Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-13 / 2. szám
6 1906. január 13. szent-györgy község lakói, kik sok dologban példát mutattak már, mint virágzó szövetke zet teremtése, menedékház építése, községi orvosi állás szervezése, ezzel ismét tánu- jelét adták a közügyek iránti áldozat- készségüknek. R tükötf. A tükröt nem a becsületes embereknek találták fel. 9 9 ! Na igen, mert akkor csak kevés ember nézhetne bele! EGYHÁZI ÜGYEK. A szekszárdi er. ref. egyház közgyűlése. A szekszárdi ev. ref. egyház f. hó 6-án d. e. 10 órakor Borzsák Endre ev. ref. lelkész elnöklésével közgyűlést tartott. Rácz Gyula, a presbitérium jegyzője előterjesztette a gondnok múlt évi számadását, melyet a presbitérium javaslatára elfogadtak s Csötönyi János gondnoknak a felmentvényt megadták. A presbitérium előző napon tartott ülésén kijelöltek közül gondnoknak Török Lászlót, egyházfinak, Nagy Sándort, harangozónak pedig Csötönyi Istvánt választottak meg. Az uj gondnok és harangozó másnap a vasárnapi isteni tisztelet alatt letette a hivatalos esküt, mig Nagy Sándor helyére, ki a választást el nem fogadta, holnap választanak uj egyházfit. Izraelita hitközségi gyűlés. A szekszárdi izr. hitközség képviselőtestülete, folyó hó 7-én Er. Müller Ferencz elnöklésével tisztujitó közgyűlést tartott. Elnökké Leopold. Sándort, alelnökké dr. Leopold Kornél:, pénztárossá Schloss Lajost, ellenőrré Schmi- deg Mórt választották meg. Elöljárók lettek : Krón Sámuel, dr. Pirnitzer Béla, Salamon Ármin és Wolf Henrik. Muzeum, közintézetek ügyei. Felolvasás a múzeumban. Holnap vasárnap a muzeum képtár termében felolvasás lesz „A rómaiak irodalma“ czimén. A terem fütve van. Belépő-dij : 50 fillér. A felolvasás kezdete esti 8 órakor. R nagy szekanda. Szavalja a kis diák: »Téged dicsőit a zenith . . .« De megakad s-csak nagy súgás után tudja kinyögni: . ... s Radír. Az általános kaczagást a magyar nyelv tanárja a következőleg üti el. Jól van amice, kijavítom, hogy nem Radír — de Nadir; jegyezze meg azonban magának, hogy bejegyeztem egy olyan szekundát, hogy ki nem törli azt sem a: »szélvészek bus harcza«, sem az »égi láng«, de még mint maga, akkora — radír sem! EGYLETEK, TÁRSULATOK Á szekszárdi polgári olvasókör 1906. január 7-én d. u. 2 órakor tartotta meg Boda Vilmos országgyűlési képviselő, olvasóköri elnök elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Az elnüiii jelentés szerint az egylet tagjainak száma 265 rendes és 9 vidéki tag. Évközben felvétetett 47 rendes és 2 vidéki, viszont kilépett 25 és. meghalt 6 rendes tag. Az egylet könyvtára 1004 kötetből áll. Számadás szerint az 1905. évi bevétel 3570 K 11 fill., a kiadás 2328 K 84 fill., a pénztári maradvány 464 K 97 fill., a tagdíj hátralék 597 K. A nyári helyiség és tekepálya építésére felvett kölcsön' a kör ^ÖZÉHDEK nagy részbeD kifizette, a fennálló 811 K tartozást a pénztári maradvány és tagdij- hátralék fedezi. A legérdekesebb tárgya a közgyűlésnek a házépítés volt. Az elnök bemutatta az Uglár János szekszárdi építész által összeállított költségvetést, mely szerint az építési költség 23326 K 12 fiillér. A közgyűlés az építést egyhangúlag, nagy lelkesedéssel elhatározta, és a versenytárgyalás megtartásával az elnököt és az építési és ellenőrző bizottságot megbízta,. Az építési bizottság tagjaivá megválasztattak: Fránek János, Éber Márton, dr. Török Ottó, Molnár János, Pekari János, Horváth János, Vin- kovits Vincze és Fusz Ferencz. A helyi ipar pártolása czéljából kimondották egyben, hogy vállalkozó csak helybeli építész lehet és az épülethez szükséges minden munkát helybeli iparos által kell készíttetni. Az építési és bútorozási költségre 24000 koronát a Szekszárdi takarékpénztártól 5°/o kamatra vesznek kölcsön. A pénz felvételével Boda Vilmos elnök, dr. Török Ottó ügyész és SzékelyJózsef igazgató bízattak meg. Az építési költség minden körülmények között való biztosítása érdekében házalap létesítését határozták el egyhangúlag, melyre minden tag félévenként 1. koronát fizet. A tagok sorába felvették Nagy Bélát, Csillag Józsefet, Herczog Mártont, Matié Vladimírt, Valdmann Antalt és Daróczy Ivánt. A tisztikar lemondása után Grossbauer Ferencz korelnökké és Ferner Sándor körjegyzővé meg választatván, megejtették a tisztujitást. Az egyik szavazatszedő bizottság elnöke Sipos Márton, tagjai Mihályfi Lajos és Ferner Sándor, a másik bizottság elnöke Éber Márton, tagjai Kunczer János és Rám Ferencz. A tisztujitás a következő eredménynvel végződött: elnök: Boda Vilmos, alelnök : Imberl Ferencz, igazgató: Székely József, ügyész: dr.'Török Ottó, pénztáros: Mirth Gyula, könyvtáros: Kggelbauer Lajos, jegyző: Csizmadia József, számvizsgálók: Schneider János és Horváth Jóssef, választmányi tagok: T. Nyitray Lajos Stann István, Haja Béla‘ André István, Groszbauer Ferencz, Vaczek Lászdó, Sipös Márton, id. Zsigmond Ferencz, ifj. Tóth Pál, Janosits Károly, Debulay Imre és Horváth Ignácz rendes, Tarlós János és Adler N. János póttagok. A szekszárdi róni. kath. olvasókör közgyűlése. Január 6-án tartotta a helybeli kath. kör évi rendes közgyűlését Szabó Géza főgimn. hittanár alelnök és Nagy György városi gazdasági tanácsos, világi elnök elnöklete alatt. A megnyitó beszédet Szabó Géza alelnök mondotta, rámutatva a kör tagjainak vallás-, erkölcs- és honfiúi feladataira. A jegyzőkönyv felolvasása és hitelesítése után a kör tisztviselőinek beszámolása és alapszabályszerü lemondása következett. E jelentések adatai a következők: A tagok létszáma 745, ezek között van: 123 iparos, 137 intelligens osztálybeli és 486 földmives polgár. A tagok egy évi szaporodása; 154. Elhalt 6 tag. A ’kör tiz évi fenállása után óta rendezett: 71 felolvasó estélyt. A körkönyvtára áll: 498 műből 587 kötetben. A könyvtár múlt évi forgalma 1051 kötet. A pénztár évi forgalma 116HT5 K, összes bevétel 6l.63’47 K, összes kiadás 5447-68 K, pénztári maradvány 71606 K. Ingóságok értéke 3832 2 K. A tisztikar jelentése után az alapszabályok részleges módosítása következett. Végül a tisztujitás ejtetett meg, melynek eredménye a következő : Egyházi elnök: Wosinsky Mór apátplébános, világi elnök: Vesztergombi Antal, tiszteletbeli elnök: Nagy György tanácsos, alelnök: Szabó Géza hittanár, jegyzők: Dőry Sándor és HődI Andor, igazgató: Bencze János könyvtárosok : Taksonyi János, Szűcs Mihály, (Porkoláb), pénztáros : Cziráky Ferencz, számvizsgálók: Szulimán György, Takler Ferencz, Fent László, választmányi tagok Mosgai Sándor s. lelkész, Varga Ferencz főgimnáziumi tanár, Kajdi Lajos, Dodis Ferencz, Vilhelm Ede, Ferger József, Orbán Imre, Takács Ferencz, Takács József Kecskés Ferencz, Steiner József, Bóváry József, zászlóvivők : Szűcs Mihály (Morvay), Klézli József, rendezők: Simon Ferenczj Vincze Imre, Stényer Béla, Lengyel Sándor, Bóvári Ferencz, Iferger István, (Lendvai) Lendvay Lajos, Czéh János, Csatt János, Eszterbauer József, Ribling Ferencz (Takler) Kardos József, Takler György (Meer), Bors János. A tamási-i „Jótékony Nőegylet“ ren des évi közgyűlése. A tamási-i „Jótékony Nőegylet“ folyó hó 6-ón tartotta évi rendes közgyűlését, mely alkalommal, az évi jelentésekből megtudtuk, hogy ezen humánus egyesület mirfden feltűnés nélkül, de annál szebben megfelelt az ő missiójának. Az 1905. évben ugyanis segélyezésekre, saját pénztárából 270 koronát fordított és 12 iskolás gyermeket ruházott fel. Az egyesület törzsvagyona 2523 korona, mely a tamási-i Takarékpénztárnál van elhelyezve. Tagsági dijból kegyes adomány czimén és egy nyári mulatság tiszta jövedelméből befolyt összesen 803 kor. és 94 fillér. Az egyesületnek van 53 rendes, 4 pártoló és 5 kültagja. Az egyesület 1897. évben alakult és azóta már sok szegény árva részesült az egyesület jótéteményében. Az évi jelentést Damokos Árpádné pénztáros terjesztette elő, kinek kimerítő jelentéséért és fáradhatatlan ügybuzgó- ságáért az egyesületr köszönetét szavazott. A tisztujitó közgyűlés eredménye a következő : Elnök : dr. Kiss Ernőné, alelnök : Molnár Nándorné, pénztáros: Domokos Árpádné, titkár: Demeter Dezső. Választmányi tagok lettek: Tóth L. Józsefné, dp. Sterk Józsefné, V. Kovács Lajosné, dr. Gál Béláné, Reberics Imréné. Szokola Lajosné, Bertics Antalné, Parragh Ilona urleány, Ivelics Pálné, Dömötör Sándorné, dr. Mester Józsefné és Fridrik Juszti urleány. Az igy megalakított tisztikar- és választmánynak áldásos működéséhez, ez uj évben Isten áldását és sok szerencsét kívánunk, egyszersmind kérjük az egyesület tagjait, hogy szegényeinknek és gyámoltalanainknak legyenek ezentulra is mentő őrangyalai és az éhezőknek kedves alamizsna osztogatói. Hálára és elismerésre azért ne számítsanak, hisz a világ oly feledékeny és oly háládat- lan, hanem igenis élvezzék szivükben a szó legnemesebb értelmében, jótettnek mindenkor megnyugtató, édes, jó érzetét. Tamásiban, 1906. jan 8-án. X-y A szekszárdi Kereskedelmi Kaszinó 1906. január 14-én délután két órakor saját helyiségében tisztujitó közgyűlést tart. Tárgy- sorozat : 1. Elnöki jelentés. 2. Pénztáros jelentése. 3. Indítvány a kaszinó helyiség tárgyában. 4. Esetleges ioditványok. 5. Tisztujitás. A rk. polgári társaság közgyűlése. A szekszárdi földművelők vallásos irányú egylete, a »szekszárdi rom. kath. polgári társaság“ Wosinsky Móf apát-plebános egyházi elnök elnöklete alatt január hó 6-án, a városház nagytermében tartotta tisztújító közgyűlését. Megválasztatott világi elnökké: Vesztergombi György, jegyzővé: Matzon Béla, másdelnökké: Horváth György Prant ner, választmányi tagokká: Klézl András Pollerman József Vesztergombi, Takler Mihály Vesztergombi, Nagy György Han- gonyi, Eszterbeuer József, Prantner Antal, Furuglyás József, Czank György, Kecskeméti József, Dorogi István Orbán, Berta Ferencz és Bováry László; tizedesekké: Csat János, Ferger István, Kardos György, és Nagy János. A „Tolnai iparosok olvasó egylete“ f. hó 6 án tartotta rendes évi közgyűlését. Elnök lett: Hotter József; alelnök: Gyeney Sándor; pénztáros Kelecsényi Rezső ; könyvtáros: Breikovics Ferencz; jegyző :, Antal István, II: jegyző Hotter Antal. Választottak ezen kívül 12 választmányi tagot. Az ozorai polgári olvasókör f. évi január hó 7-én tartotta meg a szokásos évi tisztújító közgyűlését. A tiszti kar a közvetkezőkép alakult meg: elnöknek Dely Gyula, alelnöknek: Steiger Ferencz, jegyzőnek : Hegyi Károly, pénztárnoknak: Győrvári Imre, könyvtárnoknak: Raisz Károly, választmányi tagokul pedigj: Braun Sándor, Fábián Antal, Hesz Lajos, Klein Sámuel,