Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-23 / 38. szám
2 nem jön erre rá, az intelligensebb elemek. a vezetők sem csinálnak semmit; azok is a fejüket csóválják és azt várják, bogy a sült galamb a szájukba röpüljön. Nem igen hallunk, nem igen olvasunk arról, hogy a népet megtanítják a jövedelmező zöldség- termelésre, baromfitenyésztésre. Ilyeu- ről nem igen hallunk, ellenben örömmel szokták konstatálni, hogy a bel- teiek-számba menő földeken is búzát, meg rozsot termelnek. A gazdálkodási rendszer ősidőktől fogva maradt a régi, minden üzleti szellemet nélkülöző, a mely nem tud lépést tartani a haladással, nem tudja mérlegelni a viszonyokat. Szidjuk ugyan az adók elviselhetetlen nagyságát, érezzük, hogy tönkre megyünk, hogy a löld dara- bonkint vész el lábunk alól, de nincs bennünk elég ellenállási erő, megadjuk magunkat a sorsnak, nem tudjuk kitalálni a védekezés különféle formáit — s végre is pusztulunk, kivándor- lunk Amerikába. No de hagyjuk ezt, bár ez is hozzá tartozik a drágasághoz; valamint, a vásárló közönséget kizsákmányoló, megzsaroló kartell-rendszer. A kartell-rendszer miatt eszünk olyan drága és rossz húst, a kiviteli kereskedelem miatt egész napi keresetünket adjuk oda egy pár girhes csirkéért. De vannak egyéb bajok is. Hiszen ösmeretes Szekszárdon is, hogy mire a íulajdoképeni piacz elkezdődik, a gazdasszonyok vagy nem kapnak semmit, vagy csak a szemetjét, és azt is méregdrága áron. Mert mi törté- nik? Vakmerő ügynökök, tapasztalt kofák idő előtt mindent összevásárolnak, a javát elküldik a fővárosba, vagy a külföldre, s mi itthon, jóformán éhen maradunk, vagy megehet- jük mindennek az alját, a mit a jó pestiek vagy bécsiek meg sem néznének. Tessék csak öszszehasonlitani a budapesti és a szekszárdi piaczi árakat. Nemcsak, hogy mi élünk drágábban, elmaradott falunkban, hanem kénytelenek vagyunk saját termésünk szemetjét elfogyasztani. Mert a kofáknak igy tetszik. Alig birjuk már kivárni azt a bizonyos szabályrendeletet a mely sza bályozni fogja a piaczot, és meggátolja a visszaéléseket, a mely meg fogja gátolni azt, hogy az ügynökök és a kofák, előbb vásárolnak, mint a város közönsége. A kenyérkereséssel foglalkozó, adózó polgárok észszerű és jogos kívánsága, hogy a piaczi mizériák megszűnjenek, a melyek immár tarthatatlanok s a melyek állandó gondot és aggodalmat okoznak a verejtékkel dolgozó, kenyeret szerző családapáknak, a kik a mostani állapotokat oly régen tűrik s a kik oly régen haszontalanul panaszkodnak. KÖZÉRDEK _______ A megfe lebbezett városi tisztviselő választás. A Szekszárd rendezett tanácsú városban folyó hó 2-án megejtett tisztujitást a lapunk múlt számában közölt felebbezéssel meg támadták. Annál az általános érdeklődésnél fogva, mely a várossá alakulás minden mozzanata iránt a lakosság széles rétegében nyilvánult, annál a sokszor kifejezésre jutott óhajnál fogva, mellyel a közönség a megalakulás mielőbbi bekövetkezését igen sürgetően kívánta és mert a felebbezés a lapokban is megjelent, ami egyenesen fel hí a vele való foglalkozásra, alkalmat veszünk magunknak, hogy a felebbezés indokolásához, mint amely iránt a városban tudomás szerint, nagy az érdeklődés, hozzászóljunk. Az első okkal, hogy a képviselőtestület tagjainak nagy része nem kapott a gyűlésre meghívót, nem kívánunk bővebben foglalkozni, mert ennek ellenkezőjét bebizonyítani nem áll módunkban. Igazolni ezt annak lesz hivatása, akinek a meghívók kézbesítése hatásköréhez tartozott. Általában olyan ok ez, melyről nem lehet vitatkozni, mert vagy bebizonyítható az, hogy a gyűlésre a tagok meg lettek híva, vagy nem. Illetékes helyen úgy értesültünk, hogy igen s igy a felebbe- zésnek ez az oka, mint tárgytalan, elesik. A második ok már bővebb anyagot szolgáltat a vitatásra. Az állitatik ugyanis, hogy megsemmisítendő a választás, mert a képviselőiestület gyűlésén tagokként részt- vettek dr. Hirting Ádám főjegyző, Janosifs Károly, Matzon Béla és Ni ki tics Imre községi jegyzők. Szerintünk ez, a választás megsemmisítésének indokául nem -zolgálhat. A községekről szóló 1886. évi XXII. t.-cz. 1 § a szerint a rendezett tanácscsal biró városok is községek s mint ilyenek mindenben a községekről szóló törvény ha- tározmányai alá esnek. Csak elöljáróságuk más s ezen kívül a községek által a törvény 21 §-a alapján birt jogokon felül a 22. §-ban elősorolt jogokat is gyakorolják. Olyan lényeges különbségről tehát nagyközség és rendezett tanácsú város között, melynél fogva a nagyközségi szervezet mellett élethossziglan megválasztott tisztviselők a r. t. városi szervezet felvétele esetén hiva tálukat elveszíteni volnának kénytelenek, annál kevésbbó lehet szó, mert minősítés, jog és kötelesség tekintetében a nagyközség és rendezett tanácsú város jegyzői között különbség nincs. De a törvény is, a rendezett tanácsú várossá való átalakulás esetére, az élethosz- sziglan megválasztott tisztviselők érdekében intézkedni nem tartotta szükségesnek, kétségtelenül azon oknál fogva, mert az élethossziglan megválasztott jegyzőt megszerzett jogától — állásától — a törvényhozás ez esetben megfoszthatónnk nem tartotta. Annál inkább áll ez, mert a törvény minden esetről, melyben előfordulhat az, hogy élethosz- sziglan megválasztott tisztviselő állása szükségszerűen megszüntetendő, bölcs és köteles gondossággal intézkedik. Nevezetesen a 157. §. 2 ik bekezdésében kimondja, hogy „A nagyközségnek kisközséggé alakulása s a kisközségek megszüntetése esetében .... kimutatandó az is . . ., hogy az illető községi jegyző az illetményei iránti igényeire nézve .... kielé- gittetett“ ; a 160. §. kimondja: „Az egy kör- jégyzőséget képező kisközségek valamelyikének a körjegyzőségből való kilépését . . . . a törvényhatóság .... megengedheti .... c) ha az illető körjegyző az illetményei iránti igényeire nézve .... kielégittetett“ ; sőt a 151. §. c) pontja szerint „kisközségnek nagyközséggé alakulása esetében még igazolandó, hogy .... a többi kisközség a körjegyzőség további fentartására képes marad “ Mindez vitán fölül kétségtelenné teszi, hogy ekkora gondossággal készült törvénynél a kérdésben forgó tárgyról a határozott intézkedéstétel csak azért maradt el, mert 1905. szept. 23. övezik a magas sánczoldalakat s im apró csónakokat látunk nyüzsögni a tóvá lett folyók vizén ; ismeretlen, félmezetlen alakok hajtják a csónakokat s meg-meg ujuló, majd elhaló karének között hajigáinak apró tárgyakat a vízbe a vizi istenek engesztelésére. Ezek a hajdani kelták. — De im a hidegkút szárazdi hegyekről kedves alak lépdel alá, Tuba magyar vezér bájos leánya ; beül az öreg halász csónakjába s indulnak a vizen ezüstszárnyu, aranyfarku halat fogni. A sáncz felöl azonban Kupa somogyi vezér fia iramlik a leány elé s mint a héja csap reá és viszi édes zsákmányát fel a sáncz tetőre. Majd ősi temetési menet száll alá a sáncz tetőről, arany koporsóba zárva pihen a rablott menyasszony. Bele eresztik az aranykoporsót ott a sáncz alatt a mélységes vizfenékre s azóta a regölyi kincsásók keresik az aranykoporsót a Kapos és Koppány süppedékes, tőzeges völgyében.* Regöly tői Szakályig széles a völgy; csupán Szakály alatt keskenyül, aztán ismét kiszélesedik le Döbröközig. Régi váromladék mellett robogunk el s ismét visszaszállunk képzeletben a régmúlt időkbe, amikor még ez omladék épen állott ott a Kapos partján. De nemsokára, egyelőre befejezzük a szép Kaposvölgyön át tartott utunkat, megérkeztünk az,ujdombóvári állomáshoz. Innen *E*t a szép regét más alkalommal Írom meg. szeti lelet reményében, — végig nyújtózkodva a bőrpamlagon. Vajtának fittyet hányunk, de Czeczére mégis kikukkantunk az ablakon. Szívesen legeltetjük szemünket ezen a távlatból csinosnak látszó nemesfalun, de felsóhajtunk : tovább-tovább Sárbogárdig. Rét- szilas után köhögve törtet masinánk egy kis emelkedőre; szinte érezzük, hogy hogyan nekifeszül a vontatásnak és önkénytelen kedvünk kerekedik, a lőcsnélfogva tolásra : gyi, te szellő, villám ! Sajnos, se nem szellő, se nem villám, csupán csak gőz és füst, — az is a csökkenés fajtából. Végre, itt van Sárbogárd! Sietve hagyjuk oda izzasztó kamránkat, a hosszú üléstől fásult tagjainkat megnyujtóztatjuk és sört- sört vagy spriczczert, mert epedünk a szomjúságtól és hőségtől. Fizetni, aztán föl a gyorsvonatra, — de most már igazán gyorsvonatra ám ! — Dombóvár felé. Ossze-összerezzentem örömömben, hogy most már röpülünk; élveztem a gyorshaladás kéjes érzetét, hanem, mintha a mi lassanjárj- továbbérsz vasutunk átka nehezedett volna rám, lassanként visszakiváutam ezt a helyi- államérdekü masinánkat; — mert a kapos- völgye megérdemli, hogy ott lassan járjunk és gyönyörködjünk. Vármegyénk egyik legszebb része a Kaposvölgy, egész hosszában le Dombóvárig és még azontúl is be Somogyba. Ott áll a fordulónál, meg a Sióba szakadásnál, őrszemül Simontornya, ősi vármaradványával. Eszembe j I jutottak a régi idők, melyekről meg vagyon írva, hogy itt hajdan 60 haján unta, de az istentelen kuruczság n.ind levágta, csupán csak 16 maradott belőle, abban is ki sánta, ki béna, fegyverüket is elszedte a mostanság kon uandérozó várbéli kapitány. Hajh, Rákóczi, Bercsényi! Azután meg átugrok képzeletben úgy hetven esztendőt 8 eszembe jut, hogy e várnak vizes, dohos alsó üregeiben rothadott, penészedett vármegyénk legdrágább kincse, a levéltár egykoron s ez volt az egyik inditó oka annak, hogy vármegyénk állandó, tisztes száraz székházat keresett és kapott. Gyorsan surranunk el Simontornya alól s már a hegy lábánál fekvő Némedihez értünk ; hajdan német telepitvény most szin- magyar ; tiszta, csinos házait szívesen szem- ; 1 élj ük. Aztán odább sorra Görbő-Pin ihely, j a háttérben jobbadán kipusztult sző’1 *yek- [ kel, aztán fordulunk Hidegkút, G ?k — s hamarosan odaérünk Regöly alá 1 tájékon j egyesül a Kapos a Koppánnyal s .ikotja azt j a háromszöget, melybe benyulik a szakcs- kónyi felől húzódó dombsorozat s végső j foka mint egy hatalmas busafej uralkodik a ! kétviz völgye fölött: ez a regölgi sáncz, fönt a tetőn a falu. Megelevenednek előttem a múltak árnyai, — Kapos meg a Koppány átlépik szűköcske medrüket s betöltik hullámaikkal azt a nagy széles völgyet, körül- !
