Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára. (Szeged, 1931.)

III. A gyömrői levéltár. „Alig van e nagy kiterjedésű csa­ládnak tagja, ki egy vagy más uton ne adta volna jelét tudományszereteté­nek, és a fiak e nemes szenvedélyében a nők is osztozának." Bajza összegyűjtött munkái, II. kiadás, Pest, 1862.111. kötet 179. 1 A XVIÍ. század elején, amint láttuk, borosjenei (I.) Teleki Mihálynak Garázda Annával kötött házassága folytán a Teleki család kezére került a Garázda család levéltárának egy része is, a melyhez ugyancsak házasságok utján a Bornemissza, Weér, Bethlen, Ráday családok iratainak egy része csatlakozott. így tehát a Garázda család levéltárával veszi kezdetét a leányági iratokból összekerült ama levéltárnak megalakulása, a melyet Gyömrőn „Első rendű levéltár" elnevezés alatt őriznek. Ezen levéltár régi részének csak jelentékenyen kisebb fele Teleki provenienciáju anyag, mert hiszen a levéltár iratai­nak zöme idegen családokra és ezen családok leányaival kö­tött házasságok ulján a Telekiekhez került birtokokra vonat­kozik. A Teleki család kezében tehát bár egészen heterogén, de igen értékes és érdekes levéltári anyag gyűlt így össze. Vannak azonban a gyömrői levéltárnak olyan részei is, a melyek a Teleki családba került feleségekkel semmiféle ösz­szefüggésben nem állanak. így pl. a Dolhay család igen becses oklevelei a XVIII. század elején Dolha uradalmával együtt ke­rültek a Teleki család birtokába. Ugyanis 1699. végén vagy 1700-nak egészen az elején meghalt a Dolhay család utolsó férfi tagja György, a kinek feleségétől, Pogány Krisztinától csak egy leány, Borbála maradt. Özvegy Dolhay Györgyné Pogány Krisztina később férjhez ment Borbála leánya gyámjához, id* Perényi Imre abauji főispánhoz. Később a Dolhay javak felett egy ismeretlen végű pei

Next

/
Oldalképek
Tartalom