Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-07 / 1. szám

TOLNAVÁKMK«! VE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. Tolnavárniegye olvasóközönségéhez. Uj lapot adipök Tolnavármegye közönségének ke­zébe. Nem önérdel'hfJ szerkesztjük, a közítgyek szeretete vezérel. El kell mindenkinek, a kinek csak legkiscHTÍr sejreliiic jTa is arról a tengersok nehézségről, a mely ma egy u. eztéiú és irányú lap megalapítása elé tornyosul. A napi politika foglalja le a szivet és az elmét. Ennek a kaczér szép asszonynak lábainál térdel az egész ország. Sóvárgó szeműiéi lesik mosolyát, váltakozó ke­gyét százan és ezeren. Hiszékeny, könnyen hevülő nép vagyunk, más nem­zet dolgozik, mi — politizálunk. Kultúrtörténeti adatnák is érdekes: a negyvenes években két fővárosi kp járt Szekszárdra, ma újságot olvas az utolsó napszámos is, érdekli a szenzáció, a politika. Tudományos folyóirataink, szaklapjaink az akadémia, más szépirodalmi társulatok, vagy tehetősebb irodalom- barátok pártfogásával f jdipnhetnek meg csak s akkor is felvágatlanul hevernek ; uq olvasóasztalon. Csak egy a kelendő, a — politika . . . Fut, valósággal fV rí magát utána a közönség. A fővárosi számitó nyeréskkedés ki is használja a helyzetet,: uj lapra, uj lap — majdnem minden héten! Egész kis rajok — mérges darazsakból. Szenzáció üvölt ki leg­többjéből. Csip, szúr bennük a méltóságteljes ciceró, gydgy'tl1-rtt'an sebet üt, a spelid garmond, mérgezett hegyű gyilok a legkisebb petit betti. Tintájuk: epe, gyülölség; a tollúk — tagló . . . Kövezzenek meg érte, de kimondjuk: iszonyú az a rombolás, a melyet az utolsó évtized eldurvult időszaki sajtója miveit a nép lelkében. Kidodjálta onnan a házi Isteneket, a naiv, de boldogitó hitet, a megelégedettséget, józan Ítéletet, megtölté keserűséggel, az elégedetlenség sorvasztó mérgével Vágyakat oltott belé — czél nélkül s a czélt vágygyá, elérhetlen ábránddá nevelte. Valósággal összetört mindent! Múlton épül a jövő, de nincsen már meg közte az összekötő fonál. Ide köti talán még a népet apái sirja, az édes hazai levegő, a honi rög? — Százával, ezerével mennek vándor útra. Ezek a kicsinyek, földhözragadtak! De maradnak talán idehaza —nagyok? Nem, a sajtó jóvoltából nincsenek ma már nagy’- jaink! Foga alá veszi, megrágja, megőrli őket a — poli­tika. Megropogtatja, ha miniszter, ha — népvezér. A mai nemzedék politikában született, nőtt fel, politizálásra lett nevelve, s nagyon, de nagyon félünk, hogy ez lesz a — halála! Ily körülmények között mit akarunk tehát mi : társadalmi lap alapításával ? Köszönjük a szánakozó naosolvt, de mégis akarunk valamit. elég sünk Igaz, meglehetős önzetlenség, jó adag idealizmus, szép anyagi koczkázat k^ií az efajta vállalathoz. Mindegy. Kibontjuk a loboWót. Szent meggyőződé- ugyanis, hogy a magyar f.emzetet nem a politizá­I lás szenvedélye tartotta fenn eddig, s nem ez tartja fenn jövőre sem. Erős, egységes nemzeti társadalom alkothat hatal­mas nemzeti államot. Szegény nemzet igazán nagy sosem lehet, mert a nagysággal velejár az anyagi jólét. Munka — az erő, a népek nagyságának fundamen­tuma! Erre sarkallni, oktatni, buzditani, eszmék elrejtett kincsét tárni fel, utat mutatni, ez a sajtónak nemes hivatása. A természeti törvények szerint nagy erő kisebbet szül, a szellemi világban kis dolog lehet nagy események szülője. A koromsetétségben nem kell ragyogó nap, tele hold, elég egy halovány csillag, egy mécsvilág felcsillanó fénye, hogy tájékozódjunk. Egyes közkérdések megvilágításánál nem lehetünk csontig, velőig ható Röntgen-sugár, de szerény mécs, az leszünk! Azt a kis fényességet, melyet az Isten agyunkba rejtett, reá irányítjuk a közélet minden fontosabb jelen­ségére. Ott leszünk az ősi vármegye tanácskozási termében. A fényes tradíciók gyorsabb perczegésbe hozzák a tollat., vagy talán a. szív dobog hangosabban, ha szemünk Tolna vármegye fényes, ragyogó múltjába tekint ? Ott leszünk az igazság Istenasszonyának palotájában, a törvényszék tárgyaló termében, az apró drámák, az igazi tragédiák állandóan nyitva levő színházában, ahol maga az élet tart érdekes előadást a megfigyelő elméknek. Be-betekintünk a tisztes kereskedelem szerény haj­lékába, a tengődő kisipar szegényes műhelyébe, a magyar kisgazda kopottas viskójába . . . Ünnepnapokon hirdetjük nekik az Istent, hétköz­napokon boldogulások módját és eszközét. S milyen hatalmas, kiaknázatlan tér eszmeérlelésre az a sok megoldatlan socialis és gazdasági kérdés ! Óh bár csak itt fecsérlődtek volna el a gondolkodó fők megszámlálhatlan agy-sejtjei, melyeket a politizálás láza — minden különösebb haszon nélkül — lassan, aprán­ként elégetett! S maga e székhely, Szekszárd is addig öregedett, vénült, mig hogy-hogy nem, egyszer csak várossá — ifjúit. Átalakulása, uj életviszonyaiba való beleilleszkedése érdemes és reá is szorult a tárgyilagos vitára. Szeretet, ápolás kell a csecsemőnek, hogy erős férfivá izmosodjék! A száz meg száz társadalmi és jótékonysági egyesü­let, pénzintézeteink, a tanitás, nemzeties irányú oktatás fontos ügyei csak úgy kinálják magukat a toll hegyére. Büszkeségünk : a világszerte hires selyemtenyésztés s maga megérdemelne egy külön lapot. S édes magyar szó, drága honszeretet, rólatok pedig a világ végéig sem lehet eleget irni 1 — íme itt a tér, a kinálkozó alkalom egy minden izében hazafias társadalmi lap számára. Erre az útra léptünk, ezen kivánunk haladni. Utunk lehet göröngyös, de sohasem lehet girbe-görbe, csak nyil-egyenes! Ha egyébre nem, egyre meg fogunk tanítani: a közügyek szeretetére! Nagy, fontos tudomány ez, de szükséges. Közöny, fásultság, nembánomság, nemtörődés, mé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom