Thallóczy Lajos - Barabás Samu: A Frangepán család oklevéltára. I. 1133-1453 (Budapest, 1910)

főleg a nemzetség XIII. és XIV. századi szövevényes elágazásáról csak megközelítőleg is tiszta és elfogadhatólag igaz képet alkotni. Az egy vagy több kiadásból már ismeretes okleveleket, melyek eredetijéhez vagy középkori átirataihoz mi is hozzáférhettünk, egész terjedelmökben felvettük az oklevéltárba. Kivételt képez Hunyadi János 1448 decz. 30-iki fontos levele, melyet Schwandtnerbő 1 elkésve nyomtatás közben soroztunk be a gyűjteménybe, a nélkül, hogy Ivanicsi Pálnak a bécsi udv. könyvtárban őrÉött s zrednai Vitéz János leveleit tartalmazó egykorú kéziratával (COD. saec. XV. nr. 531 ) összehasonlíthattuk volna. A többi, már régen kiadott oklevél teljes szövegében való újabb publicatióját, a régebbi kiadásokba esetleg becsúszott hibák és hián}^ok tehetségünk szerint megkísérlett kiküszöbölése, pótlása megmagyarázhatja. Sokaknak feltünhetik, hogy több XIII. és XIV. századbeli,, különben jól ismert Frangepán-oklevél kimaradt az első kötetből. Ezek, az egyik-másik kivételével, már eddig is hamisítványoknak bélyegzett oklevelek több hasonló értékű társaikkal együtt a második kötet függeléke gyanánt fognak napvilágot látni. Kimaradásukról szó se lehet. Helyük van az oklevéltárban. Hiszen a Frangepánok történetével szorosan összefüggnek. Ő reájuk vonatkoznak. Az ő levéltárukat gazdagították századokon keresztül. Ezek nélkül valóban alig lehetne a nemzetség egyik-másik régmúlt századbeli tagjának képét a tiszta valóságnak megfelelőleg megrajzolni. De czélszerübbnek véltük, hogy ezen koholt okiratokat a megbélyegeztetés kézzelfogható jeleként is ne a valódi oklevelek sorában, hanem azoktól külön adjuk át a nyilvánosságnak. Az erkölcsi rend ellen súlyosan vétkezett embert a társadalom is kiközösíti magából. Úgy gondoljuk, hogy a tartalomnak az oklevéltáraknál eddigelé szokatlan beosztásával könnyebben áttekinthetővé tettük a tudósoknak azt az anyagot, a mi a Frangepán-oklevéltár két kötetében ezeknél a silány férczelményeknél értékesebb. Valamint a levéltárakról, úgy a szerkesztésnél felhasznált forrásmunkákról sincs a névmutatóban emlékezet.