Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára. (Szeged, 1931.)
szerinte kevés kivétellel maradi észjárású tanáraival, tipikus kisvárosias" 1') szintjével sem vonzani, még kevésbé kielégíteni nem tudta. Patak az ő Ízlésének sehogy sem felelt meg, s nem szerette ezt az egyébként kellemes fekvésű csinos városkát, a melynek életmódjába, de még inkább gondolkozásába beleilleszkedni nem tudott. Mindezeket az édes anyjához intézett igen érdekes leveleiben elég gyakran hangoztatja. Hogy László gróf Patakot nem kedveli, azon nem csodálkozhatunk, ha elolvassuk Dr. Péterfy Pál pataki tanár 1829. junius 19-én kelt és gr. Teleki Józsefhez intézett levelét, melyben pataki tanári állásáról lemond, s ezen elhatározását meg is indokolja. Ez az indoklás, mely nem más, mint a Patakon ekkor uralkodó főiskolai állapotoknak illusztrálása, a következőképpen hangzik. „Tanításomnak a legelső órája is oly vad alkalmatlankodás és szörnyű személyes megsértések közt folyt le, hogy lelkemnek minden erejét kellett összeszedni, hogy egészen felháborodott érzésemet le tsendesítsem és magamat a közjóért meg győzzem. — Ezen szörnyű scena ugyan, épen ilyen nagy mértékben többé elő nem fordult, minthogy előre megkértem a' candidatusokat, hogy másszor csak azok jőjenek fel, kik magukról gondolhatják, hogy a tanítás alatt tsendesen lehetnek ; de ha különben az engemet hallgatók tsendességben voltak is, akkor a' künn egybe tsoportozottaknak, kik ottan fütyöltek, lármáztak, ajtót bényitották, bé is rúgták, sőt egymást az auditórium közepéig is bétaszították, zabolátlanságuk miatt háborgattattam, kik annyira vitték vad merészségeket, hogy ki jövetelemkor tsúfos neveket is utánnam kiáltoztak." Később engedni kezdtek a vadságból azért, mert egyszerűen nem jöttek órára, úgy, hogy néha negyed órát is várni kellett, míg az órára „egynehányan egymást bétaszigálták." Húsvét után azonban már órát sem tudott tartani, mert senki sem jött arra el. Az oskolai székhez hiába fordult volna, a „szerentsétlen Magda professzor példája eléggé elrettenthetett engemet attól." — „Még az én felette szelíd és jó testvéremnek is hányszor nem törték be az ablakát, nagy kövekkel éjtszakának idején s tették ki életét nyilván való veszedelemre, 's nem illették égre kiáltó motskokkal és szidalmazásokkal a' collegium közepette ? A közelebb 2 6) Sáros-kis- és Nagypataknak még 1877-ben is csak 5355, 1851-ben pedig 4180 lakosa volt.
