Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-22 / 29. szám
2 De mindaddig, mig az egyes osztályok, különösen a kabátos osztály és a parasztság között keletkezett erkölcsi ellentétek kiegyenlitése meg nem történik, addig hiába való minden szó, minden irás, minden szónoklat. Mert a parasztságnak elsó' sorban arról kell meggyőződni, hogy az urak nem kiszipolyozásukra, nem romlásukra, nem tönkretételükre vannak a világon, hanem igenis jólétük emelésére, értelmük felvilágosítására, támogatásukra, önzetlen vezetésükre. Majd ha mindenkiben meglesz a kölcsönös bizalom, s minden osztály a másik támogatására fog törekedni, ha mindenkit áthat az ember- és hazaszeretet nemes gondolata, akkor az egységes czélra irányuló munkával könnyű lesz a megelégedés alapjait lerakni. —f. Pár igénytelen szó a földmives iskolákról és a házi iparról. Voltam egy állami földmives-iskolában. Az igazgató készségesen kalauzolt, s megmutatott, magyarázott mindent. Bejártuk a tan- és munkatermeket, a konyhát, az étkező és kaszárnyaszerü hálóhelyiségeket, istálókat, ólakat, magtárakat, pajtákat, szekér- és gépszíneket, gyümölcs- és gazdasági faiskolákat, konyhakertet, parkot, természetes és mesterséges kaszálókat, vetéstáblákat, szóval nagyon sok szép és hasznos dolgot láttam. Valóságos mintagazdaság néhány száz holdnyi területen. Kifogástalan tenyész- és növendék- valamint hizó és igás állatok, fajbaromfi, tengeri nyúl stb. Valóban el voltam ragadtatva, hogy itt egyszerű parasztlegények nyernek az okszerű gazdálkodáshoz elméleti és gyakorlati oktatást. Ezek aztán saját kisgazdaságaikat mily mintagazdaságokká fogják átalakítani! Azonban, midőn elragadtatásomnak kifejezést adtam, az igazgató ur egész őszinteséggel, fájdalmas arczkifejczéssel oszlatta el szép illúzióimat. „Igen, az volna ez intézet czélja, hogy értelmes parasztgazdákat neveljen, de fájdalom, alig találkozik növendékeink között módosabb parasztfiu. A gimnázium, KÖZÉRDEK reál- és polgári iskola hajótöröttéiből áll ki a létszám, a kikből legjobb esetben középbirtokok számára béresgazdák, ha lesznek, ha ugyan el nem züllenek, hogy a proletá- riátust szaporítsák.“ Gondolkoztam aztán, most is még gondolkozom, mi lehet az oka, hogy az állam részéről a legjobb szándékkal hozott áldozatok igy eltévesztik czéljukat. Gondolkozásaim eredményét a következőkben bátorkodom e becses lapok hasábjain a tek. szerkesztő ur engedelmével közzétenni. A hibát a földmives iskola mintagazdaságának nagyságában és költséges bérén- í dezésében találom. Ez egy kellő befektetés- | sei rendelkező nagyobb középbirtoknak lehet mintaképe, nem egy parasztgazdaságnak. Olyan dolgokat lát és tanul ott az a paraszt- fiú, a melyekről eleve meg van győződve, I hogy öröklendő kis gazdaságában nagyon | kevés vagy semmi hasznát sem fogja azok- j nak venni. Még ha a legjobb akarat megvolna is benne, nincs hozzá anyagi tehetsége. 1 Még talán a nagyobb középbirtok sem birná meg azokat a befektetéseket, a melyekkel j az állam az ilyen földmivesiskolák gazdaságait fölszereli és folyton istápolja. Az a fiatal parasztgazda, a ki ebből az iskolából kikerül, s hozzá akar fogni tudománya értékesítéséhez, nem tudja hol kezdjen a dologhoz, nem tudja megválasztani, mi az okvetlenül szükséges, mit lehet egyenlőre mellőzni s a jobb időkre halasztani. És ha a dolgot elhibázza, csalódik és tönkre jut. Az én véleményem szerint az ilyen földmives iskolát a maga területével úgy kellene beosztani, hogy egy mintafalut és mintahatárt képezzen. A rendelkezésre álló területet különféle nagyságú, p. o. 25, 50, 200 holdas parasztgazdaságokra kellene felosztani s ezek mindegyikét saját jövedelméből kezelni, illetve kezeltetni s javítani, egyszerit, könnyen elsajátítható számvitel alapján. Nagy súlyt kellene fektetni a házi iparra, hogy a földmivelő ember és családja télen is találjon hasznos foglalkozást a házi állatok gondozása mellett Hogy például kasza- kapanyélért, seprőért, kosarakért ne kelljen pénzt kiadnia, de sőt, hogy némely czikkért pénzt is árulhasson. Meghonosítani például az olasz seprőczirok termelését, s a növendékeket kioktatni annak feldolgozására, hogy olyan csinos és alkalmas szobaseprőket tudjanak késziteni, a minőket ma már faluhelyen is minden holtban árulnak. A czirok magva jó táplálékot adna a baromfinak, szára pedig olcsó kerités anyagot és tüzrevalót. | 1905. julius 22. De hisz oly sok ágazata van a háziiparnak, a minek üzéséhez egy kis kézügyességen kivül alig kívántatik egyéb, mint akarat. Ezt pedig semmi sem ösztönözné any- nyira mint jövedelmezőségének tapasztalata. Egy államvasuti mérnöktől hallottam, hogy sok ezer koronát adnak külföldre a harmadosztályú utazókncsik gyékényszőnyegeiért. Vannak egész vidékek, a hol nem lehet csináltatni, hanem Kertész Tódor féle üzletekből hozatni az ajtó-küszöb elé való lábtörlő gyékényt. A mi kis háziipar volt is, az is megszűnt. Például nálunk igen csinos székeket csinált majdnem minden házigazda, fáját szép tulipános díszítéssel, ülőlapját szép kocz- kás vesszőfonattal. A mai nemzedék ilyet csinálni már nem tud, és a fertály telkes gazda szobájában is 2—3—4 forintos nád- fonatu székek diszelegnek. A mi németajkú népünk asszonyai fáradhatatlanok a hasznos kézimunkában. Csak a háznál termelt gyapjú feldolgozását említem. Ellátják az egész háznépet harisnyával, „pacskerrel“ és erre egyéb költségük nincs, mint a mit a kékfestőnek fizetnek. Uton-ut- félen, munkára kimenet, hazajövet, szekéren ülve vagy a tehénfogat előtt ballagva csillog villog ujjaik között a kötőtű. A mi magyarjaink megveszik tőlük a fölösleget, és már nem restellik csizma helyett a jó meleg gyapjuharisnyát viselni télen, száraz úttal papucscsal, sárban-hóban, istállóban faczipő- vel. De még egy magyar pógárasszony sem tanult meg gyapjút kártyázni, fonni, harisnyát kötni, hanem csipkét horgolni igen. Az ilyen csecsebecse munkát viszi ki p. o. ku- koriczavetéskor, s e/cn babrálódik, mig az eke a hosszú dűlőn kettőt fordul. A hol tanítónők vannak alkalmazva, ezeknek szép hivatása volna a hasznos női kézimunka meghonosítása. Annál kívánatosabb volna ez, a mennyiben a kenderfonás kezd háttérbe szorulni, a fehérnemű megvarrása pedig gépen végezve — minden háznál van már — sokkal több időt engedne ama hasznos női kézimunkára. Lágler Sándor. A bicskázások. Alig múlik el nap, hogy az ember bicskázásról ne hallana; alig van a helyi lapoknak szama, a melyikben ne fordulna elő hír a bicskázásról. Ha a részeg legényeket nemfizetés miatt kérdőre vonják, bicskát rántanak elő; ha a tíz esztendős gyerek asszonyért a nasszaui herczeggel vivott, akkoriban nagyon sokat beszéltek. Mária Terézia ebből az alkalomból megbotrán- kozva irta a leányának, Mária Antóniának, hogy Esterházy az emberi s az isteni tör vényeket egyaránt lábbal tiporta, a mikor házas ember létére férjes asszonyt csábitott el s még százezer forintot is költött rá. Ezt az Esterházy Ferenczet Quinquinnek hivták a bécsi előkelő társaságban s párisi kalandjaiért utóbb azzal lakolt, hogy az ő feleségét, egy Stahremberg grófnőt, Schulenburg gróf szöktette meg. Az emlékíró Esterházy Bálint grófnak, a mire később Feuillet de Conches is rájött, ehhez a kalandhoz nem volt semmi köze. Daudet Ernőt, a ki pályá- lyát regényíráson kezdette, de már hosszabb idő óta a franczia forradalom s kivált a franczia emigráczió történetének fáradhatat lan kutatója, Apponi/i Sándor gróf vezette Esterházy Bálint gróf eredeti emlékiratának nyomába. Tőle tudta meg, hogy Esterházy Bálint emlékirata ei-edetiben megvan Tolnamegyében, Bezerédj Pálnál, a ki anyai ágon Esterházy Bálint dédunokája. Ez az érdekes emlékirat, a mely minket is közelről érdekel, tehát magyar földről került a párisi künyv- piaczra. Esterházy Bálint gyermekeinek tanul ságul, orosz földön, a hová családjával a franczia forradalom elől menekült, 1798 és 180J között, tehát élete végén irta emlékiratait. Életét, a mint mondja, nem találta volna eléggé érdekesnek a megírásra, ha nem tanulhatnának meg belőle három dolgot, a minek ő híjával volt. Az a három gyarlóság, a mitől gyermekeit óvni akarta: az erőszakoskodás, a rendetlenség s a gyönyörvágy. Irodalmi hagyatéka azonban több, mint a minek maga szánta; nem tanulságos erkölcsi oktatás, de igen érdekes kor- és életrajz. Esterházy Bálinttal ritka szerénysége mondatta azt, hogy életében nem volt semmi, a mi érdemes volna a megírásra. Katonapályája nemcsak igen tisztes, de tele van bravúrral s rátermettségével tört magának utat a haladásra. Apja özvegyére a két apró gyermeken kívül csak adósságot hagyott; vagyonukat az adósság nyelte el s abból az évi ezer tallérból kellett élniök, a mit XV. Lajos kegydijként adott. Szerencséjére Bercsényi László, a ki a háború szüneteiben Lunevilleben, Szaniszló király udvarában lakott, bár hat gyermeke volt, magához vette s Parisban iskolába adta. A kilencz éves fiú akkor még alig tudott olvasni és irni. A vakácziókat ettől kezdve Bercsényi házánál, Lunevilleben töltötte, a hol, úgy látszik, magyarul is megtanult. Emlékirataiban Bercsényi Lászlót atyám uram-ként emlegeti s azt mondja, hogy az őt mindig fiam-rak szólította. Vidám, boldog gyermekéveket töltött nevelőapja családi körében. Ott legyintette meg először a szerelem s ott itta le először magát; a mi utóbb, a sanyarú katonapályán többször is megesett rajta. Tizenhét éves korában Bercsényi a saját fia ezredében tízezer frankon egy századot vásárolt neki s megtette kapitánynak, lelkére kötvén, hogy legyen mindig igaz magyar és vitéz katona. Ez az apai meghagyás a franczia szövegben is magyarul van hva. Ettől kezdve öt-hat évet jobbára a csata-mezőn, táborban töltött. Csakhamar magára terelte egyik vezérének, Broglie her- czegnek figyelmét Broglie figyelmébe ajánlotta a királynak és a fiatal Esterházyt XV. Lajos utóbb egy vadászaton, nyilvánosan megdicsérte vitézségéért. A midőn a táborból először ment szabadsággal Párisba. ott találta egyik nagynénjét, a ki egy Paar giófnak volt a felesége. Nagynénje utján arra. kérte az Esterházy családot, hogy «Mária feiézia engedelmével térhessen haza Magyar- oiszágba s kapja vissza nagyatyja elkobzott vagyonát. Azonban az Esterházy-család egyik tagja, a ki az emlékirat szerint akkor nyit- rai püspök volt, tiltakozott, hogy felségsér- tőert a királynénál közbenjárjanak. Párisból visszatért a csatatérre s kivált egy Lakatos nevű magyar altisztje segítségével több katonabravurt vitt véghez. A csatán kivül is igazi huszármódra élt. Életre halálra udvarolt minden szép leánynak s veszettül kártyázott. Egyszer ezer aranyat veszített becsületszóra. Előbb agyon akarta magát lőni; aztan századát akarta eladni, hogy kártyaadósságát kifizesse; végül utolsó aranyával ismét a kártyaasztalhoz ült; lejátszta egész adósságát s még nyert is hatvan aranyat. A háború hosszabb szüneteiben nekifeküdt %fo°’"étna 8 aZ anSo1 n>’elv tanulásának, i i b2 őszén, még a hadjárat alatt, több levelet kapott Becsből, nagynénjétől, Esterházy íetczeg feleségétől, a ki Lunaty-Visconti iieiczeffno volt Vmrrvr tv* rx r, í T) ' L _ TT i.,'.! i
