Illéssy János: Igló kir. korona- és bányaváros levéltára. (Budapest, 1899.)

tárba hordatta. így kerültek a meghalt, vagy időközben működni megszűnt tisztviselők magániratai is a levéltárba. így jutottak nagy mennyiségben, pl. a városi tűzi- és épületfaraktárakba, cserép- és téglaégetőkbe, legelőkre stb. szóló utalványszelvény-könyvek, a gazdasági hivatal évenként is számos csomót képező pénztári mellékletei, melyek évről-évre átvizsgáltatván, jóváhagyatván és kettős könyvvezetéssel amúgy is nyilvántartatván, mind gyakorlati, mind tudományos becsüket hamarosan elvesztették, tehát amelyeknek éveken át való megőrzését semmi sem teszi indokolttá, különösen ott, ahol a megőrzésre szolgáló lielylyel gazdálkodni kénytelenek. A levéltár anyaga tömegesebben, rendszeres összefüggésben és a mai hivatalos ügymenetnek megfelelően 1 780-tól kezdődik. Ez az évszám összefügg II. József uralkodásának kezdetével, de némileg visszahat a Zsigmond király által elzálogosított 13 szepesi városnak, melyekhez Igló is tartozott, Mária Terézia által 1772-ben történt visszakebelezésére. Rendes iktató- és mutató-könyvek ettől az időtől (1778-tól) vannak. Az 1700-tól 1780-ig terjedő iratok 7 csomót töltenek meg; az 1700 előtti, általam szorosan időrendben rendezett és végleges levéltári jelzéssel ellátott iratok darabszáma 672, amibe az átírt vagy több — akár eredeti, akár másolati — példányban meglevő iratok nincsenek beleszámítva. Társulatunk az általa művelt történettudományban az 1711-ik esztendőt általánosságban határjelzőül választván, az iglói levéltárnak ennél későbben keletkezett iratairól többet nem szólok s még csak annyit jegyzek meg ezekről, hogy 1780-tól 1850-ig a tisztán gazdasági ügyek (acta oeconomica) külön kezeltettek az adminisztratív ügyektől, továbbá azt, hogy a gazdasági, a város pénztári számadások 1759-től kezdve napjainkig hiány nélkül és a legnagyobb pontossággal vezetve megmaradtak, úgy hogy a bányászati, erdészeti és ipari tekintetben oly nevezetes városról, mint Igló, ezek a könyvek lesznek idővel legbecsesebb kútforrások a mult búvárai előtt, mint amilyen becsesek már most azok a számadáskönyvek, melyek a XVIII. századot megelőző időkből származnak. Mert szerencsére ilyenek is maradtak ránk. A legrégibb számadáskönyv még a mohácsi veszedelem előtti időben, 1514-ben kez-