Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

leiének emelése 1649-ben, Sümeg város falainak helyreállítása, a ferenczrendiek ottani rendházának megalapítása 1657-ben. A győri bástyák kijavításához a megelőző évben 16.000 forinttal járult. 193 1651 augusztus 31-én és szeptember 18-án az uralkodó megköszöni a szentgróti és pápai katonáknak nyújtott segítséget, a miről az illető várak kapitányainak jelentéséből értesült. 19 4 Püspökké szentelésének lefolyását Keglevich Péter így írja le naplójában : «1654 szeptember 27-én Sümeg városában voltam, hol Lippay György esztergomi érsek és négy más püspök volt, gróf Batthyány Ádám és Nádasdy Ferenczczel. Ez nap volt Széchenyi György veszprémi püspökké szenteltetése. 28-án pihentünk s a tem­plomban disputatio volt, 29-én felszentelte a sümegi templom és zárda alapítója az új püspök a szent Ferenczrendiek templomát. Minden bőven volt, megittunk 38 hordó bort, megettünk közel 500 bárányt. Az emberek 17, 18,19, 20-as számmal ültek egy-egy csoportban». 19 5 Főpapi működésének leghosszabb idejét győri püspöksége tölti be, melyre 1658 január 24-én neveztetett ki. A megerősítést ezen méltóságára is későn, 1665 deczember 7-én küldte le a pápai udvar. A pápai dekretumban benne volt az egyház fejének azon kívánsága, hogy Széchényi tehetségéhez képest a püspöki vár helyre­állításáról gondoskodjék. Már a püspöki megerősítő levél szövegéből is kivehetjük, hogy az egyházmegye súlyos viszonyok között volt, Széchényi mégis örömmel ment Győrbe, hol régóta háza is volt, s atyafiai is ott tar­tózkodtak. A török által kizsarolt egyházmegyében, a pogány és német katonaság járma alatt egyformán pusztulásnak indult város­ban tettekre vágyó lelke új térre talált. 1658 áprilisában a fényes fogadtatást kerülve, bevonult szék­városába, 12-én letette a megye előtt főispáni esküjét. Legfonto­sabb teendője volt a vár folyamatban levő megerősítésének sikeres folytatása és befejezése. A Németalföldről a XVI. században meg­indult várépítési irányt ebben az időben hazánkban is megvalósí­tani iparkodtak. A hadügyi vezetőség a várak között nagyon fon­tosnak tartotta Győr korszerű megerősítését, mert annak fen­állása döntötte el jóformán az egész főkapitányság töröktől men­tességét, másrészt mert a Bécs felé tartó töröknek is útját állhatta. Az 1655 és 1659-iki törvények a megye és város területén élő job-

Next

/
Oldalképek
Tartalom