Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig. (Budapest, 1938.)
több gyermeke született. 1854 február 21-én ugyancsak Tóth Mihály mondott róla a temetéskor emlékbeszédet, Szilassy Ferenc a gömöri ág megalapítója 1834—36-ban Gömör megye követe az országgyűlésen, ahonnan érdekes levelekben számol be az eseményekről, az állóhídra, az ifjúság megfékezésére, az úriszék felállítására vonatkozó tárgyalásokról. Részletesen leírja I. Ferenc király temetésének szertartását az egykorú tudósításokat azzal egészítve ki, hogy a királyi család tagjai maszkírozva, hosszú selyem domino köpenyben, szakállal felszerelve vonultak fel a menetben. A pozsonyi evangélikus templomban tartott megemlékezést is elmondja, A temetés alkalmával kiment Döblingbe is, meglátogatta Görgen intézetében sógorát Péli Andrást. A nádorné is igen kedveli, kérésére Ferentzivel, az országgyűlés evangélikus papjával lefordíttatja és kiadja Das Anklopfen des Heilandes vor der Thüre des Menschen, Stuttgart 1832 című vallásbölcseleti munkácskát. Kölcseyről azt írja, „hogy szívrehatólag búcsúzott (1835 február 11), de annyi igaz, hogy a józanabb gondolkodású követek örülnek elmentén". Gazdaságtörténeti tartalmuk miatt becsesek Szűcs István udvari ágensnek 1816—1822 közt írt tudósításai a kancelláriában történt eseményekről, az udvari kamarából, a gráci börzéről kiszivárgó hírekről. 12 2 Becsesek továbbá Szilassy Eduárdnak nejéhez 1831-től kezdődőleg írt levelei (402 darab), aki két fivérével együtt katonai pályán működött, s 1846-ban mint Capitanleutnant nősült meg. Az 1848 március 20 körüli pesti és budai eseményeket is leírja, de már néhány nap múlva mint mérnökkapitányt Sebenicóba rendelik. Atyjától 1846-ban a farkasdi és tetei birtokok kezelését veszi át. „A Hitel szerzőjének Budán. írtam és végeztem május 1. napján 1830. esztendőben" című 23 ívoldalra terjedő magyar és németnyelvű tanulmányában mint annyi kortársa ő is helyteleníti a mű megjelenését és külföldi példákra hivatkozva igyekezik saját felfogását Széchenyiével szemben igazolni. 12 3 Megemlítjük végül a legújabb korban élt családtagok közül Szilassy Kálmánt, aki 1848/49-ben huszárfőhadnagy, több csatában megsebesült, jótékonyságáról és takarékosságáról volt közismert. 1' 2 4 Szilassy Aladár közigazgatási bíró, a család története buzgó kutatójának iratai (266 darab), úti12 2 Családi levéltár 7967. csomó. 12 3 Eredetijei a cs. lvt. 7974. csomójában. 12 4 Az Újság, 1910 aug. 25. száma.