Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)
beviteti Tokajba. 1707 június 26-án Pálffy Miklós nádor megerősíti az egri káptalan előtt tett bevallását, "hogy Felső-Sajón levő Zimanopszky nevű birtokrészét Gömörben Sebők Andrásnak és feleségének, Urbán Máriának 1563 forintért eladja. Széchényi bemutatja egyúttal néhai anyja, Csebi Pogány Mária 1696-ban kelt levelét is, a mely azt bizonyítja, hogy Sebőkék már akkor bírták zálogba az említett földeket. Családi élete aligha volt boldog, neje, Ilosvay Mária nem lehetett az erkölcsös feleség példányképe. Sógora, Perényi György kapitány 1711-ben többször tiltakozik az ellen, hogy Széchényi akkor született leánya törvényes örökösnek fogadtassék el, mert Széchényi többször, tanúk előtt kijelentette, hogy neje születendő gyermekének nem ő az apja. Tiltakozását 1718 szeptember 14-én az egri káptalan előtt megismételte. Ünnepélyesen ellentmondolt annak, hogy elhunyt rokona javaiba régóla elváltán élő felesége magát bevezettesse. Szerinte csak egy leányuk maradt, de annak származása iránt is kétséget támasztott a néhai Széchényi többszöri nyilatkozata. Minthogy főleg az anyai (Pogány) birtokok tehát jogosan neje után őt illetik, a maga részére követeli azokat, aminek ellenében kész Széchényi árváját magához venni s annak idején teljesen kielégíteni. 10 4 Nagy Iván kéziratainak említett helyén (IV. 212.1.) Széchényi Mihálynak két leányát veszi fel: Annát, ki férjhez menvén Mezősy Jánoshoz, Éva, János, Mária, Lajos és Anna gyermekeinek anyjává lett, Klára pedig Fáy Mihály nejévé. A váczi káptalan levéltárában csakugyan megvan Széchényi Mihálynénak 1729-ben kelt bevalló levele, mely szerint leányát, Klárát, Fáy Mihálynét örökösének megteszi. A család ezen ágazata íiágon valószínűleg szintén kihalt. 4. A Pozsony megyében élt Széchényi-család. A pozsonyi várjobbágyok közül 1165-ben felszabadult Nyékiek között tűnik fel ezen Széchénvi-család első őse, Péter, ki a Csallóközben fekvő Nyék faluban felesége, Ego Margit által jutott birtokhoz. A leszármazási kapcsolatot a grófi családdal ezen ág több B. Szabó L. : Gróf Széchenyi család története. 8