Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-05-05 / 18. szám
6 KÖZÉRDEK 1906. május 5. mind kitünően játszottak, s ezért a közönség sürü tapsokkal jutalmazta meg őket. Vasárnap A bajusz énekes vigjátékot adták elő. Baróthy Antal, mint mindig, úgy ezúttal is kitünően játszott. Legtöbbet ka- czagott azonban a hálás közönség Bogyó Zsigának és Várady Jolánnak. Aradi Aranka, Thomay Ella és Székely Gyula nagyon jól játszottak, szépen énekeltek és tánczoltak. A tapsból kijutott nekik. Hétfőn a Szobaleány vigjáták került szinre. A darab is jó volt. A szereplők is mind kitünően játszottak. Kedden május 1-én. A kuldus gróf operettet adták. Nagy Imre, mint rendőrfőnök szellemeskedett. Ruzsinszky Ilona kitűnően énekelt. Farkas Ferencz sok tapsot aratott. Szalontay Ferike, mint koldus nagyon kedves, jó alak volt. Május 2-án a „Takarodót“ adták. A hires darabot nagyon szépen sikerült előadásban mutatták be. Csütörtökön „Gül baba'* került szinre, negyedszer, telt ház előtt, leszállított helyárakkal. Mujkó (Nagy Imre) végrendelet tevése nagyon tetszett. A rózsákra vigyázó szolga táncza is igen jó volt. Gábor diák (Szalontay Ferike) ma is kedves volt. Pénteken a „Föld,“ szombaton a „Leányka“ kerül szinre, vasárnap pedig „Vereshajut“ adják. EGYLETEK, TÁRSULATOK A vivóklub közgyűlése. A Szekszár- don megalakult vivóklub, miután alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta, dr. Szent- királyi Mihály elnöklete alatt a mült kedden este tartotta alakuló közgyűlését, a szekszárdi kaszinóban. A jóváhagyott alapszabályok tudomásul vétele után a közgyűlés kimondta, hogy a klub működését megkezdi. Mivel a víváshoz a szekszárdi állami főgimnázium ad helyiséget, hálából 50 koronát adományozott az egylet az ifjúság közczéljaira, ezenkívül egy ezüst poharat ajánl fel a tornában legügyesebb gimnázista jutalmazására. Kramolin Gyula dr. indítványára az egylet részére az esetleges balesetre való tekintetből meghozatják a legszükségesebb orvosi szereket. Ifjú Leopold Lajos 12 koronát ajándékozott egyleti czélra. Egy czikkéért járó irói dij éz, amely czikkhez az adatokat dr. Kramolin Gyulától kapta. A közgyűlés befejezte után kedélyes lakoma volt, pezsgővel s pezsgőnél is jobban pezsgő vidám hangulattal. Az első felköszöntőt Leopold Lajos mondta Halbleib Józsefre, a kiváló mesteiTe, ki meghatva válaszolt. Sziporkázó tosztokat mondtak még Simontsits Elemér, dr Szentkirályi Mihály, Kurz Vilmos, dr. Kramolin Gyula, Komjáthy Sándor, Leitersdorfer Ignácz, Reichl Dezső, Brebovszky Elemér, Kovács Ottó, dr. Horváth Jenő és dr. Krón Ferencz. A társaság derült hangulatban reggeli 3 óráig maradt együtt. Nőegyleti közgyűlés. Az Egyesült szekszárd-tolnamegyei nőegylet múlt vásárnap tartotta meg tisztújító közgyűlését özv. Sass Istvánná elnöklete alatt. A választás eredménye a következő: Elnök özv Sass Istvánné, alelnökök: Tihanyi Domokosné, Ágoston Istvánné, titkár: Krammer János,, pénztáros: Ferdinánd János, jegyző Várkonyi Sándor. Választmányi tagok: Bodnár Istvánné, Dőry Pálné, Dörnyei Ferenczné, Győrbiró Benőné, Holub Jánosné, Dr. Káldi Gyuláné, Kiss Károlyné, Klieber Györgyné, Dr. Komáromy Gyuláné, Kovács Dávidné, Kövessy Ödönné, Krammer Jánosné, Krcsma- rik Pálné, László Lajosné, Leopold Sándcrné, Dr. Leopold Kornélné, Leicht Lajosné, Dr. Mayer Gyuláné, Mányoky Kornélné, Dr. Müller Ferenczné. Nits Istvánné, Oszolyi Károlyné, Perlaky Józsefné, Pirnitzer Antalné, Pirnitzer Manóné, Dr. Spányi Leóné, özv. Sonnemvend Manóné, Steinsdörfer Józsefné, Tekus Vilmosné, Török Béláné, Triebler Ilma. Hegyközségi közgyűlés. A bakta-bar- tina hegyközségnek a tárgysorozat által érdekelt tagjait Békés Mihály hegyközségi biró f. évi május hó 13-án d. u. 2 órakor a városház tanácstermében megtartandó közgyűlésre hívta össze. Tárgy : A baktai főútnak a Heidekker-féle szőlő melletti kiszélesítése és e czélból a nevezett területből 14 □-ölnek megvétele. A paks-fadd-bogyiszlói ármentesitő társulat választmányi ülése. A paks-fadd- bogyiszlói ármentesitő társulat 1906. évi május hó 5-ik napján d. e. 10 órakor, Pakson, a társulat hivatalos helyiségében Szilassy Aladár elnöklésével választmányi ülést tart. Az ülés lefolyásáról jövő számunkban emlékezünk meg. TANÜGYI HÍREK. Községi iskolaszék! elnöki választás. Az ozorai iskolaszék elnökévé^ újból és egyhangúlag Csolnoky Lajos főjegyzőt, a gazdasági ismétlő iskola igazgatójává pedig Takács Piusz kántortanitót, iskolaszéki tagot választotta meg. E két derék férfiú sokat fárad a tanügy érdekében. Választási elnök kiküldése. A nyugdíjazás folytán üresedésbe jött bölcskei községi óvónői állás betöltéséhez választási elnöknek Tolnavármegye közigazgatási bizottsága Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelőt küldötte ki. Népkönyvtárak létesítése iránt Tolnavármegye kir. tanfelügyelője a vármegye hivatalos lapjában felhívta a községi elöljáróságokat, miszerint e hó 15-éig jelentsék be hozzá, hogy van-e a községben népkönyvtár vagy nincs, ha nincs, úgy közöljék vele azt is, hogy van-e ott arra szükség és mi okból, mert a múzeumok és könyvtárak országos tanácsa ily népkönyvtárt évről évre fokoza- ■ tosan ingyen óhajt adni a községeknek. Pályázat. A bajai állami tanítóképző intézetbe való felvételért május 31-ig kell folyamodni Uj iskola Dombóváron. A dombóvári áll ell. iskolánál a 6-ik 7 ik tantermet kell felépíteni a tankötelesek nagy száma miatt. Most hagyta jóvá a miniszter a közigazgatási bizottságnak erre vonatkozó határozatát. Az épületet a község tartozik sajátjából felépíteni f. évi szept. 1-jére. Szünidei tanfolyam. Tanítók és tanítónők számára szünidei továbbképző tanfolyam fog tartatni julius 2-től 3 hétig. A felvettek ingyen szállást, étkezést és 15 K utazási költséget nyernek. A kérvények a kir. tan- felügyelőhöz május hó 15-ig adandók be. Iskolaszék megalakulása. A nagy- vejkei rk. iskolaszék 1906. márczius 4-én újra alakult. Egyházi elnök Fuchs Vilmos, világi elnök: Halbrucker Bálint, jegyző Hauk Ferencz és gondnok Schaffer Bernét lett. Menedékházvezetőnők választása. A sárpilisi községi nyári menedékházvezetőnői állásra Schmidt Mihályné, a kalaznóihoz özv. Matus Károlyné, a majosihoz meg Erdélyi Paula választatott be. Pályázat a munkásvezetőnői állásra. Tolnavármegye hivatalos lapjának f. évi 17. számában a keszőhidegkuti községi nyári menedékházvezetőnői állásra május hó 10-ig pályázat van hirdetve. Fizetés 3 hónapra 60 korona és lakás. Rajz- kézügyesség!- és ének tanfolyam lesz tanítók és tanítónők számára Kaposvárott és Szolnokon. Segély 30 korona. Kérvények május 15-ig teijesztendők be a kir. tanfelügyelőséghez. Gazdasági tanfolyam lesz tanítók számára Segély 100 kor. Kérvények május 8-ig adandók be a kir. tanfelügyelőséghez. Gyümölcsfatenyésztési jutalomért a tanítók május végéig adják be kérvényeiket a kir. tanfelügyelőséghez. Gyűlés. A külön szaktanitós gazdasági ismétlő-iskolai tanitók a gazdasági ismétlő iskola tantervének revíziója czéljából április hó 26, 27 és 28-án Budapesten ülést tartottak, melyen vármegyénkből Butyka Károly dunaföldvári szaktanító volt jelen. Nyugdíjigény felemelés. Ifjú Hajas János pinczehelyi rk. kántortanitó nyugdíjigénye 1740 koronára emeltetett fel. Uj népiskolai tanterv. A jövő 1906/7. tanév elején életbe lép az uj népiskolai tanterv, miért is a tankönyveket újból át kell dolgozni és engedélyeztetni. Nyugdíjazás. Muhi János mucsfai ág. hitv. ev. tanító betegség miatt nyugdíjaztatásért folyamodott. NYILTTÉR. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztő. Nyilatkozat. A szekszárdi választókerületben most lezajlott képviselőválasztás alkalmával egyik jelölt sem kapván általános szótöbbséget, pót- választás rendeltetett el. Ai/u, a ki Szabó Károlyra szavaztam, május 1-én a Tolnán lévő „Tolnavidéki Takarékpénztár“-ban 120 koronás váltómat prolongálni akartam, mire ott Borsody Lajos vezér- igazgató kijelentette, hogy Szabó-pártinak a váltóját nem tűri meg a takarékpénztárban, mire én a szintén itt lévő „Tolnai Polgári Takarékpónztár“-ban váltómat leszámítoltat- tam s az összeget visszafizettem a Tolnavidéki Takarékpénztárnak. Fent nevezett embernek igen jellemző eljárását közérdekből a nagyközönség bírálata alá kell bocsájtanom. Tolna, 1906 május hó 2-án. Hazafias tisztelettel Müller Mór. Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok köszönetün- ket, kik felejthetetlen jó leányom, illetőleg jó testvérünk, rokonunk, boldogult Körmendy Juliánná halála alkalmával részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. HIRDETÉSEK. 310 szám. vhtó. 906. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti VII. kér. kir. jbiróságnak 1906. évi Sp. III. 254/3 számú végzése következtében dr. Freund Lajos ügyvéd által képviselt Weisz Mór javára, Leipnik Ferencz ellen 210 kor. — fill, s jár. erejéig 1906. évi márczius hó 27-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 3070 kor.'— fill.-re becsült következő ingóságok, u m.: deszka áruk, 1 Wertheim szekrény és 1 biczikli nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szekszárdi kir. jbiróság 1906. évi V. I. 120/2 számú végzése folytán 210 kor.— fill, tőkekövetelés, ennek 1905. évi ápr. hó 21-ik napjától járó 5 % kamatai és eddig összesen 69 kor. 70 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Tolnán alperes üzletében leendő megtartására I9Ó6> évi május hó 15-ik napjának d. e. II órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szekszárdon, 1906. évi április hó 29-ik napján. Mányoky, kir. bir. végrehajtó.