Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)

a déli ellenséggel való harczot, ha kell, külső segedelem nélkül is meg kell vívnia. Hiszen már két éve érkeztek hírek, hogy készül a török. Hogy a hírnek milyen consti­tutiv ereje van, érezzük ma is, hát még a középkorban, a mikor még inkább s lassabban jutottak el az általános­ságban tartott mende-mondák s a követek is messziről érkezett kereskedőknek útszélen összeszedett pletykáit külön futárral küldötték meg souverainjüknek. Hogy alkothatunk hát hű s az akkori tényállásnak megfelelő képet arról, hogy Mátyás király elhatározásaira, mely — tőlünk már nem is konstatálható — imponderabile hatott ? De lehet-e egyáltalában még a modern anyag alap­ján is a most lefolyó kérdésekről teljesen hű s exakt képet adni? — nem lehet. A pillanatnyi momentumok, sajnos meg nem rögzíthetők ma sem, verba et consilia volánt. Míg azonban ma legalább kronologiailag tisztázhatjuk a kérdé­seket, a XV. század anyaghalmazából ezt sem tehetjük. Ismételjük, hogy a szultán már 1461 óta készülődik Magyarország ellen, csak az nem bizonyos, hogy hol tör be s milyen czélt tűz majd maga elé. Egyelőre még maga sem tudhatta bizonyosan. Mindamellett az események gyorsab­ban játszódtak le, mint a hogy az érdekelt felek azt várták. Tamás fia István király Jajczéban, „u nasem glavnom stonom gradu u Jajcu" — székvárosában, udvart tartolt. 1462-ben Pius pápa Miklós modrusi püspököt küldi hozzá, hogy ott ildomosán intézgesse az ügyeket. 1 Mint legátus, ő volt a főszemély. Mohamed szultán azonközben a király­hoz küldött az adóért. A legátus azt tanácsolta neki, hogy ne fizessen, mire a király bizonyos hetykeséggel — melyet aztán a legenda mindenféle részlettel felczífrázott — vissza­utasítja a követet. 2 Egy boszna szávamenti török határ­erődöt is leromboltatott. A háború ezért irányult Bosznia felé: ez a visszautasítás volt a közvetlen ok. 1 Farlati i. köt. 74. 1. Nicolaus de Catharo. Jajczáról mint szék­városról 1. Miklosich i. m. CCCXCI, CCCXCV. s Laonicus Chalcocondylas (ca 1470) Hist. de origine etc. Basil. 1556. Lib. X. p. 169. L. Toldalék VII. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom