Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-22 / 16. szám

4 1905. április 22. 6. Egyéb ügyek. a) az 1904. évi községi zárszámadást 150819 K. 96 fillér bevétellel 129791 K. 22 fillér kiadással és 21028 K. 74 fillér ma­radvánnyal elfogadták, b) A vadászati jog bérbeadására vonatkozó árverés eredményét, mely szerint a község területének alsórésze 423 koronáért, felsőrésze 347 koronáért ada­tott bérbe, jóváhagyták, c) A Ferencz köz­kórház kérelmét, mely szerint az alsó városi temetőben a község két sírboltnak való he­lyet a kórházi betegápoló nővérek halottai számára ingyen engedjen át, teljesítették, d) A községi menedékházak fenntartására már a múlt évben nem volt kellő fedezet, tehát az 1905. évi költségvetés keretében kérvényt intéztek a vallás és közoktatásügyi minisz­terhez államsegélyért; a tanfelügyelő értesí­tette a községet, hogy a minisztériumtól még válasz nem érkezett, ezt tudomásul vették. községi ügyek. Gerjen községben az uj kataszteri föld­mérést a folyó évben teljesitik, a kataszteri becslőbiztos május hó elején az előmunkála­tokat megkezdi. Ozora községnek szénkénegraktár ügyé­ben beadott kérvényét a földmivelésügyi miniszter elutasította azzal, hogy Tamási és Simontornya igen közel vannak hozzá s könnyű közlekedéssel ezen helyről beszerez­hetik az ozoraiak szénkéneg szükségleteiket. De a beszerzést a miniszter megkönnyiti az által, hogy a hordókat a község lakosai ré­szére előleges biztosítás letétele nélkül áten­gedi abban az esetben, ha a község, mint erkölcsi testület, kötelezettséget vállal arra, hogy az egy-egy szállításkor kiadott összes hordók a megszabott három havi határidő múlva hiánytalanul visszaküldetnek ; ha pedig valamely hordó elvész, vagy megrongálják, az 1 métermázsásért 28 kor., 2 mm. 45 kor., 3 mm. 60 kor. és 5 mm.-ért 80 korona kár­összeget a község azonnal készpénzben lefizet. A féltől való behajtás azután a község gondja lesz. Ziívod. község képviselőtestülete el­határozta, hogy a pécs—szászvár—mucsi— szakályhőgyészi vasútvonal kiépítéséhez 5 drb részvény jegyzésével 1000 kor. költséggel járul, mert a szomszédos Mucsi község terü­letén létesítendő állomás Závod község for­galmi viszonyaira is kedvező lesz. Határoza­tát jóváhagyás végett a vármegyéhez fel­terjesztette. HEESESl — Olvasóinknak s munkatársaink­nak a lehető legboldogabb húsvéti ünnepet kívánjuk. — A feltámadás ünnepe. A feltámadási körmenet az újvárosi róm. kath. templomban ma délután 7 órakor lesz. Husvét vasárnap­ján Wosinsky Mór apátplébános végzi a nagymisét s prédikálni is ő fog. — A refor­mátusoknál az ünnep első napján Borzsák Endre ev. ref. lelkész tart egyházi beszédet s ő végzi az úrvacsora osztást. — Szobor Perczel Mórnak. Szenttamá­son mozgalom indult meg, hogy Perczel Móricznak, vármegyénk nagyfiának, a szent­tamása sáncz bevevőjének szobrot állítsanak. A mozgalom élén Gáncsy Antal szenttamásii plébános áll. Ugyanekkor Kovács Ferencz óbecsei plébános meg azon munkál, hogy Damjanich János örök dicsőségét is szobor hirdesse Óbecsén. Ügy tudjuk szó esett an­nak idején Bonyhádon is a Perczel Mórnak emelendő szoborról. Kár, hogy a mozgalom mélyebb gyökeret nem vert s igy a bony­hádiak elesnek a szoborállitásnak őreájuk csak fényt vető dicsőségétől. — Perczel Dezső pőre. Ma egy hete tárgyalta a bonyhádi kir. járásbíróság azt a becsületsértési pert, amelyet Perczel Dezső indított a képviselőválasztáskor vele szemben állott jelölt, Mészáros Dániel ellen, ki prog­KÖZÉRDEK rambeszédében Perczelt becsületsértő kifeje­zésekkel illette. A vádlottat Lengyel Zoltán képviselte, inig Perczel Dezső képviseletében dr. Beöthy Károly szekszárdi ügyvéd jelent meg. ítélethozásra azonban nem került a sor, mert Mészáros képviselője kijelentette, hogy védencze csak a képviselőházban történt dol­gokat kritizálta, de Perczel Dezső magán személyét sérteni nem akarta. Ezen kijelen­tésre Perczel Dezső képviselője a vádat elej­tette, mire a bíróság a további eljárást be­szüntette. — A kecskeméti uj bank főnöke. A magyar általános hitelbank Kecskeméten fiókot létesít. A hitelbank uj fiókja főnökéül 7000 korona fizetéssel Juhász Kálmán volt szekszárdi takarékpénztári könyvelőt nevezte ki, illetve választotta meg. Szivből örvendünk e derék és szorgalmas tisztviselő szép elő­menetelén. — A Schaád féle sikkasztási ügy be­fejezése. Schaad Gyula volt majosi jegyző tetemes összeggel károsította meg Tolnavár­megye gyámpénztárát. Vagyonos majosi lako­sok nevére árvatári kölcsönökért folyamodott s az árvaszék a hiteles telekkönyvek betekin­tése után készséggel folyósította a kért köl­csönt, amely aztán a községi elöljáróság ki­játszásával Schaad Gyula kezébe jutott. Az eset kiderülése után Schaad Gyula öngyil­kossá lett, a sikkasztási ügy azonban, valami 5 év után csak most nyert befejezést. A belügyminiszter a vármegye ismételt feliratára végre megengedte, hogy az elsikkasztott ösz- szeg a gyámpénztár tartalékalapjából meg­téríttessék, illetve, hogy leirassék. így a következő összegek kerültek leírásra. Ház Jánosné nevén 4189 kor. 48 fill., Rauch Henrik nevén 4189 kor. 43 tili., Schleier János nevén 4191 kor. 66 tili,. Mailach Vil- j mos nevén 3855 kor. 66 till., Weinöhl Dániel nevén 3857 kor. 76 fillér, Schneider János nevén 3392 kor, Kramer Henrik nevén 3666 kor. 44 fillér. Az összes leirt összeg ! 27.845 kor. 48 fillér. — A pécs—bátaszéki vasútvonal be­járása. A kereskedelemügyi miniszter meg­bízásából Spányi Kálmán műszaki tanácsos az előző heti pénteken kezdette meg az en­gedményesek által elkészített tervek alapján a Bátaszékről Pécsre tervezett vasútvonal műszaki bejárását. Fekete Adolf előmunká­! lati engedélyes és Vogel Jenő vállalati fő­mérnök voltak a műszaki tanácsos társasá- i gában, aki a vonal nagyobb részét a kedve- ! zőtlen idő daczára gyalogszerrel járta be, I hogy azt alaposan megismerje. A véletlen úgy hozta magával, hogy a vonalon találko- j zott a pécsi tanács kiküldötteivel. Baka Akil- j les műszaki tanácsossal és Rauch János | városi főmérnökkel, akik tanulmányozták, i miként lehetne az utat megrövidíteni és egy­úttal arra törekedtek, hogy egyúttal gazda­sági tekintetben is tanulmányozzák a vidéket. 1 A kereskedelemügyi magyar kir. miniszter kiküldötte több alkalmas pályaröviditésre uta­sította az engedményeseket így Fazekas-Boda községnél alagút lesz, miáltal három kilo­méterrel rövidül az ut. Dunaszekcső és Báta a módosított terv szerint szintén közelebbről j kapják a vonalat. — Öngyilkossági kísérlet. A dombóvári | községi jegyző fia, ifjú Abrahám Lajos se- j gédjegyző tegnapelőtt reggel ismeretlen ok­ból mellbe lőtte magát. A sérült állapota nem életveszélyes. — Á szekszárd—bátai ármentesitő-tár- sulat helyettes ügyésze. A szekszárd—bátai ármentesitő társulat e hó 15-én tartott köz­gyűlése a titkári és ügyészi teendők végzé­sével — a társulat ügyészének betegeskedése tartamára — dr. Orffg Gyula ügyvédjelöl­tet bízta meg. — Halálozások. Nagy Lajosa simontor- nyai ev. réf. gyülekezet lelkésze e hó 13-án hirtelen elhunyt. 18 évig lelkészkedett Simon- tornyán, ahol hívei szeretetét és bizalmát teljes J mértékben kiérdemelte, Családja a következő j gyászjelentést bocsátotta ki. Özv. Nagy La- ! josné szül. Bodri Éva, úgy a maga, valamint ! gyermekei Lajos és Vilma és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja szeretett jó férjének, az igazi család apának, a hű rokonnak tisztelendő Nagy Lajos simontornyai evang. reform, lelkésznek 1 élete 51-ik, boldog házasságának 14-ik évé­ben, f. hó 13-án esti 9 órakor hirtelen tör­tént gyászos elhunytát. Drága hamvai f. hó 16-án délután 2 órakor az evang. reform, egyház szertartásai szerint fognak a simon­tornyai temető-kertben az örök nyugalomnak átadatni. Áldás és béke drága hamvaira! — Kispalugyai és bodófalvi Palugyay Gusz­táv nyugalmazott törvényszéki elnök április 14 én meghalt Eperjesen hetvenöt éves korá­ban. Az elhunyt presbitere volt az eperjesi ág. ev. egyháznak, tagja a megyei bizott­ságnak, azonkívül számos tiszteletbeli állása volt. Érdemeiért a király a Ferencz József - rend lovagkeresztjével tüntette ki. Holttestét a liptómegyei Kis-Palugya községbe vitték s az ottani családi sirboltban helyezték örök nyugalomra. A nyolezvanas években Szek­szárdion volt törvényszéki elnök s itt nagy népszerűségnek örvendett. — Dr. Pártos Béla budapesti ügyvéd, Pártos Zsigmond mözsi esperes-plébános és Pártos Gyula müépitőnek — ki a „Szekszárd Szálló“-t építette — testvérje e hó 15-én délután Buda­pesten a Muzeum-köruton hirtelen rosszul lett és néhány pillanat múlva meghalt. — Záuody Albin rózsahegyi kir. törvényszéki elnököt súlyos csapás érte. Édesanyja özv. Závody Albinné, született bozzai Bozzay Emma, néhai Záuody Albin kúriai biró özvegye e hó 13-án 73 éves korában elhunyt. E hó 15-én a komárommegyei Kolthán levő családi sírboltba helyezték örök nyugalomra. — Krcsmarik Pál kir. főügyész helyettesnek nővére e hó 19-én elhunyt Szarvason. — Megyénk szövetkezeteinek képviselői az országos kongresszuson. Az önállóan mű­ködő szövetkezetek országos köteléke által f. hó 16 és 17-én tartott kongresszuson, ahol dr. Nagy Ferencznok, az igazs igügyminisz - tér megbízásából szerkesztett és a szövet­kezetekre vonatkozó törvény tervezetét vitat­ták meg, megyénk négy önsegélyző egylete is részt vett. A bonyhádi önsegélyző egyle­tet Marhauser Imre, Stern József igazgatók és dr. Vámosi Ernő ügyész, a hőgyészit Stallenberger József könyvelő, a sárszent- lőrinczi községi hitelszövetkezetet Fördős Dezső földbirtokos, a Szekszárdi Népbankot Schneider János választmányi tag képviselte. — A szekszárdi nyomdászok az általuk rendezett műkedvelői előadás jövedelméből a vezetésem alatt álló r. k. ovoda és gyermek - menhely egyesület javára 25 koronát ado­mányoztak, mely kegyes adományért fogad­ják e helyen hálás köszönetemet. Döry Pálné elnök. — A pécsi ló és ügető verseny. A pécsi ló és ügető versenyt tudvalevőleg e hó 29-én és 30 án tartják meg. Vármegyénk sport férfiai inkább az ügető verseny iránt érdeklődnek s részükről eddig a következő nevezések történtek. Az amerikai és orosz kettős fogatok ügető versenyére: Perczel József. Kettős fogatok ügető versenyére: Bernáth Béla, Döry Jenő. Négyes fogatok ügető versenyére • Bernáth Béla, Döry Hugó. Kívánjuk, hogy mint a múltban, most is diadalmas legyen a versenyzésük. — Ajándék a múzeumnak. A múlt évi karácsonyi iparművészeti kiállításon az állam 700 koronáért megvásárolt egy igen szép bőrből készitett fakeretes kályhaellenzőt, me­lyet Hschof József szekszárdi származású budapesti diszitő kárpitos készitett. Az el­lenző tánezoló magyar alakokkal van bőr­munkából és festéssel díszítve. Az értékes és szép műtárgyat az állam Wosinsky Mór muzeumigazgató közbenjárására múzeumunk­nak ajándékozta örökletétkép. — Meghalt Lató. A dombóváriak hires czigányprimása Lató János, ki a kül­földön is több Ízben járt s gyönyörűen ját­szott magyar nótáival vigasztalta a kesergő magyar sziveket, hosszú betegség után e hó 14-én meghalt 51 éves korában. — Előmunkálati engedély meghosszabi- tása. A kereskedelemügyi miniszter a Hideg- kat-gyönki vasutállámástól Szekszárdig fővonalként, innen pedig Bonyyád vasút­állomásig szárnyvonalként építendő helyi­éi dekü a asutvonalra az előmunkálati enge­délyt egy évre ismét meghosszabbította. — Egy liter tej ára. Egy liter tej ára 24 28 filler volt e héten kint a piaczon s

Next

/
Oldalképek
Tartalom