Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-08-25 / 35. szám
35. szám Szekszárdi II. évfolyam. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS NI. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Bátor-nyomda^ Kaszinó-’' I Felelős szerkesztő: Bazárépület. bodnár ISTVÁN. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Beimunlíatársak : hirdetések í janosits károly. kovách aladAr. lég-jután} o»abb Számítással, díjszabás szerint. j Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széclienyi-utcza 1085. szám. ' Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Ellő FIZETÉS : egész évre iO kor., felévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, liá az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Egy uj hitelszövetkezet alapításának kérdéséhez. A szekszárdi ev. ref. olvasókör választmánya m. hó 22-én tartott ülésén elhatározta, ho^y a gazdaközönség érdekeinek előmozdítására hitelszövetkezetet alapit. A czél tagadhatatlanul nemes, de sem gazdáink hiteligényeiben, sem a pénz drágasá- - gában, sem a hiteligények kielégítésére elégtelen pénzkereskedelem hiányában, nem találjuk, nleg az indítvány és határozat alapját és elfogadható indokát. Szekszárd városában a pénz- kereslet csekély, a hitelviszonyok ked- kezők, a pénz elég olcsó és itt a hiteligények kielégítésével a 60 éves tekintélyes „Szegzárdi Takarék,“ a 33 éves' ' „Szegzárdi Népbank,“ a 20 éves és élénk forgalmú „Tolnamegyei Takarék és Hitelbank,“ a „Tolnai Polgári,“ a „Tolna Vidéki“ takarékok és a „Bonyhádi Segélyegylet“ fiókjai foglalkoznak. Mindenik pénzintézet a legelőzé- kenyebben jár el és az észszerű hitelezés végső határáig el megy, nem látjuk tehát a gazdaközönség vagy_ csak a kör tagjainak is érdekében egy uj hitelszövetkezetnek alakítását. Nem tártjuk az elmondottakon kívül főként azért sem, mert a Szegzárdi' Népbank évtizedeken keresztül működik áldásosán a kisgazda, iparos és kereskedő osztály érdekében, tevékenysége kifogástalan, nenr szabad tehát működését csökkenteni, bénítani azoknak, akik maguk is a szövetkezeti eszmének hívei és harczosai. A szövetkezéssel nem ügy ■ érhetjük el a czélt, hogy a kis emberek amúgy is csekély erejű csoportját szét taglaljuk, hanem azzal, hogy a meglevő csoportot az érdekeltség körzetének kiterjesztésével erkölcsi tekintélyben, anyagi erőben, a közös czél megvalósításában támogatjuk, izmossá tesszük. Magyarországon a vidéken 1200 —1500 hitelszövetkezet működik, a hitelszövetkezeti hiányos törvény alapján minden elgondolható alapon. És ha megnézzük ezen szövetkezeteket azt látjuk, hogy apró-cseprü parányok, semmi, esetre sem alkalmasok arra, hogy a kis emberek és a kis tőke érdekeit szolgálni tudják, az elérhetetlen messzeségben lebeg csak az erősebbek előtt is az a czél, amely a szövetkezeti eszme megpenditői előtt lebegett, bogy az egyesülés erkölcsi és anyagi ereje védelmet nyújtson a kis embernek és a kis tőkének a nagytőke és azok szerencsés képviselőivel szemben. Egészségtelen elfajulás, hogy minden kis falu hitelszövetkezetet alapit ahelyett, hogy egy nagyobb körzet góczpontján létezőhöz csatlakoznék, s így nem csak önön maga, de a másik működését is megbénítja. Még szerencsétlenebb gondolat az, ami a dr. Nagy FeTÓncz-féle javaslatban van, amely egy-egy község .területére akarja a szövetkezetek működését szorítani. Ha a szövetkezeti törvény revízió alá kerül — amire nagy szükség van — akkor a legelső és legfontosabb intézkedésnek éppen annak kell lenni, bogy a szövetkezetek gomba módra való szaporodásai, a betét vagy törzsrészvény magas czenzusának megállapításával, megaka dályoztassának. Mert az ily rendesen kellő szakerőket nélkülöző szövetkezetek gyakran tagjaik teljes vagyoni romlását idézik elő, legtöbbször pedig, mint uzsorások élősködnek. Az ev. ref. olvasókör tagjai és vezetői önön maguknak, de főként a szövetkezet eszméjének sokkal nagyobb szolgálatot tesznek, ha a már meglevő szövetkezetei, a Szegzárdi Népbankot támogatják, mintha uj szövet- I kezet megteremtésén fáradoznak. TARCZA. Vártam a levelet . Vártam a levelet, napról napra vártam, Nagy sóvárgásomban nyugtom sem találtam ; Mint a szomjas vándor a patak vizére, Úgy epedtem érte. Vártam, hogy csüggedő búsborongós lelkem Olvasása közben új életre keljen, . S könnyeimnek árja kiapadjon végre. Hisz gyógyító ír lesz abba a levélbe' Szivemnek sebére. Újra éled lelkem, s mint a kis pacsirta, A magasba szállva legszebo dalát sírja, Nyíló kikeletről, tavaszról dalolhat, S a tenger fájdalom egy dalban felolvad, Az lesz a levélben: hogy az a láng szeret . . . . S vártam a levelet. Megjött a levélke. Piros a pecsétje, Arany a szegélye, Gyöngysor az írása. Megismerem tüstént ? a keze vonása! Szegény bús szivem hát nem hiába várta ... . Öröm közt bontom fel s ki hull belőle egy Eljegyzési kártya. KAYOS LÁSZLÓ. A mester. Irta : Kparnmep Zsóiika. A mester künn állott a műhely ajtója előtt. Lassan szíttá nagy pipáját, eregette a kékes füstöt és közbe közbe káromkodott. Az alkony leszállt. Sürü párák ereszkedtek alá. Az esti levegőt élesen hasította át a gőzgép füttye. A távolban a dara krúgatása és a dobos gém erős bömbölése szakította meg az estalkony; csendjét; a füzesek felől, a folyó csobogása s a malmok egyhangú kelepelése hallatszott. A mezőről a szomszédok jöttek-mentek el a mester előtt és köszöntötték ; némelyik megállón s egy-két szót is váltott vele. Egy szekér verte fel az utcza sürü porát s a rajta ülők vidám éneke kiragadta . a piestert gondolataiból. • A házból jóságos arczu asszony lépett ki. Úgy negyven év körül lehetett, hajában már Ott volt a hervadás néhány ősz szála. Rátette kezét a mester vállára. „Apjuk kész a vacsora!“ A mester nem felelt a szólitásra, csak gondolataiba mélyedt; majd halkan.dörínögte : „Még most sincs itthon az a lány!“ „Majd haza jön apjuk. Hiszen tudja kigyelmed, hogy hát kicsit ki kell magát panaszolnia. Ha majd pajtása előtt kiönti a keserűségét, a mi a szivében lakik, megbékél és hazajön.“ Az asszony a beszéd alatt elfordította fejét; talán, hogy könnyeit, talán, hogy aggodalmát rejtse el az . ura előtt. Valami úgy ránehezedett a szivére. De hát az „emberének“, azt nem szabad észrevennie. Mi is lenne a világból, ha az asszonyok minden keservükkel az uraikat háborgatnák. Azoknak az életét nem szabad keseríteni ; ha elvégezték a napi munkát, hadd pihenjenek. Az asszony jól el tudja rejteni a szive mélyébe a mi fáj, jól tud tűrni, szenvedni egyedül; miért szenvedjen az ember is ? A férfi a ,,Teremtés ura ! ?“ „No védd csak még te is“ — dörmögi boszusan a mester — „csak védd !“ „De kerüljön haza, majd megmutatom anuak a csavargónak, hogy mi a becsület!“ „De apjuk !“ — csittitgatja az asszony^ „Hallgass !“ — formed rá a mester — „Te is egy húron pendülsz azzal a drágalá- |tos lánynyal. Hát nem jót akarok én neki ? De persze ti asszonyok! . . . Az ördög hordott volna el mindnyájatokat! . . . Még azt a legényt is . . .“ Az asszony egy ideig csendes szóval igyekezik békéltetni az urát, de azután hathatósabb eszközzel hat rá. „No gyüjjék be hát apjuk, majd hazakerül, Kelmédnek meg elhül ^ a vacsorája!“ Erre a fontos okra azután az öreg kiveri a pipáját és beballag a házba. Az
