Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-01 / 13. szám
2 KÖZÉRDEK 1905. április 1. ha a közéleti szerepléstől visszavonják magukat az olyanok, a kiknek megvan rátermettségük, a kik hivatva volnának irányítani a tömeg felfogását, a kiknek szereplése egészséges állapotot jelentene. Fájdalom, a nyeglék marakodása és tülekedése a jobb érzésüeket visszavonulásra, elzár- kózottságra kényszeríti s fejükre nőnek azok, a kikről nem régen csak megvetéssel szóltak. így történik aztán, hogy nem annyira a szemesé, mint a szemtelené a világ. A társadalom tele van stréberrel, a kik iparkodnak kihasználni minden alkalmat, nem annyira a közérdek, mint inkább saját érdekeiknek előmozdítása czéljából. És hány jó ügy, hány becsületes törekvés szenved hajótörést csak azért, mert a strébereké a világ, a strébereknek kedvez a közfelfogás, a stréberek sikereit ko- szoruzza meg a társadalom. Hiszen ha csak egyes elszigetelt jelenségek volnának ezek, könnyű volna a dolog fölött napirendre térni. De a jelenség mindennapi. Kisebb és nagyobb érdekek miatt valamennyien szemet hunyunk, bár érezzük mindannyian, hogy nem jól folyik a dolgok sora. Hallgatunk, mert ha szájunkat ki merjük nyitni, az érdekeltek csoportja megmozdul s a szolid és kevésbioé szelid nyomásnak minden fajtáját meg fogjuk érezni. Hányán vagyunk, a kik baráti körben szent fölhevüléssel verjük mellünket, hogy így, hogy úgy, hogy majd megmutatjuk, ki a legény a csárdában ; s mikor tettre kerül a dolog alázatosan, szinte, mintha létezésünkért is bocsánatot akarnánk kérni, egészen más meggyőződésre jutottunk, mint a milyenen tegnap voltunk. S vájjon miért? Mert felülkerekedett bennünk az önzés és rettegünk, hogy valamilyen érdek vagy érdekcsoport megsértésével meg találunk károsodni. Különféle szavazatszedő bizottságok legtöbbet regélhetnének a szent meggyőződésről. S ilyen körülmények között mindenki nyer, csak a közügyek nem. Igaz az is, hogy aztán nagyokat káromkodunk, és szidjuk a körülményeket, mikor nem úgy ütött ki a dolog, a hogyan szerettük volna; de azért csak beletörődünk, mert egyéni érdekeink nem forognak veszélyben. A karaván pedig halad tovább s a jobb érzésüek meghúzódnak csendes berkeikben. Mert sérti fiilüket, a hang is, a mely mostanság divatos. Vájjon van-e manapság általánosan tisztelt egyén; és hol van az ellenkező vélemény megbecsülése, bármily tiszta meggyőződésből fakadjon is az. A külső érintkezési formákban ugy-e, de nem a szivekben. Nem akarjuk azt mondani, hogy a mi korunk valameímyi eddig létezett kor között a legromlottabb s hogy a jobb érzés teljesen kiveszett. A történelem jelesebb példákkal is szolgálhat. És épen ez az, a mi fölemelő a jövendőre nézve. Korok mennek, korok tűnnek. A realizmusra következik az idealizmus s mindennek megszületik a maga ellentéte, mert minden hatásra ellenhatás következik. A közfelfogás is meg fog változni s ha a jövendő kor nem is szül csupa önzetlen férfiút, az igazságnak és a nemesebb törekvéseknek győzedelmeskednie kell. A közügyek önzetlen szolgái elő fognak jönni csendes rejtekükből s irányitólag fognak hatni a. közfelfogásra, a mely ha nem lesz is tökéletes, bizonynyal jobb és tisztább lesz a divatozónál. V Á R M E GYE. Tolnavármegye tavaszi rendes közgyűlése. Tolnavármegye tavaszi rendes közgyűlése márczius 30-án, a bizottsági tagok meglehetősen nagy érdeklődése mellett folyt le. A betegeskedése miatt távollevő gróf Széchenyi Sándor főispán helyett Dory Pál alispán elnökölt. Üdvözölvén a megjelent tagokat, bejelenti, hogy a főispán helyette- sithetése czéljából a szokásos engedélyt a m. kir. belügyminisztériumtól kikérte s jogánál fogva, a közszolgálatra való tekintetből is, a nyugdíjba készülő Halász Géza völgy - ségi járásbeli szolgabiró helyére helyettesként fíecht Ödön tb. szolgabirót; a központi járásba, — hogy a külszolgálat el ne hanya- goltassék, addig: mig Szekszárdnak rendezett tanácsú várossá alakulással az irodai teendők fogynak, — Hagymássy Zoltán dr. gyönki tb. szolgabirót; a gyönki szolgabirósághoz pedig gyakornokká: dr. Jeszenszky Andor bárót rendelte ki. Vármegyénk alispánjának lapunk más helyén ismertetett kimerítő jelentését a közgyűlés, mivel kinyomatva, közkézen forog, felolvasottnak tekinti s intézkedést nem igénylő részében tudomásul veszi, a benne foglaltató indítványokra nézve azonban elhatározza 1-ször, hogy a központi járási egyik szolgabirói állás beszüntetésével egy uj árvaszéki ülnöki állást rendszeresít s felír a belügyminiszterhez, hogy a fizetés többletként mutatkozó 1280 korona különbözetet tározója terhére vállalja el. 2- szor a' kivándorlási áramlat csökkentése czéljából, főleg pedig a hazai gazdaságoknak munkáskéz nélkül való maradását meggátlandó, a közgyűlés az iránt is felír a belügyminiszterhez, hogy a kivándorlást nagyon megkönnyítő útlevél-kiadás ügyet előbb rendeletileg, majd pedig törvényhozá- silag is rendezze, igy hatalmazza fel a vármegye alispánját arra, hogy a mezei munkákra elszerződöttektől az útlevél kiadását megtagadhassa. 3- szor a kereskedelmi miniszterhez is felírnak, hogy a vármegyének a beruházási törvény értelmében készített nagy útépítési tervezetét változat! nul hagyja jóvá. Eme határozatok kimondása után az elnöklő alispán előadja, hogy jelentésének készítésekor, egy a vármegyénk életében jelentős momentum kikerülte a figyelmét. Mert vannak nagyságok, kik csendben, zajtalanul végzik munkájukat. A nap is zajtalanul teszi meg pályafutását fejünk felett, de áldást osztó sugaraival megtermékenyíti az egész messze vidéket. Bezérédj Pálnak, az országos selyemtenyésztés miniszteri meghatalmazottjának is ilyen a működése. Most van 25-ik éve annak, hogy ő a selyemtonyész- tés országos jelentőségű ügyének vezetését átvette, de a neki szánt jubileum úgyszólván csak házi ünnepség volt, ezért feledkezett ő meg Be- zerédj róla, utólag azonban az elmúlt márczius elseje örömmel emlékezteti őt arra, hogy Bezeredj Pál áldásos, hazafias és önzetlen működését, nagybátyjának, az első jobbágy- szabaditónak szelleme, irányítja és vezeti, indítványozza ezért, hogy a vármegye megragadva a ritka alkalmat, Bezevédj Pálnak kinek a keze fehér és puha, a kinek a lába picziny és formás. A kis Margit durczásan a mamájához vezettette magát, én pedig elhatároztam, hogy utazni megyek és szőkét keresek. Annyira heleéltem magamat a gondolatba, hogy valósággal szerelmes lettem egy szőke hölgybe, a kit még sohasem láttam, a ki csak az én hóbortos képzeletemben létezett. Mikor felültem a vonatra, erőt vett rajtam a csüggedés, s azt gondoltam, bogy legjobb lesz meg nem házasodni, s hogy legokosabb lesz leszállani, és haza menni. De a vonat elrobogott, mialatt én tűnődtem. Nem sokára az egyik állomáson beszállt egy szőke hölgy a mamájával. Épen olyan volt, mint a milyet én elképzeltem. Fölvi- dulva gyönyörködtem bájaiban, s mindenképen azon voltam, hogy megismerkedjem vele. De erre sehogy sem találtam módot. Jobb is. Egy utas szállt be később, s véletlenül ráült a kisasszony kalapjára, ezen a kisasz- szony annyira feldühösödött, hogy szemtelenséget és egyéb czifra kifejezéseket emlegetett. Az utas (velem együtt) majd elsülyedt szégyenletében, a kisasszony pedig összcla- pitott kalapját kidobta az ablakon és az utastól az árát követelte. Ez kivett zsebéből egy húsz koronás aranyat, de a kisasszony még egy tiz koronásat kért. Mondhatom, hogy a szőkék előttem sokat vesztettek értékükből, de azzal vigasztaltam magamat, hogy ez az eset csak kivé tel volt. Pozsonyba értem. Itt az utczán találkoztam egy szőke angyallal. Ez is épen olyan volt, mint a milyet képzeletemben megalkottam. Hosszas utánjárással sikerült a hölgygyei megismerkednem, s elég jól ment a dolog. Már majdnem mindennapos voltam a házban, már majdnem nyilatkoztam. Egyszer azonban szokatlan időben délben akartam hölgyemhez bekukkantani, de csak az előszobáig jutottam. Tovább nem mentem, mert hölgyemet a nyitott ajtónál oly piszkos és rendetlen öltözetben, oly kóczosan láttam, hogyr egészen elment a kedvem a házasságtól. De, gondoltam magamban, ha már benne vagyok a bajban, tovább próbálom a dolgokat. Fölszedtem sátorfámat, és Budapestre mentem. No, itt sok mindent tapasztaltam. A szőke haj minden árnyalatához volt szerencsém, avagy talán megfordítva. Végre is azon vettem észre magamat, hogy nem is a szőke, hanem a vörös haj izgat. A Koronaherczeg utczán jártomban találkoztam egy tizenhat-tizenhét éves kis leánynyal, a ki ugyancsak olyan volt, mint a milyet elképzeltem otthon, csak a haja játszott vörösbe. No, gondoltam magamban, vagy senki, vagy ez iesz a feleségem. Utána vetettem magamat, kilestem hol lakik, nyomában jártam mindig, de megismerkedni sokáig nem tudtam vele. Szemtelen nem akartam lenni, mert tisztességes és komoly szándékaim voltak, s a hölgy olyan ártatlannak látszott, a milyet életemben még nem láttam. Szerelmes lettem, nagyon szerelmes. Csak most kezdtem érezni, mi az igaz szeletem, most kezdtem belátni, hogy a házasság a legnagyobb boldogság a földön. Végre megismerkedtem a kis ártatlanbal. Családja igen előkelő helyet foglalt el a főváros társadalmában, mégis engem, mint ügyetlen vidéki alakot, nagy szívességgel fogadtak. A kis ártatlan szintén örült megjelenésemnek ; és én, és én a szerelmes lovag úsztam a boldogságban. A kis ártatlan mostoha leánya volt a méltóságos urnák, a ki igen előkelő szerepet játszott a főváros társadalmában ; de a méltóságos mostoha apa eljegyzésünkkor biztosított róla, hogy min- den erejével elő fogja mozdítani leányának boldogságát. I eh át vőlegénye lettem a kis ártatlannak. Ujjúnkra huztuk a karika gyűrűket, és én, a legboldogabb vőlegény hébe-korba megcsókoltam a kis ártatlant, a mitől úgy elpirult, és úgy elszégyenlette magát, hogy olyat még sohasem láttam a vidéken sem. Ah, ha ragondolok ezekre a csókokra, bizony- bjzony elmegy a kedvem minden csóktól. Mert hát .... a kis ártatlan nem lett a feleségem. A kis ártatlan esküvőnk előtti napon megszökött a mostoha apjával, a ki
