Lukinich Imre: Podmaniczky család oklevéltára. II. (Budapest, 1939.)

felét is. 1 Ugyanakkor ugyancsak egyesség útján meg­szerezte Precsint is unokatestvérétől Precsini László­tól, 2 azzal a feltétellel, hogy Precsini Lászlót másutt kárpótolja. 3 Minthogy azonban Vrchtepla, Kostelec, továbbá Facsko és Budinalehota birtokokra a szomszé­dos Szulyói-család is igényt jelentett be, sőt — bizo­nyára elfogadható jogcímek alapján — e család azt is ki tudta eszközölni, hogy a nádor 1496-ban a Szulyóiak­nak a kérdéses helységek birtokába való beiktatását el is rendelte, 4 Podmaniczky János csak erélyes tilta­kozással tudta, legalább is egyelőre, meggátolni a Szulyói­család beiktatását. 5 Ez a per egyébiránt csak 1500-ban ért véget olyanformán, hogy a peresfelek a király által kinevezett békebírák döntése alapján abban egyez­tek meg, hogy amennyiben a Szulyóiak egy bizonyos, meghatározott időn belül 200 forintot fizetnek Pod­maniczkynak, akkor megtarthatják Budinalehotát és Alsólehotát; ellenkező esetben, Podmaniczky János a zálogösszeg lefizetése után lefoglalhatja azokat magá­nak. Ugyanez a döntőbíróság elutasította a Szulyóiak­nak Ugrócra, Teplára, Kosteleere és Facskóra vonat­kozó követeléseit, azzal az indokolással, hogy igényei­ket nem tudták okleveles adatokkal igazolni. 6 A terjeszkedés tervszerűségének egyik megnyilvá­nulása volt az a birtokcsere, mely Podmaniczky János és Zápolyai István nádor közt 1496-ban jött létre, melynek értelmében Podmaniczky János a Besztercé­től távolabb eső Lédec és Mojtin birtokokat elcserélte Milochovvsd, továbbá Markuslehotával és Harbatinna.l.' 7 1 1495 : Podmaniczky-Oklevéltár. I. 258—259. 1498­ban ugyanattól a családtól megszerezte a budinalehotai és alsófalui részeket is. Podmaniczky-Oklevéltár. I. 328—330. 11. V. ö. 1503 : Podmaniczky-Oklevéltár. I. 392—398. 11. 2 1495 : Podmaniczky-Oklevéltár. I. 260—261. 11. Lásd azonfelül Podmaniczky-Oklevéltár. I. 264—265. 11. 3 1495 : Podmaniczky-Oklevéltár. I. 265—266. 11. A kár­pótlás 1508-ban megtörtént. Podmaniczkv-Oklevéltár. I. 545— 548. 11. 1 1496 : Podmaniczky-Oklevéltár. I. 269., 272—273. 11. 5 1496 : Podmaniczky-Oklevéltár. I. 273—274. 11. Lásd azonfelül u. o. I. 277—278. 11. f i 1500: Podmaniczky-Oklevéltár. I. 361—364. II. és 364—367. 11. 7 1496: Podmaniczky-Oklevéltár. I. 286—288. 11. V. ö. 1504 : U. o. I. 407., 418—420. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom