Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-22 / 29. szám
1905. julius 22. Közéhdhk 3 összetűz társával, bicskát ránt elő; ha valamely legény egy másik legényt meglök az utczán bicskát rántanak elő. De nemcsak előrántják, hanem legtöbbször van is dolga a bicskának, utána pedig az orvosoknak és a bíróságnak. Elismerjük, hogy a bicskázáshoz szükséges bátorságnak van némi látszólagos baszna is, érdjük t. i. azt, hogy a magyar baka bátrabb a háborúban mint bármely más nemzet katonája. Azt lehet mondani, - hogy itthon megszokja a vérontást, s háború idején nem ijed meg a vértől. De azt gondoljuk, hogy ez a bátorság bicskázás nélkül is meglehetne, s különösen hibáztatjuk a minden csekélységért való bicskázást. Szinte virtusszámba megy a bicskázás, s azt kell hinni, hogy a paraszt legények maguk lova- gias fölfogása szerint nem is tartják igazi legénynek azt, a ki nem bicskázott, s a kit meg nem bicskáztak. Tudjuk jól, hogy az iskola, a lelki- pásztorok, a hatóság mindent elkövet, hogy a bicskázási kedvnek gátat vessen, de hasztalannak bizonyul minden törekvés. Jól tudjuk, hogy a legduhajabb legényből csendes, józan gondolkozást! férfi válik, a kinek eszébe sem jut a bicska. Nem tarthatjuk egyébnek ezt a bicskázási kedvet, mint éretlen virtuskodásnak, a mely a régi hagyományokban gyökeredzik, s a melynek a kiirtása a legnehezebb föladatok közé tartozik. Hiszen ha csak annyiból állna az egész, hogy egymáson nyolcz nap alatt gyógyuló sebeket ejtenek, könnyebb volna a dolog fölött napirendre térni, de sokszor halálos sebet ejt a bicska, s a virtuskodást valamely gyámoltalan özvegy anya siratja; sokszor pedig nem is egymás ellen fordul a bicska hanem békés természetű egyéneket támadnak és szúrnak meg csupa virtuskodásból. Annyi bizonyos, hogy a bicskázási kedv szerfölött elharapódzott, az esetek szerfölött gyakoriak, félelmes mennyiségben újulnak meg. Valahogy mégis csak gátat kell vetni e duhaj és életveszélyes virtuskodásnak, vagy legalább is korlátozni kell, a mennyire lehetséges. Nem hisszük, hogy a drákói szigorúság teljesen el fogja fojtani a bicskázási kedvet; azt sem reméljük, hogy fölvilágositásokkal, tanításokkal és egyéb oktatásokkal igen sok eredményt lehessen elérni. Mégis talán a leginkább czélravezető módnak mutatkozik az erkölcsi irányban kifejlesztett hatás. Talán használ valamit annak a megmagyarázása, | hogy a virtushoz nem okvetlenül szükséges a bicska, de talán leghatásosabb volna, ha maguktól a szülőktől indulna ki az a törekvés, hogy gyermekeiket elrettentsék a duhajkodás eme drasztikus fajtájától. Mert a körülmények arra mutatnak, hogy a családban is megtűrik ezt a virtuskodó fölfogást, úgy okoskodván, hogy ők is olyanok voltak legénykorukban, mégis tisztességes férfiakká váltak. Hogy ez az okoskodás nem helyes, azt fölösleges bizonyitani, s tisztességes ember lehet valaki bicskázás nélkül is. Mindenesetre a hatóság részéről nagyobb szigorúság sem fog ártani, s a leendő rendőrkapitány fontos teendői között nem az utolsó lesz az, hogy az elharapódzott bics- kásoknak lehetőleg gátat vessen, s a ren dőröket erélyesebb őrködésre buzdítsa. Sárgáit lapok Tolna vármegye történetéből. Kétszáz éves országgyűlési meghívó és adóintés. A mostani törvényen kívül való állapotban, amidőn sem országgyűlés nincsen, sem adót nem szabad behajtani, nem lesz érdektelen éppen az országgyűlésre idéző és adófizetésre megintő két régi irat szószerinti szövegét bemutatnunk. Az egyik irat 1696-ban, a másik 1712-ben kelt, mindkettőt a néhány latin kifejezés kivételével, egyszerű szép magyarsággal fogalmazták. Az országgyűlésre idéző levél igy hangzik: Illustrissimi, reverendissimi admo- dúm reverendi, spectabiles ac magnifici gene- rosi, egregii et nobiles prudentes item cir- cumspecti domini amici nobis observandissiini. (Magyarul: Méltóságos, főtisztelendő és ugyan tisztelendő, tekintetes és nagyságos, nemzetes, nemes, tudós és körültekintő urak, nekünk figyelemre méltó barátaink.) Salutem ac officiorum nostrorum com- mendationem. (üdvözletünket és hivatalbeli szolgálataink ajánlását.) Mit parancsoljon mi nékünk Kegyelmes urunk Ö Felsége, ezen includált (ide zárt) Ő Felsége Kegyelmes parancsolatjának valóságos mássából bővebben megértheti Kegyelmetek, kinek is tisztünk és kötelességünk szerint akarván alázatosan engedelmeskednünk és eleget tennünk ezen dolognak elintézésére és végben vitelére rendeltük, pro termino diem sextum affutu- rum mensis julii anno praesenti 1696 (ezen 1696 -iki év jövendő julius 6-ikát határidőül) nemes szabad királyi Pozsony városában. Melyre nézve Kegyelmeteket praesentibus requiráljuk (ezen levelünkkel megkeressük) s egyszersmind palatinusi authoritásunkkal (nádori méltóságunkkal) parancsoljuk Kegyelmeteknek, hogy megirt napra és helyre maga böcsületes követjeit jó instructióval expediálni (utasítással elküldeni) el ne mulassa Kegyelmetek, kik is az közönséges jóban velünk együtt fáradozhassanak, in reiiquo (egyebekben) Isten tartsa szerencsésen kegyelmeteket. Datum Viennae die 9 mens, may anno 1696 (Kelt Bécsben 1696 május 9-én) Praetitula- torum dominationum vestrarum (Elől czimzett uraságtoknak) amicus ad officia paratus (szolgálatra kész barátja) Paulus Esterházy (Esterházy Pál). Az adófizetésre megintés pedig igy hangzik : Isten mindnyájunkkal! Már az executio kijött. Azért minden helység a maga portióját minden haladék nélkül Simontornyára be vigye, mert ha szent Pál napjára ben nem lészen a pénz, i az executio bizonyosan ki megyen, én oka nem jogok lenni; oly kár fog belőle következni, mely régen nem volt. Kihez ké- | pest utolszor intelek jő atyámfiai, süketségre ne vegyétek a dolgot, mert bizonynyal az súlyos executio fejetekre fog szállani. Az utolsó hely ezen currensemet í vigye perceptor (adószedő) ur kezéhez Simon- [ tornyára az pénzzel együtt rá írván minden helység; külömben sem cselekedvén. Datum I Tolnáé 14 januárii 1712. Közli: k. a. VARMEGYE. Közigazgatási bizottsági ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága e hó 15-én tartotta havi ülését üöry Pál alispán elnöklésével, melyen Simontsits Elemér főjegyző, Kurz Vilmos árv. elnök, Podhoránszky Géza műszaki tanácsos, Győl'biró Benő helyettes pénzügyigazgató, Nagy Béla tanfelügyelőségi tollnok, Sass László gazd. előadó, Bernrieder József, Kovács S. Endre és Török Béla bizottsági tagok vettek részt.- Az ülésre beadott jelentésekből kiemeljük a következőket: kissé el kellett halasztania, mert ezredese, Bercsényi László legidősebb fia, akkor halt [ meg. A mire Bécsbe ért, meghalt nagybátyja, Esterházy Pál herczeg; de özvegy nagynénje j igen jól fogadta s jó rokonnak mutatkozott ! Esterházy Miklós herczeg és Esterházy Jó- j zsef gróf is. Egy igen csinos leány kópét j vitte a szivében, a midőn visszatért Párisba. j Huszonnégy éves korában, 1764 május j 6-án az a szerencse érte, hogy ezredet ka- j pott, a melynek huszonhat éven át volt a í tulajdonosa s a minek elveszítése legjobban j fájt akkor is, a midőn a forradalom koldus- | botra juttatta és földönfutóvá tette. Huszárezredét Choiseul herczegnek, XV. Lajos mindenható miniszterének köszönhette. Ő bízta meg azzal is, hogy a franczia trónörökös arczképét Mária Antóniának, a ki akkor már mátkája volt a későbbi XVI. Lajosnak, Bécsbe elvigye. Akkor harmad- í szór járt Bécsben s bécsi látogatásai alkal- j mával, megfordult egyszer Magyarországon is, de hogy hol járt, nem emliti. Ettől kezdve, mindaddig, a mig a forradalom elől menekülnie kellett Francziaországból, igen bizalmas lábon állott Mária Antóniával. Mária Terézia zokon is vette a leányától, hogy a versaillesi ragyogó udvar gavallérjai közül Esterházy Bálintot tüntette ki kegyeivel leginkább. Mária Antónia azonban nagyon becsületes, teljesen megbízható embernek tartotta, ezért még anyja biztatására sem riasztotta el magától. És Esterházy Bálint teljesen méltó volt a királyné barátságára. Szerencséjére is megtartotta szerénységét; nem ármánykodott; nem húzott hasznot abból a barátságból, a melylyel királya és királynéja kitüntették. Olyan viszonyban állott Mária Antóniával, hogy sok olyan dolog ról tudhatott, a mit ma is csak találgatnak s Daudet kissé meg is rójja tartózkodásáért. A lovagias Esterházy Bálint még naplójára sem bízta a mások, kivált pedig királynéja titkait. Negyvennégy éves korában megházasodott. Felesége, Hallwyl Fánni grófkisasz- szony, a svájezi testőrök kapitányának a leánya, huszonöt évvel volt nála fiatalabb. Példás férj vált a csélcsap, kártyás katonából. Huszonnégy éven át, 1784 tői 1805-ig, I éltek olyan boldog házasságban, hogy halálakor özvegye, a mint egyik rokonának irta, vele élete boldogságát temette el. Házaséletükből, mert Esterházy Bálintot hivatala sokszor elvitte hazulról, egész halom levél maradt fönn, a melyekből Daudet is közöl néhányat terjedelmes tanulmányában. Mindketten kegyeltjei az udvarnak. A férfi rendes vadásztársa a királynak; az asszony a királynéval kocsizik és a királyné páholyából, a királyné társaságában hallgatja az opera előadásait. A forradalom viharainak kitöréséig tartott ez az idilli élet. 1790-ben Londonba ment, oda vitte feleségét s három gyermekét. Ez útnak az is volt a czélja, hogy előkészítse a király s a királyné szökését Parisból, a kik akkor már majdnem foglyok voltak a Tuileriákban. Londonból Ak- hénbe v'tte családját, felesége akkor a negyedik gyermekkel volt viselős. Miután a franczia királyi pár szökése meghiúsult, Ferencz német császár és magyar király, a porosz király s Artois gróf, XVI. Lajos egyik öcscse tanácsot tartottak több helyen s Esterházy Bálintot II. Katalinhoz küldték Szent- Pétervárra, hogy szövetkezzék velők a franczia királyi pár s franczia királyság megszabadítására. Hiú erőfeszités volt mindez; XVI. Lajos és felesége megmentésére. Miután a francziák királyukat és királynéjukat lefejezték, Esterházy lemondott arról a reményről, hogy valaha még visszatérhessen Francziaországba. Katalin czárné birtokkal adományozta meg s legnagyobb fiát, a hét éves Bálintot, kinevezte lov; stestőrségébe kürtösnek. Ekkor Akhenből családját is Oroszországba vitette. Katalin halálakor Pál czár visszavette anyja adományát s Esterházy talán éhen pusztul családjával, ha Braniczka grófné magához nem veszi. Utóbb Pál czár is meggondolkozott s a visszavett adományért újabb adománynyal, egy három falura terjedő uradalommal rekompenzálta. Esterházy Bálint Wolhiniában, grodeki birtokán irta meg emlékiratait s ott is halt meg 1805 júliusában, hatvanöt éves korában. Bálint fia utóbb Oroszországból Ausztriába telepedett s az ő hasonlóan Bálint nevű fiában, a ki osztrák nagykövet volt, férfiágon kihalt a kuruez Esterházy Antal s az Esterházy-család franczia ága. Almeria nevű leánya nagyanyja volt Bezerédj Pálnak s Esterházy Bálint emlékiratainak eredeti szövege ezen az utón került Magyarországba.
