Engel Pál: Kamarahaszna-összeírások 1427. (Budapest, 1989. Új Történelmi Tár 2.)

A bérleti rendszer hatalmas veszteséggel járt a kincstár számára. 1415-ben Vince László mindössze 31 000 forintot fizetett öt kamarai kerület bérleti díja fejében, és valószínű, hogy ez alig haladta meg az elérhető jövedelem felét. Zsigmond ezért úgy döntött, hogy az adót királyi biztosok útján közvetlenül a maga számára hajtatja be. Elhatározásáról az a rendelete tájékoztat, amelyet egy hónappal Pipó halála után, 1427. január 30-án intézett Brassóból a szerémi „késhez" tartozó nyolc megye birtokosaihoz. Valószínű, hogy ugyanekkor hasonló tartalmú parancsot kapott a többi adókerület lakossága is, ezek azonban nem maradtak ránk. Levelében a király közölte a címzettekkel, hogy Vince Bálint kamarahaszna-ispán mellé „panaszaikra való tekintettel" Kusalyi Jakcs György fia Lászlót és Bátmonostori Töttös Jánost küldte ki az adó beszedésére, és úgy rendelkezett, hogy a pénzt a két biztos vagy embereik kezébe kell átadni. A kivetés tarifája a megszokott volt. A parancs megfogalmazása szerint a birtokosoknak öt-öt jobbágyportájuk után (de singulis utputa quinque portis iobagionum vestrorum) egy aranyforintot vagy annak ellenértékét, vagyis minden porta után a jelenlegi királyi pénzben 60 új dénárt (unum florenum auri aut valorem eiusdem ... vei de unaquaque porta singulos sexaginta denarios novos presentis nostre monete regalis) kell leróniuk, amennyi az aranyforint értéknövekedésének megfelelően — azaz, ahogyan ma fogalmaznánk, a dénár értékcsökkenése szerint — egy portára esik (uti videlicet secundum accrescentiam valoris huiusmodi floreni auri ad quamlibet portám iam cedere noscuntur). Ekkor tehát egy polgár pályája a XV. század elején. Levéltári Közlemények 54 (1983). 166; FÜGEDI Erik: A Szentgyörgyi Vincze család. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 11 (1972). 261—263; MÁLYUSZ Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. 196, 242.