Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-11 / 10. szám

1905. márczius 11 KÖZÉRDEK 7 ezzel a gazdasági ággal még nem foglalkoz­nak ; pedig a Duna—Kapos és Koppány mentén igen alkalmas területek kínálkoznak ezen mindenesetre haszonnal járó gazdasági ág művelésére. Az előadások befejezése után Jeszenszky Andor a tolnamegyei gazd. egye­sület elnöke meleg szavakkal köszönte meg az előadók fáradozását. Az első előadási na­pon a nagy vendéglőben, második napon pedig a kaszinóban gyülekeztek társas ebédre. Gazdákat és iparosokat érdeklő elvi jelentőségű határozatok. A kereskedelem- j ügyi miniszter a legutóbb kimondotta, hogy í saját és túlnyomóan saját termesztésű kerti, mezei és egyéb mezőgazdasági termékek (élelmiszer és nyerstermény, kü ünféle tejter­mék, tojás, szárnyas állat stb.) helységről- helységre, vagy házról-házra házaló engede lem nélkül is vihető. A kassai kereskedelmi kamarához intézett leiratában egyúttal azt a nézetét fejezi ki a miniszter, hogy az ilyen árusokat figyelmeztetni kell arra, hogy az áru származására vonatuozólag az esetleges zak­latások kikerülése végett, szerezzenek be vagy a községi elöljáróságtól, vagy a gazda­sági egyesületektől bizonyitványt. — Ácsmes­teri iparengedelemmel rendelkező ácsiparosok kis- és nagyközségekben egészben is elvál­lalhatják oly földszintes lakóházak építését, a melyekhez semmi kőmivesmunka, hanem tisztán csak ácsmunka szükséges. — Kihágás, ha valamelyik iparos inasát mással, mint az iparüzlethez tartozó teendőkkel foglalkoztatja. Szerkesztői üzenetek. dp. m. Gyünk. Más dolgot is szívesen lát­nánk, a küldeményt köszönjük. H. K- Paks. Napokban levél megy. z. g. Gyünk. A buzgolkodást köszönjük. 1». Egy kis simítással jön. II ÍRD ÉTÉ SEK. DEBÜLAY IMRE lakatos üzlete Ajánlja raktáron levő hordó-emelő szerkezeteit, amely a bor tiszta fejtésénél nélkülözhetetlen. Készit borpréseket, szőlőzuzó- gépeket, vasrácsokat, villanyos csengő­berendezéseket stb. 2-6 Egy jó házból való fiú tanonczul fölvétetik Báter János könyv­nyomdájában. 5. sz^ 1905. Hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság 1905. évi február hó 14-én 993. sz. a. kelt végzésével kiküldött bizott­ság ezennel közhírré teszi, hogy Alsónána községre vonatkozólag az 1886 : XXIX., 1889: XXXVIII. és az 1891: XVI. t.-czikkek értelmében szerkesztendő telekkönyvi betétek készítésének munkálata folyamatba tétetvén, a nevezett községben a helyszíni eljárás és pedig az 1891 : XVI. t.-cz. 9. § a értelmében első sorban az azonosítás 1905. évi márczius hó 13-án és ennek befejeztével a további bizottsági eljárás fog kezdődni. Ennélfogva felszólittatnak: 1. mindazok, a kik a telekjegyzököny- vekben előforduló bejegyzésekre nézve ok- adatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon meg­kezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutas­sák fel; 2. mindazok, a kik valamely ingatlan­hoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdon­jog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határ­időig a telekkönyvi hatósághoz intézett sza­bályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérel­meik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi be­kebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az i átírásra az 1889 : XXIX. t.-cz. 15—18. §-ai és az 1889: XXXVIII. t.-cz. 5., 6., 7. és 9. J §-ai értelmében szükséges adatokat meg­szerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi i tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizott­ság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesít­hetik és a bélyeg- és illeték-elengedési ked­vezménytől is elesnek; és 3. azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt igatlanok tulajdonosai, hogy a bejegy­zett jognak törlését kérelmezzék, illetve hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kikül­dött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményé­től elesnek. Dómján Miklós Markovich Jenő betétszerkesztő. kir. tszéki biró. 22 HIRDETMÉNY. Alulírott szekszárdi elöljáróság a képviselőtestület határozata folytán ezennel közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező s Szekszárd község határában az uradalmi rész kivételével gyakorolható vadászati jog 1905. évi augusztus 15-étől egymásután következő 6 évre folyó évi márczius 27-én délelőtt 10 órakor a városháza nagy tanácstermében tartandó nyilvános szóbeli és Írásbeli árverésen haszonbérbe fog adatni. A határ két részben adatik ki, külön az állam1’ közúttól keletre, vagyis alsó és külön az állami közúttól nyugotra, vagyis felső rész. Mindegyik részre külön-külön teendő meg az ajánlat. A részletes feltételek az elöljáróságnál a hivatalos órák alatt betekinthetők. Szekszárd, 1905. február 27. Elölj állóság. F i s c H H o F JEflő müasztalos Szekszárdon, ZE^oss-u-tli. I_iajos--u.. ±023. A modern követelményeknek teljesen megfelelő műasztalos műhelyt rendeztem be. Külföldön éveken át a leghíresebb (többek közt a bajor királyi udvari) bútorgyárakban szerzett tapasztalataim biztosítékot nyújta­nak arra, hogy a legkényesebb Ízlésnek is megfelelek. Elvállalom lakások teljes berendezését, műbutorok (intarzia berakással), épület- és boltberendezések készítéséi. Felvilágosításokkal szívesen szolgálok. FISCHHOF JENŐ műasztalos 5—10 Kossuth Lajos-utcza 1023. 6yors, pon­tos, olcsó és ízléses ki­szolgálás 8)3C6R jíHNOS czégnél ]VH6Y pHpIRRHKDHR QJ BetiÖK # # # LeetEJHBB SZeRKezeVÜ 66peK és az árszabásban! szolidság biztosíthatják a tisztelt megrendelőket, bogy a felmerülő és legmesszebb terjedő igényeik is teljes kielé­gítést nyernek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom