Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-17 / 24. szám
2 közérdek 1905. jurrus 17. De lássuk az ide vonatkozó törvényt tüzetesen: A községeknek rendezett. tanácsú várossá alakulásáról az 1886. évi XXII. t.-cz. 150—151. §-a rendelkezik. Az átalakulás kérdésében elvitáz- hatlan döntési joga a belügyminiszternek van, miután eló'bb a vármegye közönségét meghallgatta, — de a 151. §. szerint, ha be van bizonyítva az, hogy : a) ezen átalakulást a községi lakosok és birtokosok azon része kívánja, mely együtt a község összes egyenes államadójának felénél nagyobb részét fizeti; b) hogy az ezen átalakulás folytán reájuk nehezedő' kölelezettségek pontos teljesítésére elégséges szellemi és anyagi eró'vel rendelkeznek, az átalakulás meg nem tagadható. Úgy tudjuk, az alaki kellékek betartattak, ami hiány volt pótolták, a minisztérium tehát, hir szerint, az anyagi eró' elégtelen voltára hivatkozva akarja Szekszárd községet jogos kívánságának teljesítésétől elütni. Hogyan, egyszerre oly nagy arányokat öltöttek odafenn az úgynevezett „atyai“ érzelmek? pár évvel ezeló'tt még az volt a szándék, hogy az összes ötezer lakoson felüli városokat is rendezett tanácsúvá alakitják át. Emlékszünk arra is, hogy mily nagy felháborodást keltett annak idején a minisztériumban s onnan elterjedve a sajtóban, amikor nehány évvel ezeló'tt az alföldi városok közül — egyikmásik — változott viszonyainál fogva nagy községgé akart visszafejlődni s most aztán, amikor Szekszárd egyszer már csakugyan jó útra tért — vagyis haladni akar — - egyszerűen azt akarják a szemébe vágni, hohó, nem oda Buda — maradj ami voltál, mert te — szegény vagy ! Tudjuk, hogy sok minden nincsen rendén e földi világban s még az Ür házában is megesik, hogy a földhöz ragadt szegény nem ülhet bele az első padba, mert az a gazdagoké — de hát arra még nem igen tudunk példát, hogy valaha Magyarországon, egy 16 ezer lakossal biró városnak csupán csak azért tagadták volna meg rendezett tanácsú várossá való alakulását, mert anyagi javakban bizony nem igen duskálkodhatik. — Mert ha ez áll s a gondoskodás ennyire megy, tessék igen sok rendezett tanácsú várost nagy községgé visszafejleszteni, hiszen az említett törvény 158. §-a értelmében a magas minisztériumnak ehhez talán még inkább joga van s tudunk legalább 30 olyan rendezett tanácsú várost, amelynek még annyi vagyona sincsen, mint Ssekszárdnak. Szerintünk tehát ezt a kérdést nem lehet ilyen egyoldalú nézó'pontról elbírálni. Az a fó': szükséges-e Szekszárdra a rendezett tanács, igen-e vagy nem ?! Mi, akik ennek a szerencsétlen városnak igazán elhagyatott állapotát, falusias elmaradottságát ismerjük, határozottan igennel felelünk. így felelt a kérdés feltételekor az adózó polgárság felénél nagyobb része, só't, ha akkoriban nem sietnek annyira a kérdés nyélbe ütésével, az adózók 75—80 százalékával alá lehetett volna Íratni a rendezett tanácsot kérő folyamodást. De a szükségesség mellett nyilatkozott Tolnavármegye törvényhatósága s a külön is megkérdezett főispán, most tehát Szekszárdot jogos kívánságától elütni csakis Ürügyek, de nem komoly okok alapján lehet. Elvégre a lakosság, amikor a rendezett tanácsot kérelmezte, tisztában volt vele, hogy ebből több pótadó háramlik majd reá. Hogy aztán 5 vagy 10%-kai több lesz ez a pótadó, most már teljesen mellékes, mert ezzel szemben más oldalról meg szintén nem kicsinyelhető anyagi előnyök kecsegtetnek. Egy város fejlődése, jövő nagysága forog itt kérdésben, kicsinyes okok s amint hirlik személyi tekintetek nem késleltethetik s nem akadályozhatják meg Szekszárd boldogulását, mert hogy boldogulni, fejlődni csakis a haladás utján lehet, ez el- vitázhatatlan tény. Tömörüljenek tehát össze Szekszárd faluságra kárhoztatott városának minden rétegű, rendii. állású elemei ; ne engedjék magukat megtévesztetni józan felfogású polgártársaink a sok rosszakaratú híresztelésekkel, nagy adóval való ijesztgetésekkel, tartsanak ki a város érdekében való küzdelemben továbbra is. Ideig-óráig lesz csak meddő ez a küzdelem, Szekszárdot haladásának s igy léteiének feltételétől elütni egyáltalán nem szabad, de nem is lehet. Fel tehát, győzzük meg az úgy látszik egyoldalulag informált minisztériumot. Főispánunk s a vármegye közönsége a legjobb indulattal vannak igazságos ügyünk iránt, de ha az ő szavuk nem volna elég, egy hatalmas deputáció utján is adjuk tudtára s ha jobban tetszik demonstráljunk vele: hogy annyira rövidlátók még sem vagyunk, mint ahogy odafent hiszik s más egyébről is van itt szó, mint hogy: ki legyen a — polgármester... Tolnavármegye elemi népiskoláinak tannyelve 1895—1905. Tolnavármegye népiskoláinak tanügyi adatait a kir. tanfelügyelő, a fennálló miniszteri rendelet érteimé,ben köteles évről-évre az egyes iskoláktól bekivánni, a bejött ada tokát feldolgozni és a róla készített főkimutatásokat az év végén a m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszteni. Ezekből az összegyűjtött kimutatásokból 10 esztendővel ezelőtt még nem valami felemelő adatokat olvashattunk ki, kivált a magyarosítás ügyére vonatkozólag, hiszen 1895-ben az elemi népiskolák száma Tolnamegyében 228 volt és ezekben csakis 152-nél volt tisztán magyar a tannyelv, mig 22 iskolánál német, 3-nal szerb, 49-nél német-magyar és 2-nél szerb-magyar. Bizony szomorú állapotok voltak ezek. Magyarország szivében helyt foglaló közsézéséből csak három levél maradt meg; az a körülmény azonban, hogy Mária Terézia gyakran adott kifejezést amiatt való elégületlenségének, hogy leánya „evvel a piperkőcz Esterházyval levelez, ami nagyon lealázó“, bizonyítja, hogy sűrű levélváltás folyt köztük. Mária Terézia nem tudta megbocsátani Esterházynak, hogy őse részt vett a felkelésben, vagy ha meg is bocsátotta, el nem feledte soha. Egy Ízben, midőn a bécsi udvarba küldték Esterházyt, igy nyilatkozott: „Esterházy semmikép sem való arra, hogy ide küldjék, családja nem előkelő s őt úgy tekintik mindig mint menekültet.“ A királynétól megmaradt három levél mindegyike rendkívül érdekesen világitja meg a köztük fennálló viszonyt. „Eines az egész világon őszintébb barátnője, mint én“ írja az egyikben. Az utolsó levélben, mely 1(91. szept. kelt, egy gyűrűt küld Ester- házy nak.3 A királynénak az Esterházy-család iránt viseltetett érdeklődésében osztozott XVI. Lajos is; fényes bizonysága ennek az a kis level, melyet 1786-ban, fia születésekor kapott Esterházy: „Örömmel értesültem, hogy a Maraisben egy kis huszar született s hogy az anya és a gyermek jól érzik magukat. Kérem az apat, fogadja üdvözletemet. _________ Egy versaillesi lakos.“ .. ...8?V gy.a'Ü*,?gy kis hímzett táska (a királyné a királyné Bkeaeredj ^ bÍ,rtokában van, Marcassinnek, a királyné kedvencz kutyájának, képével együtt melyet 1 (82-ben ajándékozott Esterházyak ’ toujours un igaz magyar, (veritable Hong- rois) ct un vitéz katena (brave huszar).“ Emlékiratainak egy más helyén említi, hogy Bercsényi sohasem hivta máskép, mint „Fiam“ s azt akarta, hogy Bálint igy szólítsa ,,atyani uam“ (sic!). Mint századosnak ezredénél kellett tartózkodnia. Életének kevésbbé érdekes szaka kezdődik ekkor s ennek nyomát megtaláljuk mémoire-jaiban is: fárasztó ez a rész a hadjáratoknak leírása, a számos hely s személynév miatt. Változatosságot önt bele azonban közben tett utazásainak s a szalonokban elért hódításainak elmesélése. A katonai rangfokozatban nagyon gyorsan emelkedik: 1764-ben már colonel <f un regiment de son nőm, pedig alig 24 éves, 1770 ben pedig brigadier et chevalier de Saint Louis. Gyors előmenetelét nem szabad egyedül Bercsényi támogatásának betudnunk, inkább személyes kiválóságának. L’activité! tevékenység! ezt ajánlja főleg gyermekeinek s ezt tekinthetjük nála is gyors emelkedése rugójának. Életének mozgalmas korszaka, nagyobb szereplése 1770 után kezdődik; ezeket az éveket azonban az anyag bősége miatt részletesebben nem tekinthetjük át. Elég világos képet nyerünk életének további folyásáról, ha azt a viszonyt nézzük közelebbiül, ami XVI. Lajos, Marie Antoinette és Esterházy, majd később Katalin cámő és közte fennállt: evvel egyszersmind eljutunk élete végéig. Első találkozása a későbbi királynéval 1770-ben történt; Esterházyra bízták ugyanis azt a feladatot, hogy a dauphin arcképét elvigye jegyesének, Marie Antoiuettének Bécsbe. „ Ettől kezdve egész életén át nem szűnt meg (Marie Ant.) kitüntetni kegyével, aminek állandó bizonyságait szolgáltatta majdnem egészen 1792. aug. 10-ig2“ — írja Esterházy. Hogy ez valóban igy is volt, legjobban bizonyítja feleségével és magával a királynéval folytatott levelezése. Esterházy 1784-ben nősült meg; neje d' Halhveil Franciska 25 évvel volt fiatalabb nála, ez a korkülönbség azonban nem hatott zavarólag boldog családi életükre, aminek csak Esterházy halála vetett véget. „Vele kialudt életem boldogsága“ Írja ekkor a grófnő. Esterházy sokat volt távol a családi tűzhelytől ; hogy némileg enyhitse a távoliét gyötrelmeit, gyakran kereste fel levéllel otthon maradt „chére Fanny“-ját. Mémoires-jának kiegészítése szempontjából bir nagy fontossággal ránk nézve ezen levelezése, mert abban sok érdekes dolgot hallgat el vagy csak pár szóval érint. A királyi párhoz való viszonyát is levelezéséből ismerhetjük meg legjobban. Rendes dolog, — mint leveleiben olvashatjuk — hogy a királylyal s a királynéval megy vadászatra, látogatásokra, séta- kocsizásra; a királyné felajánlja páholyát Esterházy nejének, s már számos ily apró figyelmességgel tünteti ki Esterházyékat. Ritka levél, melyben fel ne emlitené Esterházy, hogy a királyné a legkegyesebben érdeklődött neje hogyléte iránt. Marie Antoinette és Esterházy levele2 Ezen a napon kisérték a Templebe a kir. párt.
