Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig. (Budapest, 1938.)

11. Adatok a Duna—Tiszaköz történetéhez a XVI. században. Mátyás király kora óta az ország nyugalmát és jövőjét állandóan fenyegető rém a fejlődő és imperialista törekvésű törökség volt. A magyar birodalom alsó részén levő végvárak megerősítésére a király 1468-ban Debreceni Mihály váci prépostot és Sándor telki apátot küldi le, akik Ragúza városától kapják meg a király intézkedésére a munkálatokra szükséges összegeket s adataink szerint 1472-ig működnek a Délvidéken. VII. Kelemen pápa a veszedelemre való figyelmeztetésül könyörgő körmeneteket (processiones in tot et tantis periculis maximé necessarias) rendel el az országban 1524ben, amiknek vezetését a szentlőrinci pálosokra bízza. Követét, báró Burgiót úgy szeretik a magyarok, mintha köztük született volna. A pápai székkel való jó viszonyt a király, a püspökök is ápolják s a pápa támogatását úgy tekintik, mint a menekülés egyetlen eszközét. Brodarics római követsége a legjobb eredményt hozza (1525 november). A veszély pedig mindjobban közeledik. 1525 április 13-án éjjel jön meg Tomory Budára a Délvidékről azon biztos hírrel, hogy a szultán megindult az ország fővárosának elfoglalására. A király akkor harmadik napja Visegrádon és Esztergomban vadászik, futárok mennek érte és nyomban elrendelik az ország haderejének mozgósítását. A politikai belső helyzet nem engedi, hogy egységes erő vonulhasson fel, a köznemesség megbuktatja Verbőczyt és Báthori Istvánt ülteti vissza a nádori székbe. Az ország válságos helyzetét a vezetők mindegyike látja, de nem tud rajta segíteni. Brodarics azt írja a tolnai táborból (1526 augusztus 6-án) Mária királynénak, hogy nem tudja mit tanácsoljon neki, de osztja azon nézetét, hogy 20—30 nap alatt a sereg nem lesz együtt, s így az ütközetet csak elveszthetik. Az ellenség pedig már a Szávánál van. Itt a végső veszedelem (et sumus, quidquid dicamus, in extremo periculo), de ő saját fejével játszva is megtesz minden lehetőt a király védelmére. Megbeszélte az esztergomi érsekkel, hogy a királyné egyelőre maradjon Budán, mert eltávozását mások is követnék. A király is megígérte, hogy csatavesztés esetén, amitől Isten óvja, nyomban megüzeni a királynénak, hogy mit tegyen. Augusztus 30-án éjféltájban kapja meg Burgio Budán a csatavesztés megrendítő hírét, s másnap a királynét Pozsonyba kíséri és néhány napig v, környezetében marad.