Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)

kárát, de a létöket is fenyegeti. Thuz Osváth zágrábi püspök 1 (1499 ápril) a végvárak karbantartására és javítására egy tetemes (kb. 8000 # [mások szerint 32,000 frtot]) alapot létesített, melynek rendeltetése iránt az esztergomi érsek: Bakócz Tamás, jótállott. Midőn 1500-ban a török nagy sereggel közeledett Jajcza felé s futár futárt ért, a király az ország tanácsosainak beleegyezésével 2000 frtot —- az országos segélyből leendő megtérítés kötelezettsége mellett — fölvett és Jajcza megerősítésére szánt.'

2 S ilyen körülmények között is, csak hogy egy még Mátyás korából származó Ígéretet beváltson, a bélai apátságot és az oporóczi kastélyt, Jajcza védelmének anyagi kulcsát, a „mediatizált" szentszávai herczeg-utódnak, Balsa Péternek, adományozza. Képzelhető, hogy mily elkeseredetten fogadta Bussinczi Bosnyák Illés jajczai tiszttartó kövendi Székely Miklóst, a ki a királynak 1500. XI. 6. kelt erről szóló levelét hozta.

3 Ily körülmények közt föl kell vetni a kérdést, hogy Jajcza, mely úgyszólván nyugatról, délről s keletről a török csapóvas közé került, miként tarthatta fönn magát. Máskép nem magyarázható meg ez a körülmény, minthogy a törökök voltakép beérték a szerzett határokkal s Derencsényi után Kanizsay László kemény végbeli harczos lett a horvát bán, később pedig Nándorfejérvár bánja. A déldunai határvonalon a magyar csapatok minden török portyázásért hasonlóval fizettek. Ehhez járult, hogy Szelim szultán békésebb természetű volt s inkább diplomata. Apróbb csetepaték napirenden voltak ezentúl is, de az 1495-ben forma szerint megkötött fegyverszünetet átalán megtartották.

4 A török birodalom történeti oldala ekkor inkább észak s kelet felé irányult s 1 B. Kerchelich: Hist. Ecel. Cath. Zagr. 151. 1. 3 Okit. XCII. Az ily alapok afféle előlegező pénztárkóp szerepeltek. A király e 2000 frton kívül még 1500 frtot vett fel az országrendek beleegyezésével. 1502. V. 12. CII. sz. Az alap azonban nem került az esztergomi érsek kezébe, hanem az összeget, 7875 frtot s azonfelül még 500 4^, Ernuszt Jánosné, előbb Lindvai Bánffy Miklós fŐajtónálló özvegye s fia János vette magához, de azután visszafizették. CIII. sz. a. 3 Okit. XCIII. 4 Marino Sanuto II. 1344—1367.