Engel Pál: Kamarahaszna-összeírások 1427. (Budapest, 1989. Új Történelmi Tár 2.)

is kitűnhetett, hogy ugyancsak 1427-ből származik-. Minden további kétséget eloszlat e téren az a tény, hogy ebben is ugyanazzal a pénzlábbal, a 300 dénáros aranyforinttal (lásd bővebben alább) találkozunk, mint a többi négy jegyzékben és Zsigmond említett 1427-i utasításában. A cím alatt következik az összeírás tulajdonképpeni szövege, mindenütt azonos elrendezésben. A jegyzékek járásonként, azon belül falvanként és birtokosonként veszik számba az adóköteles jobbágyportákat, minden új tételt item szóval vezetve be, és minden itemme\ új sort nyitva. (A kiadásban az //nmeket mindegyik jegyzéken belül folyamatos sorszámmal láttam el a hivatkozás megkönnyítése végett.) A járás (ekkori nevén reambulatio) fogalmával ezekben az összeírásokban találkozunk először a magyar történelemben. Már ekkor is, mint később, hosszú időn át, a hivatalban levő szolgabírákról nevezték el őket, és ennek megfelelően a négy nagyobb megyében négy-négy, Tornában pedig kettő volt belőlük. Ung megye 1398-as katonai registrumát még nem tagolták járások szerint, amiből arra lehetne következtetni, hogy a járásbeosztás a két időpont között keletkezett. Az is lehetséges azonban, hogy a kamarahaszna szedése vonatkozásában már előzőleg, a 14. század folyamán is alkalmazták. Források híján a kérdés nem dönthető el. Az itemek — a továbbiakban: sorok — felsorolásának módja a járásokon belül érdekes következtetésekre vezet az adószedés módját illetően. Később, már a 15. század közepétől az volt a szokás, hogy a dikátor az illetékes szolgabíróval együtt helységről helységre végigjárta a járást, és a beszedett adót — vagy az adóköteles portákat — folyamatosan jegyzékbe foglalta. Ettől a szokástól csak ritkán tértek el, ily módon a későbbi dikális összeírások általában földrajzi rendet követnek, és megalapozott feltevéseket engednek meg például elpusztult falvak fekvésének meghatározására. Merőben más a helyzet az