Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-14 / 2. szám
4 1905. január 14. LEGÚJABB. Tolnavármegye rendkívüli közgyűlése. Tolnavármegye törvény hal ósági bizottsága e hó 14-én, Széchenyi Sándor gróf főispán elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés fontosságához képest bizony elég néptelen- nek mondható. Egyetlen tárgya kirá- Ivunk, ő felségének leirata volt, a mellyel az uj országgyűlést f. év február 15-ikére összehívja. A leiratot Forster Zoltán tb. főjegyző olvasta fel, s azt, a törvényhatósági bizottság tagjai néma csendben állva hallgatták végig. Az állandó választmány azt javasolta, hogy hódolatteljesen vegyék tudomásul a királyi leiratot s utasítsák a központi választmányt a választás határnapjának oly időre leendő kitűzésére, hogy az, a m. kir. belügyminister által megjelölt határidőben e hó 26-tól, febr. 5-ig megejthető legyen. Az állandó választmány javaslatával szemben I Szabó Károly indítványt adott be s azt hosszasabban is megokolta. A ház feloszlatását ex-lexben törvénytelennek tartja s bár a leiratot, hogy a nemzet j képviselete hiányos ne legyen, tudó- ' másul veszi, de ellene óvást emel. Per- czel Dezső hatalmas közjogi tudással, segítségül híva Szilágyi Dezső többször hangoztatott véleményét, a ház feloszlatásának törvényességét s a királynak ahhoz való kétségtelen jogát hangsúlyozza s az állandó választmány javaslatát pártolja. Hartal Béla mint gazda szól a tárgyhoz s 16—20 millióra teszi azt a kárt, amelyet a képviselőház tétlenségével okozott az or- j szágnak. Hernricder .József visszautasítja Szabó Károly ama vádját, mintha az ő pártján levők valaha eltitkolták volna igaz meggyőződésüket. Szabó Károly kimagyarázza félreértett szavait. Dóri) Pál alispán hosszasabb beszédben visszaterelni kívánja a vitát, elhagyott medrébe, a király feloszlatást jogát védve, kéri az ellenzéktt, hogy az „esküszegés“ vádjának hirdetésével ne igyekezzék konkolyt hinteni a „királyhű“ magyar nép szivébe. Végül Tóttll Ödön semmi kapcsolatot sem lát a királyi leirat s a beadott indítvány között, igy az utóbbinak tárgy á- lását mellőzni kivánja. A közgyűlés aztán az alispán indítványára kétfelé osztotta a kérdést. A király leiratát a közgyűlés az ellenzékkel együtt egyhangúlag/ hódolattal tudomásul vette. Szabó Károly indítványa felett azonban névszerinti szavazással döntöttek 8 azt 75 szóval 23 ellenében elvetették. HIEEEZ. — Biróy Béla. A király Biróy Béla szekszárdi törvényszéki bírónak a gyönki járásbírósághoz járásbiróvá történt áthelyezése mellett az ítélőtáblái cziinet és jelleget ado- j mányozta. Biróy Béla a szekszárdi társas életben mindenkor élénk szerepet játszott, s • szives előzékeny modorával sok jóbarátot I szerzett. A kaszinónak több éven kérészül ; volt alelnöke, majd legutóbb igazgatósági j tagja, igy bár őszintén örülünk elölépésén, de mégis sajnáljuk távozását s velünk sajnálják nagyon sokan. KÖZÉRDEK — Eljegyzések. Simonlsits Andor a „Magyar Gazdasági Értesítő“ társaságának osztályfőnöke Simontsits Ihila volt miniszteri tanácsos tia a napokban tartotta eljegyzését Csávossy Béla udvari tanácsos képviselő házi háznagy, torontálmegyei nagybirtokos leányával Csávossy Melanie úrhölgy gyei. Bálint Jenő zilahi gyógyszerész eljegyezte Lőrinczy Ida nagykárolyi polgári iskolai tanítónőt. — Grós/.bauer Béla szekszárdi fodrász eljegyezte Hivert Karolint, Hívért Ignácz szekszárdi iparos leányát. — Ki a v/vát ? Az egyes választó kerületek véleméoye a jelöltek személyére nézve nagyon nehezen tud kialakulni s végleges megállapodásra jutni. Minden kommentár nélkül közöljük a jelöltek névsorát. A központi kerületben Boda Vilmos eddig az egyedüli jelölt, a választók egy része Szabó Károly alsónyéki ev. ref. lelkészt is felkérte, de ő nem vállalkozott a jelöltségre. A völgység járásban Perczel Dezső nagynépszerüségével szemben, a függetlenségiek részéről felkért Schweiz Antal ügyvéd nem mert a jelöltségre vállalkozni. De úgy halljuk Bretter Dániel budapesti ügyvéd és még mások is szeretnék a kerület mandátumát. Pakson Simonlsits Elemér Tolnavármegye nagytudásu főjegyzője a kormánypárt jelöltje, Szluha István volt képviselővel szemben. Már meg is tartotta prograinmbeszédét Pakson és Duna- foldváron. A kölesdi kerületben Benyovszky Rezső gróf családi gyásza miatt nem nagy hajlandóságot mutatott a jelöltség elvállalására. De azért ő a jelölt. A pinczehelyi kerületben a kormánypárt jelöltje dr. Kiss Ernő tamásii népszerű ügyvéd küzd a mandátumért Rát- kayval szemben. A híresztelések ugyan azt is mondják, hogy Rátkay visszalépett volna. A hir igaz voltát nem ellenőrizhetjük. A szakcsi kerületben a kormány jelöltje Heller urad, kormányzó, a függetlenségiek Vicze János földmives gaz lát kiáltották ki jelöltül. — Vadászat. Sztamkovánszky Imre szol- gabiró sikerült vadászatot rendezett Mözsön. Jelenvoltak: Döry Pál alispán, Forster Zoltán, Száváid Oszkár báró Fiáth Elemér, br. Jeszenszky Ödön, Ney Ákos, Fónagy József és neje. A vadás/.-zsákmánv 58 nyúl és 1 görény volt. Utána a szekszárdi kaszinóban ebéd volt, utána pedig jókedvű mulatság és táncz. — Gazdatiszti kinevezés. Báró Schell József földbirtokos a Boros Gyula halálával megüresedett szekszárdi uradalmi gazdatisztté Boros Zoltán pusztakatalini uradalmi intézőt nevezte ki. — Halálozások. Gróf Apponyi Sándorné szül. Esterházy Alexandra grófnőt súlyos csapás érte. A múlt héten hunyt el édes atyja gróf Esterházy Ernő, főrendiházi tag és pozsonymegyei nagybirtokos. Az elhunyt 1826 január 18-ín született az Esterházy család cseklészi ágából s 1854-ben vette nőül Tegeborski Eupheniát, Tegeborski orosz államtanácsos leányát. Temetése e hó 4-én volt a pozsonyinegyei Felsőszeliben A család gyászjelentése következő: Galanthai és fraknói gróf Esterházy Alexandra férjezett nagyapponyi gróf Appónyi Sándorné, ő Fel sége a császárné és királyné palotahölgye, mint leánya, nagyapponyi gróf Apponyi Sándor, v. b t. tanácsos, magyar királyi főka- marásmester, mint veje, Monbel Raymondné özvegyült galánthai és fraknói gróf Esterházy Miklósné, szül. Herczeg Borghese Kamilla, mint menye, galánthai és fraknói gróf Esterházy Ferencz, v. b. t. tanácsos, mint testvére és neje szül. galánthai Esterházy Amália, galánthai és fraknói gróf Esterházy Károly, mint testvére s neje szül. Charters Mary, körösszegi és adoijáni gróf Csáky Zenóné szül. galánthai és fraknói gróf Esterházy Leontine mint testvére és ennek férje körösszegi és adorjáni gróf Csáky Zenó v. b. t. tanácsos, az egyéb rokonok nevében is szomorodott szívvel jelentik hőn szeretett édes atyja, ipjuk, testvérük és sógoruk Mél- tóságos galánthai és fraknói Gróf Esterházy Ernő urnák 1904. évi deczember hó 3l-é”n éjjeli 10 órakor rövid betegség s a halotti szentségek áj tatás felvétele után, életének <9-ik évében Pozsonyban bekövetkezett gyászos elhunytál. A boldogult hűlt tetemei 190o. évi január hó 2 án, hétfőn, d. u 3 órakor fognak a halottas házban Edl utcza 9. sz. beszenteltetni és másnap vagyis január hó 3-án, délután 1 órakor Felsőszeliben a családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat Pozsonyban 1905. évi január hó 4-én délelőtt 10 óra órakor a főt. Kapucinusok templomában fog a Mindenhatónak bemutattatok Pozsony, 1905. évi január hó 1-én. Áldás emlékére ! Gróf Benyovszky Rezsőt és nejét szül. alapi Salamon Zsófiát súlyos csapás érte, f. hó 7-én hét hónapos kis fiuk hunyt el rövid, alig pár napi szenvedés után. A mélyen sújtott család következő gyászjelentésben tudatja a szomorú hirt: benyói* és urbanói gróf Benyovszky Rezső és neje alapi Sala mon Zsófia s kis fiuk Emmanuel fájdalomtelt szívvel jelentik kis fiuknak, illetve testvérének Gróf Benyovszky Péterkének f. hó 7-én d. u. 4 órakor életének 7 hónapjában tüdőlobban történt gyászos elhunytét. A boldogult kis halott f. hó 9-én d. u. 3 órakor fog őrök nyugalomra tétetni. Felsőtengelicz, 1905 január 8. Áldás és béke lebegjen drága halott porai felett 1 Matzon Ede selyemgyári tisztviselőt, nyugalmazott főerdészt f. hó 8-án helyezték örök nyugalomra, az újvárosi uj sirkertben. A temetésen a selyemgyár tisztikara testületileg vett részt. Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazottat gyengélkedése akadályozta, hogy lelkiismeretes tisztviselője végtisztességén jelen lehessen. Tauszig Adolfné szül. Pick Idát élete delén ragadta el a halál, elmúlta őszinte részvétet kelt mindazok körében, kik ismerték a kedves és szeretetreméltó asszonyt. Temetése vasárnap délután volt a Budai utcza 663. számú gyászházból, hol a koporsó felett dr Rosenthal Tóbiás bonyhádi rabbi mondott megható gyászbeszédet. Szondii István, Paksnak köztiszteletben álló nesztora, e hó 11-én élete 80-dik évében elhunyt és 13-án helyezték Pakson örök nyugalomra. A megboldogultban Szondy István szekszárdi gyógyszerész édes atyját gyászolja. A gyászoló család a következő gyászjelentést adta ki: „Ózv. id. Szondy Istvánná szül. Machau Mária úgy a maga, valamint gyér mekei István és neje Haidekker Mathild, Mária, Eleonóra férj. Keck Jánosné és Sándor, úgyszintén unokái Szondy Margit, Pisti, I Erzsi, Ilonka, Katicza, Béla, Gyurka, Keck Erzsi, Lenke, Jani és Pista megtört szivvel jelentik a szeretett férj, atya, ipja és nagy- | atya id S ondy Istvánnak, folyó hó 12-én, | reggeli 2 órakor, tevékeny életének 80-ik és | boldog házasságának 57-ik évében rövid szenvedés után történt gyászos elhuny tát. Meg- : boldogult kedves halottunk hült teteme folyó hó 13-án d. u. 3 órakor fog az ev. ref. egyház szertartásai szerint örök nyugalomra helyeztetni. Paks, 1905. január 12. Áldás és béke drága poraira! Barakovits Ferencz a városmalom volt tulajdonosa f. hó 11-én éjjel elhunyt és tegnap helyezték örök nyugalomra az alsó sirkertben. — A pozsonyi Toldi kör tiszteletbeli elnökének halála. Lapunk zártakor Selez József kir. törvényszéki elnök ur szivessógé- ből vesszük a következő táviratot: „Szomorodott szivvel jelentjük, hogy id. Dr. Vutkovich Sándor, pozsonyi királyi akadémiai tanár, a kiváló hazafi, a pozsonyi magyar sajtónak a „Nyugat Magyarországi Híradódnak megalapítója, főszerkesztője és vezére, a pozsonyi Toldi kör alapitója és tiszteletbeli alelnöke, ki egész életét a magyar nemzeti ügynek szentelte, ma délután 59 éves korában meghalt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte az ősi koronázó város magyarságát, a melynek a megboldogult közel három évtizeden át vezére volt. A Iliradó szerkesztősége.“ — A magyarság lelkes hívének elhunytát mi is részvéttel gyászoljuk — A szekszárdi önkéntes tornász-tüz- olto-egylet 1905. január hó 15 én délelőtt 9 órakor tartja a községháza nagytermében évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1 A jegyhitelesítésére két tag kiküldése. 2. Elnöki és főparancsnoki jelentés. 3. Számvevőnek az 1904. évi számadásra vonatkozó jelentése. 4. Pénztárnoknak az 1904. évi