Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)
keztek s összegyűltek, egyik részről az átkozott frenkek nagyszámú hajókon eszközöket és számtalan munkást hozván, Mora vilajetének Kerme nevű várát — melyet az iszlám serege lerombolt s köveit a tengerbe szórta — igyekeztek fölépíteni, miközben a Mórában levő müszülmánok várakban vonták meg magukat. Másrészről pedig az átkozott magyar számtalan katonasággal Boszna vilajetébe ütött s Jajcza várát kezdte ostromolni. A harmadik oldalról pedig az arnautok merészkedtek föllázadni. Ekkor elméjének isteni sugallatot mutató tükrében ez állapotok képmását feltüntetve, ebben állapodtak meg: Arnaut országát mindig eltiporhatják seregem lovai, annak lecsendesítése legkisebb fáradsággal is sikerül. Boszna várainak erőssége és bevehetetlensége olyan állapotban van, hogy a támadó ellenség nem vehet rajtok erőt. De Mora tartományát —- mely csillogó karddal tisztíttatott és az iszlám világával világosíttatott meg — semmi esetre sem hagyhatom ismét a hitetlenség sötétségével eltelni; főkép pedig elengedhetetlen kötelességem, hogy az iszlám ottan ostrom alá fogott híveinek segítséget küldjek. Tehát ezeknek megmentését és a tartomány felszabadítását látván legfontosabbnak, miután gondoskodott a boszniai és arnauti végeken levő bégek kellő támogatásáról, Mahmud pasát a rumilii sereggel és a kindsikkal Mora felé küldte az ellenség leverése végett. Rendkívüli buzgalomból és a hősiesség tüzétől hevíttetve maga a hódító szultán is nyomban követte testőrségével és a janicsárokkal. XI. 1463. Jajczát elfoglalja Mátyás király. Szeád-Eddin XXI. 1 : 501. Ford.: Thúry J. i. m. 164. 1. A padisah ő felsége elindult a győzelmes hadsereggel, hogy a rossz úton járó királyt kiűzze Boszna országából és már Szófia környékén ütötte föl sátorát. E közben Midiili felől hírnök jővén, jelentette, hogy a Mórából futó frenk sereg hajóival megtámadta Midiilit, a várat ostromolja és