Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

ellenére tüstént átküldött a fölkelők táborába. «Kalocsai érsek uram levelét Komárombúi falurúl-falura hozták, írja Bercsényi ápr. 28-án Rákóczinak, annak talán olyan választ ha teszek, hogy biztatni fogom : meg ne ütközzék semmiben, quod est reparabile, utique est tolerabile.»

28

6 Scalvinioni április 30-án tudatja Széchényivel, hogy Visáék még egy-két napig Bécsben maradnak, mert az utasítás, melyet kértek, az egyes minisztériumokban hosszabb tárgyalást igényel. A király változatlan kegyéről biztosítja, számítanak tovább is a tárgyalás folyamán tapasztalt ügyességére, eszességére és buzgalmára. A levélben említett részletes utasítással Széchényi megbízottai május első napján indultak útnak. A hadi tanács elnöke, Eugen herczeg adta ki április 22-iki keltezéssel. Már az is, hogy Savoyait az angol követ nem tartotta a béke hívének, sejteti, hogy az utasítások nem voltak kedvezők a felkelés lecsendesítésére. Lényeges eltérést a király említett leiratához mérve nem tartalmaztak, csupán Széchényit fosztották meg attól a reménységétől, hogy a király a garancziába beleegyezett. Az öt pontra megszaporodott utasítás ugyanis, eltekintve attól, hogy a király seregei részére túlságosan nagy területet jelölt ki, Dunántúlt, a Vágig, Tiszáig és Marosig terjedő részt, két pontban csak a garancziával foglalkozik. Hogy miért nem akarja a király külföldi hatalmasság jótállását elfogadni, eléggé ismeretes az érsek és küldöttei előtt. Ilyet Bethlen és Rákóczi György sem kívántak. Rámutat az utasítás arra, hogy a vestfáliai békét megszegő francziákat nem támadta meg a jótálló Svédország, továbbá, hogy uralkodó és alattvalói közt fenálló garanczia rendesen újabb bajok forrása. Angolország és Hollandia közbenjárását az érsek sokszoros kérésére elfogadja ugyan a király, s ez kétségtelenül elegendő. A lengyelek és svédek részéről való garancziáról a tárgyalást időszerűtlennek tartják, mert a két ország közt háború folyik, e mellett a lengyel király alattvalóival is viszályba keveredett, azért a semlegesség elve ellen vétene, ha a két ország közül valamelyiket jótállónak elfogadná, a másikat pedig mellőzné. Világos értelmezéssel az utasítás csak az angolok és hollandok közbenjárásáról akar tudni, a mi már megelőzőleg is elfogadtatott, de ezekről se mint jótállókról beszél. Nyilvánvaló lett tehát, hogy