Lukinich Imre: Podmaniczky család oklevéltára. II. (Budapest, 1939.)

LXV Podmaniczky-család új adományképpen megkapta többek között Kisszántó és Borosjenő egész birtokokat, Fegyverneky úgy érezte, hogy neki oka van attól tar­tani, hogy most véglegesen elvész a premontreiek borosjenei részbirtoka ; ezért a már meghozott királyi ítéletre hivatkozva, újból erélyesen megsürgette a rend tulajdonjogának megvédését. A király ez alkalommal is helyt adott a kérésnek, annál is inkább, mert — legalább is az oklevél szavai szerint — Podmaniczky Mihály eljárása a királyi tekintély semmibevételének látszott, s újból elrendelte, hogy Podmaniczky Mihályt, ezt a bitorlót, az elfoglalt birtokrészekből ki kell vetni és azokat vissza kell adni a premontreieknek. 1 A közbe­jött mohácsi katasztrófa miatt azonban, melyben a király is, Podmaniczky Mihály is elesett, a borosjenei birtokper szünetelt. A török támadás alkalmával el­pusztult helység Podmaniczky István kezén maradt, aki Mohács után a család feje és a kiskorú örökösök természetes gyámja lévén, 2 nemcsak a Podmaniczky­családot törvényesen megillető vagyon birtokához ragaszkodott, hanem az itteni részbirtokokhoz is, ideértve a négy jobbágytelket is, melyeket Podmaniczky Mihály még 1526 nyarán elfoglalt s amelyek azóta a Podmaniczkyak kezén maradtak. Fegyverneky azon­ban, mihelyt a viszonyok kissé megszilárdultak és a jogrend annyira-amennyire helyreállott, I. Ferdinánd­nál keresett jogorvoslást, aki e miatt 1528 március 31-én megidéztette Podmaniczky Istvánt. 3 A bírói tárgyalások során a püspök ügyvédje hangoztatta ugyan, hogy ügyfele teljesen ártatlan a hatalmaskodás ügyében és erre a tisztítóeskü letételét is felajánlotta, a király azonban az eléje tárt adatok alapján akként döntött, hogy a prépostságot a borosjenei birtokrészek és jobbágy telkek birtokába vissza kell helyezni. 4 1 1526 május 18. Podmaniczky-Oklevéltár. II. 379— 381. 11. 2 V. ö. Podmaniczky-Oklevéltár. II. 386—388. 11. 3 Podmaniczky-Oklevéltár. II. 399—402. 11. 4 1528 május 8. Podmaniczky-Oklevéltár. II. 403—406. 11. A borosjenei birtokügyet áttekinthetően ismerteti Oszvald Arisztid : Fegyverneky Ferenc sági prépost etc. Szent Norbert­emlékkönyv. Budapest, 1934. 72—74. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom