Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-28 / 43. szám
TOLNA VARMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATASI ES GAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELD HETILAP. OvEeg-jelenük mn.ind.em. szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 140. szóm. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDETÉSE^ legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 10S5. szóm. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. ELŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 flM. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Vállalkozási kedv Általános vélemény, hogy a magyar ipar azért nem tud boldogulni, mert nincs külön vámterület. Kétségkívül sok igazság van ebben a fölfogásban is, de ha az ember hosszasabban gondolkodik a dolog fölött, a hátramaradásnak és a boldogulni nem tudásnak némely okait magunkban is megtalálhatjuk. A magyar ember általában idegenkedik az ipartól, gyermekeinket, ha rosszul tanulnak, azzal ijesztgetjük, hogy inasnak adjuk, s már alapjában ellenszenvet keltünk az iparos pálya iránt. Gazdag embereink, nagy uraink nagyon kevés, majdnem semmi gondot sem fordítanak arra, hogy a nyers terményeket maguk dolgoztassák föl, legtöbb szükségletüket a külföldró'l hozatják, s szinte kérkednek azzal, hogy czikkeik hires külföldi termékek. Azt lehet mondani, hogy nem ment át a köztudatba az a felfogás, a mely minden téren és irányban nemzeti dolgot követel. Pedig ez is a bazafiság körébe tartozik. Nem mindig az az igazi hazafi, a ki nagy hangú frázisokkal dolgozik és a német hunczutságát szidja; az igazi liazafiság mindenkor a tettekben nyilvánult, nyilvánul és fog nyilvánulni ; s nemcsak meghalni dicsó' a hazáért, hanem okosan élni is. Ma, mikor gazdasági dolgokért folyik a küzdelem az egész világon, mi sem maradhatunk a többi nemzetek mögött, a harczból nekünk is ki kell venni részünket, s csak akkor fogunk igazán hazafias dolgot művelni, ha hazánk anyagi megeró'södésén is kettőzött szorgalommal dolgozunk. Nálunk leginkább hátra van maradva az ipar. Jól tudjuk, hogy parancsszóra, varázsütésre olyan ipart teremteni nem lehet, mint a milyen a külföldön fejlődött békés viszonyok között, századokon keresztül. Nálunk is lassú és biztos fejlődésre van szükség, mert az erőszakolt fejlődés leginkább csak a látszat és külsőség, a minek nincs semmi belső tartalma és értéke. Nem kívánhatjuk tehát, hogy a mi iparunk egyszerre elérje a külföld iparának szinvonalát, de igenis hathatósan kell sürgetni, hogy a fejlődés biztos alapjai rendszeresen lerakassanak; s itt az ideje, hogy az iparnak, ennek az igen fontos tényezőnek felvirágoztatására mindenki megtegye azt, a mi tőle telik. A külföldön kifejlett iparágakkal itthon egyszerre versenyezni igen bajos, majdnem lehetetlen; de van az iparnak számtalan olyan ága, a melynek fejleszrése nemcsak lehetséges, hanem szükséges, szinte parancsoló kötelesség. A mezőgazdasági termékeknek itthon való elkészítése parancsoló kötelesség s csupán ennek az egy iparágnak föl virágozta tása az anyagi boldogulásnak igen bőven fakadó forrása lehet. Csak arra kell gondolni, mennyi munkás kezet foglalkoztat egy kifejlődött iparág, mennyivel kevesebb munkás ember vándorolna ki Amerikába, ha itthon tisztességes megélhetési módot találna, mennyivel emelné a forgalmat, a vagyonosodást, ha az a tömérdek pénz, a mit most külföldre küldünk, itthon maradna. De ezt fölösleges bizonyítgatni és erősitgetni, mert hiszen mindenki tudja; mindenki tisztában van azzal, hogy csak meg kellene csinálni, s akkor minden jó volna, akkor megszűnnék a panasz és a sopánkodás. De sajnos, nincs bennünk vállalkozási kedv és szellem. Nem merünk semmibe belevágni, mert hátha rosszul üt ki. Es aztán kényelmesek is vagyunk. Azt gondoljuk, hogy a mi jó volt apáinknak, az nekünk is jó lesz, s megvagyunk régi hagyományainkban boldogtalanul, panaszkodva és szegényen. Ha pedig valakiben közülünk véletlenül van vállalkozási kedv, s a vállalkozási kedv nyomán meggazdagszik, óh akkor rögtön megjelenik az irigység, a gyanúsítás. És megint csak ott vagyunk, a hol voltunk, idegenkedéssel fordulunk el az ipartól, mert az „nem úrnak való foglalkozás.“ Bizony ilyen módon a magyar ipar sohasem fog fölvirágozni, de még akkor sem, ha meglesz az önálló vámterület ; mert ilyen fölfogás mellett az élelmes és vállalkozó idegenek szedik le a tejfölt. Hanem igenis az egyéni vállalkozási kedv, a munka erős sze- retete magától meghozza a gyarapodást, a gazdagodást, s bizony ha anyagilag itthon erősödünk, gazdagodunk, akkor nem leszünk rászorulva a külföld ingatag alapon álló véleményére, támogatására, hanem önerőnk kényszeritőleg fog hatni a külföldre, s a tiszteletet, az elismerést anélkül is ki fogjuk érdemelni, hogy az idegen újságírókat pénzzel kenegessük csak azért, hogy rólunk jót Írjanak. De hogy ezt elérhessük, dolgoznunk kell. Nem szabad mindent az államtól várni, hanem ragadjuk meg magunk a dolog végét, azok pedig, a kiknek megvan az anyagi tehetségük, adják meg a jó példát arra, hogyan kell az ipari vállalatokat megteremteni, s ezzel nemcsak hazafias dolgot művelnek, hanem saját vagyonukat is gyarapítják. Válság II* Irta: Kirchner iÓZ8ef, gépészmérnök. (Folytatás és vége.) Felsőbb szakoktatásügyünk reformálásának szükségessége megérett dolog — talán még érettebb, mint a most annyira aktuálissá lett füldtehermentesités kérdése. Valóban sokat köszönhetünk az élére állított politikai helyzetnek, mert vele és általa azok a kérdések merültek fel, a melyek eddig szerény követelésekként húzódtak meg a közgazdaság keretében. Mennyire töltik be a mi felsőbb szakiskoláink hivatásukat, láttuk. Megfelelnek-e a közgazdasági követelményeknek, szinte láttuk. Legyen szabad még eme kérdéseknek kiegészítésére a következőkben rátérnem — egyúttal szerény javaslataim érdekében a mélyen tisztelt szakkörök figyelmét kikérnem. Megérett, evidens dolog felsőbb szak- oktatásügyünk reformálásának szükségessége ? Nézzük csak ! Vegyük első sorban az óvári akadémiát. Erről az akadémiáról, a hogy ma áll, elmondhatjuk, hogy se fő, se egyszerű gazdasági iskola. Tudjuk, hogy ezen akadémiára szóló tanulmányi előképzettség a középiskolai matúra. Sokkal nagyobb kvalitású, mint amit akár a kassai, akár a keszthelyi intézet megkövetel. S mit látunk ? Azt látjuk, hogy ennek daczára ez az akadémia nem ad nagyobb, felsőbb kvalifikációt, mert akkor nem volna mindegy valamely uradalomra nézve az, hogy intézői akadémikusok vagy egyszerű gazdasági iskolát végzetttek. Ez nem természetes! Miért követelünk speciálisan az óvári akadémiára matúrát? Ez még magában nem emelheti eme intézetnek tudományos szinvonalát. S ha már a tanulmányi előképzettség sorába a matúrát odaiktatjuk, — annak a * E közleménnyel befejeztük ez általános feltűnést keltő czikksorozatot. — Számítunk azonban kiváló munkatársunknak kilátásba helyezett ily irányú közleményeire. A szerte.
