Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-07-21 / 30. szám
Szekszárd, II. évfolyam. ....■ bT 30 . szám. Szombati 1906. julius 21. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS NI. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinó- Bazár épület. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. flII*DBTÉSHK legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. TARCZA. Indulás előtt. Itt a homokban e fenyőfák, Honvágyról álmodoznak; Egykedvün nézem én alattok Piros arczát az alkonyainak. S eszembe jut, hogy sorsom engem Odavisz nem sokára, Hol bérczeik közt otthon lesznek ők, S én leszek köztük ilyen árva! SZABOLCSRA MIHÁLY. Dobos Änieza. Testcsonkitó ítélet a XIX. század első felében. Irta: Pataky István kir. törvényszéki bíró. (Folytatás és vége.) IV. Ez időben központi főszolgabíró Lónyay György volt. Ez sokat zsémbelődött esküd tje Budai Jánosra azon hir miatt, hogy hivatalos túlbuzgóságában csak úgy kiveri az igazságot, hogy a tőle kik,erűiteknek a hátáról lelehet olvasni, hogy mennyire akartak tagadni. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Belmunkatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. | Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. ELlŐfizetés : | egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 filL NÉPTANÍTÓKNAK, I ha az előfizetést egész évre előre beküldik: 5 kor. pályákat ma az ifjúság teljes mértékben negligálja. A birói, ügyvédi, orvosi, tanári és katonai pályák imponálnak ma a magyar ifjúságnak. Gazda, mérnök, iparos, kereskedő nem akar senki lenni. íme a szekszárdi főgimnázium értesitőjének statisztikai adatai alapján igy oszlik meg a fiatalság: jogász 30°/0, orvos 20%, gazdász 20%, mérnök 10%. Hol marad el a kereskedői pálya? Húsz ember közül csak kettő akad, a kit a mérnöki pálya ambicionál és csak négy, a ki munkaerejét és tehetségét a magyar mező- gazdálkodás szolgálataiban akarja kifejteni! Elijesztő jelenség! Hát olyan kevéssé ajánlatosak ezek a pályák Magyarország fiatalsága előtt, hogy nem tartják érdemesnek arra szentelni egy életnek a munkásságát, tudását és szorgalmát? Hol itt a baj ? — kérdezzük. Talán az ifjúságban keressük ? Ne! Társadalmunkban van a baj ! A magyar nemzet az idők folyamán teljesen elhivatalnokiasodott. Gyermekeibe úgyszólván beléojtotta azt, hogy előremenetel, tekintély, existencia csak a közigazgatási, igazságszolgáltatási stb. pályákon van. Ki ne győződött volna meg arról, hogy a mig Gazdasági pályák. Nem lehet ránk nézve közömbös, hogy a magyar fiatalságnak az a része, mely csak az imént állotta próbáját, — speciális és felsőbb kiképeztetésre való hivatottságának és rátermettségének — tisztában van-e, kellőképen értékelni tudj a-e azokat a pályákat, melyek hivatva vannak Magyarország mezőgazdálkodását évszázados letargiájából kiragadni ; a melyek hivatva vannak arra, hogy megteremtsék a gazdag, a vagyonos, erős és független Magyarországot, a melyek hivatva vannak arra, hogy megteremtsenek ebben az országban előbb-utóbb egy olyan állapotot, a mikor mindenki bizonyos fokú jólétnek fog örvendeni, amelyek hivatva vannak Magyarország félrebillent társadalmi és gazdasági szocziologiáját helyére állitani. Nem lehet ránk nézve közömbös, mondom, hogy annyi sok jeles tehetség, a szellemi erők összesége, a mit Magyarország középiskolái e hazának évenként produkálnak, hasznos, életrevaló pályákon fogja-e kifejteni munkaerejét, szorgalmát és tudását, amelyek utján fakad csak haszon, üdv és boldogság az országra. E fölött való gondoskodásunkban bizony sajnálattal kell tapasztalnunk azt, hogy a magyar fiatalságnak zöme — a java, a kiktől tehát legtöbbet várna a nemzet — nem értették még meg a kornak szavát. Sajnálattal kell látnunk azt, hogy a m.agyar fiatalság vérébe még nem ment át az a tudat, hogy ma a czivilizált népek történelme, tiszta gazdasági történelem, nem vették még észre, hogy abban a hatalmas versenyben, melyben a különböző- népek és nemzetek vállvetve törekesznek a világuralomra a küzdő feleket tisztán csak azok a szempontok vezetik, hogy ki tudja a legolcsóbban, a legjobban és leggyorsabban kielégíteni az emberiség általános szükségleteit. Sajnálattal kell konstatálnunk azt, hogy a magyar fiatalság eleje az u. n. produktiv pályákat nem karolja fel. Ki elégíti ki az emberiség általános szükségleteit, melyek ezek a produktiv pályák? A gazda, a ki a nyerstermelvényeket produkálja, az iparos, a ki azt feldolgozza és a kereskedő, a ki a termelőtől a fogyasztóhoz közvetíti. Átböngészhetjük Magyarország összes középiskoláinak értesítőit, meggyőződhetünk arról, hogy ezeket a 1826 augusztus 21-ére lett kitűzve a Tatárék kivégzése. Lónyay, a ki jól ismerte Tatár Mihályt, és beismerése nélkül bűnösségét el nem hitte volna, a kivégzés elől még aug. 19-én reggel a zemplénmegyei Bereezkibe ment Olcsváry Fe- rencz barátjához. Az elősiető cselédek közt egy barna köpczös legényt látott s meghallotta, hogy a többiek e legényt Skultétinak szólitják. Lónyai félrehivta a legényt és sokáig beszélt vele, majd a kertből elősiető gazdához fordult; — Barátom, meg sem állok, vissza kell mennem — s valamit Búgott a házigazda fülébe. .-— Jó — szólt az —- néhány nap múlva várlak. Lónyay felültette a legényt a kocsira s indult vissza Beregszászba. Összeült a törvényszék, hogy végrehajtandó legyen a megerősített halálitélet. — Még Lónyay nincs itt — szólt az I elnök. — Itt vagyok. S portól belepve lépett be Lónyay György. — Uraim — szólt — ártatlan vérét | akartuk ontani. Az Isten ettől megmentett j bennünket. Elmondta ezután, hogy Skultéti Mihály él Bereczkiben, hói Olcsvárynál kocsis. Ö j önként távozott a Tatár Mihály házából s hátrahagyta batyuját azért, mert megbízója kárára hütlenül sáfárkodott s nyomtalanul akart eltűnni. De Dobos Anicza észrevette és épen az ő kértére hagyta vissza batyuját s egy elszakadt ingét. Meg is mondta Dobos Aniczának, hogy erre a vidékre, s a hol járt, soha se tér vissza. Megdöbbenést s részben kétkedést szült ez előadás. Mind a mellett Buday Ferencz tiszti ügyész perújítást kért. Ismét együtt ül a törvényszék. Skultéti Mihály más két legénynyel egyformán öltözve áll ott előttük. Kocsis Juliánná és Dobos Anicza, a két rab asszony töredelmesen ismeri fel Skul- I téti Mihályban a csipkés legényt. Feri és Józsi czigányok is, a kikkel a „Vigyorgóban“ mulatott, felismerik. Skultéti is ráismer mindegyikre, csak Aniczára jégyezte meg, hogy nagyon meg- , vénült. Ezek kimentek a teremből s bevezették Tatár Mihályt s nejét. Az összeesett alakok sóhajtva ültek le egy lóczára. — Tatár Mihály — szólt az elnök — ön azt mondta,, hogy Skultéti Mihályt megI ölte ? — Igen. — Igaz az ? Tatár igenlőleg bólintott fejével.