „Nagyságos Ali.-pán Ur! Hagyományos, régi szokás az, vármegyénkben, hogy az évforduló alkalmával.szerencse- kivánatait testületileg tisztelegve juttatja ki- fejézésre hivatali főnöke előtt a tisztikar s ugyancsak a hagyományos szokás áltjil szentesitett megtisztelő kötelessége az a vármegye mindenkori főjegyzőjének, hogy a tisztikar üdvözletének tolmácsa legyen. Engedje meg tehát Nagyságod, hogy ennek a megtisztelő feladatomnak eleget tehessek. Az átöröklés nagy természeti törvénye, nemcsak az egyes emberre, hanem az emberi társadalom, összetett organismusára is érvénynyel bir. Épen úgy, mint az egyes embernek, a társadalom kisebb nagyobb alakulatainak is vannak 'átörökíthető lelki tulajdonságai. Csakhogy, mig az egyén öröklődő sajátságai, az egyéni élet megszün'ével — sokszor hosszas lappangás után — csak az utódban élhetnek tovább, addig a társadalom átörökített lélektani sajátságainak az élete, az, illető társadalmi alakulat egyes tagjainak élettartamától és azonosságától független. Egy ilyen jelensége a társadalom átörökített lélektani sajátságainak, mely az életkörülmények egyöntetűségének — bár láthatatlan, mégis bármely anyagnál szilárdabb — határjeleivel elkülönített minden ember csoportban kifejlődik: a testületi szellem. A collectiv léleknek ez a nyilvánulása, a társaságot alkotó egyesek leikéből felszálló közös érzések és eszméknek a lecsapódása, elemeire többé fel nem bontható, egységes összetétele: mely ha a fejlődés rendjén a maga- legnagyobb dimensióiban osztálytudatossá válik, — mint a világtörténelem kerekének hajtóereje jelentkezik! Szóval az az erő, mely itt Nagyságod előtt, mint e tisztikarnak elődeinkről ránk maradt és híven megőrzött testületi szelleme most tisztelegve jelentkezik, lényegében ugyanaz, mint az a másik, mely korunkban mint félelmes óriás, a cziviiizáít világ régi társadalmi rendjének támgerendáit tördeli 1 Egyek ezek, miként á szellő és a vihar, vagy a csermely s a megáradt folyam. De talán felmerülhet a kérdés, hogry m * n l r t ' 7 miért fürkészem en itt ez erőnek természetét s miért érintek egyáltalján egy kis újévi üdvözlő beszéd szűk keretében, nagy társadalmi kérdéseket?! Azért, mert az a meggyőződésem, hogy ennek az újévnek semmihez sincs annyi köze, mint ezekhez a kérdésekhez lesz; s mert ehhez a meggyőződésemhez hiven, egy alkalmat sem akarok mulasztani, ahol nyilvánosság előtt beszélek, hogy rá ne mutassak arra, hogy a szöcziális- és az ezekkel szorosan egybefüggő gazdasági kérdések azok, melyek megoldásukat a legjobban sürgetnék ; s hogy ebből kifolyólag végzetes félreismerése hazánkban a helyzet követelményeinek az, hogy amikor az alsó társadalmi rétegekben visszafojtott elégedetlenség feszereje, sporadicusan tapasztalt erupcziókkal irányítva magára figyelmünket, egy nagy vulkanikus kitörés katasztrófájával fenyeget, — hogy akkor a munkásokból, gazdákból, ipai-osokból, kereskedőkből álló, — tehát boldogulásának feltételeire nézve a gazdasági erőviszonyok kölcsönhatásainak és törvényszerűségeinek alávetett —-■ nép képviselete, egy ezer sebből vérző ország boldogitásának kulcsát, közjogi kérdések felvetésében keresi! Hisz kinek lehetne boldog az ujév> ha hazánk közéletét továbbra is a közni k rovására érvényesülést kereső egyéni és pártérdekek hiú csatája dúlnál? Kinek a lelke nyugodt, ha a társadalmi osztálysurlódások szikrái láttára, sürgős munkára nem térnének végre a nép bizalmának letéteményesei?! Azért én is, midőn a vármegye tisztikara nevében Nagyságodnak boldog újévet kívánok, teszem azt ezúttal azon óhajnak a kifejezésre juttatása alakjában, hogy velünk együtt örvendhessen Nagyságod mihamarább a Haza sorsának jobbrafordultán !u Dőry Pál alispán szívélyes szavakban köszönte meg a tisztikar megjelenését s azt az óhaját fejezte ki, hogy ne csak a szokás hagyománya hozza el és tartsa össze a tisztikart, hanem a szeretet, ragaszkodás benső- ségteljesebb érzülete is. Egyébként biztosította a megjelenteket, hogy a tisztikar irányában a legmelegebb egyéni szimpátiáéval viseltetik s kész érette mindent megtenni, ő csak egy dologban hajlithatlan, néni bánja, ha ma’gára marad is s ez az, hogy a világ polgárság eszméjéért lelkesedni nem tud, mert Kölcsey szerint is egy ember egész világot keblére nem ölelhet. Bármily szépék és nemesek tehát egyébként az általános emberi jogok és szempontok, nemzeti érzületeinek ellent nem állha', ezt kebeléből ki nem irthatja, hisz Regulus is meghalt Rómáért, Zrínyi Miklós pedig a — hazáért . . . Ezután a legboldogabb újévet kjváuva a tisztikar minden egyes tagjainak az alispán a tisztviselők üdvözlése után sokáig elbeszélgetett egyesekkel, majd a dr. Hirling Ádám polgármester által vezetett városi tisztviselők tisztelgését fogadta. Tanárky Árpád kórházi igazgató főorvos vezetésével később a kórház orvosi- kara és tisztviselő kara is ' tisztelgett az alispánnál, ki a legszivélyeseba szavakban köszönte meg n jókivánatokat. Siniontsits Elemér vármegyei főjegyzőt a tisztikar tagjai és még számosán szintén üdvözölték. Kurz Vilmos árvaszéki elnöknél az árvaszéki ülnöki kar és személyzet testületileg jelent meg. S ezek szeretetét és ragaszkodását Totth Ödön t. ügyész tolmácsolta. Kurz Vilmos elnök szép beszédben mondott köszönetét. Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnököt a birói kar — Ágoston István vezetésével szintén testületileg kereste fel. A kir. ügyészség nevében Beke Ferencz üdvözölte mig, a kezelő személyzetet Dicenty Lnj s vezette tisztelgésre. Wigand János főgimnáziumi igazgatió a tanári kar küldöttségileg kereste fel s Szabó Ferencz tanár üdvözölte. A pénzügyigazgatóságnál testületi tisztelgés nem volt. A tisztviselők egyenként fejezték ki jókivánataikat Fink '.Kálmán kir. tanácsos, pénzügyigazgatónak. Dr. Hirling Ádám polgármestert is számosán keresték fel jókivánataikkal. — Gróf Széchényi Sándor üdvözlése. Gróf Széchenyi Sándor v. b. t. tanácsos, főrendiházi alelnük, vármegyénknek legközelebb múltban volt főispánját; Dőry Pál alispán a vármegyei tisztikar nevében sürgöny utján üdvözölte az újév alkalmával, kifejezvén a tisztikarnak szeretve tisztelt volt főispánja iránt való változatlan ragaszkodását. Az üdvözlésre gróf Széchenyi Sándor a következő távirattal válaszolt Dőry Pál alispánnak : »Tolnavármegye tisztikara szives megemlékezése és megtisztelő ragaszkodása mélyen meghatott; kérem köszönetemet fogadni és átadni. Gr. Széchenyi Sándor.« — Helyettesítés. A központi járás fő- szolgabirája a Wagner József elhalálozása folytán megüresedett várdombi jegyzői hivatalhoz, Linka Ottmár okleveles jegyzőt s központi főszolgabírói dijnokot helyettesé nevezte ki. — Főispánunk nyugdija. A napokban érkezett le a belügyminiszter leirata, amely nyugdíjba vonult főispánunk nyugdij illetményét, az állami nyugdij mintájára 21 évi szolgálat után 62 perczentben, vagyis össze- gileg 7192 koronában állapítja meg. — Kinevezés. A szekszárdi „Ferencz“ közkórházban üresedésben levő ellenőri állásra Dőry Pál alispán mint főispánhelyettes Belasics György szekszárdi lakost nevezte ki. — Esküvők- Szepesi János kajdacsi aljegyző tegnap tartotta esküvőjét Lágler Ilonkával, Lágler Sándor kölesdi ág. ev lelkész leányával. Kacsó Lajos fővárosi polgári iskolai tanár deczember 28-án esküdött örök hűséget Junkuncz Karola urhölgynek. Junkuncz Sándor ág. hitv. ev. lelkész leányának Nagy- Szokolyban. Jagicza Vincze uradalmi gazdatiszt folyó hó 20 án tartja Kölesden esküvőjét Várkonyi Erzsikével, Várkonyi Iván gindli- családi jegyző leányával. Kapu Jenő miskolezi polg. iskolai tanár Szekszárdon folyó évi február hó 2-án vezeti oltárhoz Halász Gizella polgári iskolai tanárnőt, Halászná Babits Anna szekszárdi tanitónő leányát. — A rom. kath. óvoda karácsonyfája. Megemlékeztünk már a lóm. kath. óvoda ez idei karácsonyi ünnepségéről. Most egyszerűen konstatálni kívánjuk, hogy az odajáró, jobbára szegénysorsu gyermekek a nagy- közönség nemes áldozatkészsége mellett Trieb- ler Ilma, Kiss Károlyné, Müller Ferenczné, Hoffmann Sándorné, Tóth fíenrikné és Etl Cresti úrbölgyek önfeláldozó buzgólkodásának köszönhetik a kis Jézuska eljövetelét, az ő lelkes gyűjtésük tette lehetővé a 464 kor. 71 fillérnyi elég tekintélyes összegnek összegyűlését. S ezért úgy nekik, valamint a nemes szivü adakozó közönségnek lapunk utján is köszönetét mond Dőry Pálné úrnő a róm. kath. óvodát és gyermekmenhelyet fenntartó egyesület elnöke. — Adományok a szekszárdi népkonyhára. A népkonyhára adakoztak : Szekszárd város két méter kemény tűzifát, Leopold Sándor Szekszárd 10 zsák burgonyát, Weiner Jakab Janya-puszta öt zsák burgonyát, Kron