Szőcs Tibor: Anjou–kori Oklevéltár Supplementum I. 1301-1342 (Budapest-Szeged, 2023)

DOCUMENTA

161 Megj.: Az itt olvasható káptalani méltóságsor 1308–1315 között mutatható ki forrásszerűen, de feltételesen 1307–1317 közé kiterjeszthetjük ezt az állapotot (l. 1306. okt. 18.: A. II. 78. sz. még nem, 1308. ápr. 17.: A. II. 339. sz.; 1315. jún. 15.: A. IV. 96. sz. utoljára, 1318. febr. 5.: A. V. 27. sz. már nem, vö. még Engel, Archontológia I. 76.: Ivánka már 1318 januárjában váradi püspök volt). A Gutkeled nemzetség itt felbukkanó tagjainak életideje lefedte ezeket az éveket, és az ügyletet más forrásból nem ismerjük, ezért csak a káptalani archontológia keltezi az oklevelet. 213. (1317.) máj. 15., Eger Domonkos mester újvári (Novicastri) főesperes és Má[rton] egri püspök bírája és kancellárja levelében kéri a maga és főképpen uruk, a püspök nevében [Péter mislyei] prépostot és Pál alesperest, hogy máj. 29-én (in oct. Pent.) Ruska-i nemesek: Izsép, Mochy, Keuche és András vagy az embereik jelenlétében, és a velük lévő alkalmas világi és egyházi személyek társaságában a nevezettek Semche vagy Ruska nevű birtokából jelöljék ki az ország szokásjoga szerint Serefel özvegyének a hitbér és jegyajándék okán járó részét, illetve a két leányának – ti. Barcha-i Fekete (Niger) Miklós fiai: Kelemen és László unokahúgainak (soror) – járó negyedrészt. Mindezeket írják meg neki levelükben, és a Ruska-i nemeseket, ha azok nem akarnák az asszonynak és lányainak a kijelölést végrehajtani, kényszerítsék egyházi fenyítékkel (censura ecclesiastica). D. Agrie, 4. die Asc. d. E.: SNA. Bárczay cs. lt. 9. 3. Fk.: DL 83 175. Hártyája szakadozott és csonka, hátoldalán azonos kéztől címzés és zárópecsét foltja. K.: HO. VII. 375. R.: Reg. Slov. II. 100. (186. sz.) Megj.: Az ügy annak a persorozatnak a része, amit Bugumel v. Bogomer fia Szerafinnak az özvegye: Margit (aki az itt is említett Bárcai László és Kelemen testvére volt) folytatott más ruszkai nemesekkel a maga hitbére és jegyajándéka, ill. a lányai, Margit és Erzsébet leánynegyede ügyében (a nevekre és rokonsági fokokra l. 1319. jan. 3.: A. V. 362. sz.). A perek első fele 1317 folyamán Domonkos újvári főesperes és Péter mislyei prépost előtt folyt, Márton egri püspök irányításával (219–220., 226. sz.; A. IV. 394., 403–404., 415., 694. sz.). Miután az egyházi hatóság sikertelenül lépett fel, 1318-ban már Újvár megye előtt folyt a per, végül a felek még ebben az évben egyezségre is jutottak, és a pert véglegesen lezárták (A. V. 51–52., 72., 74., 136., 165., 167., 280., 362., 655. sz.). A perhez tartozó két oklevélben egyébként az özvegyet Bogomer özvegyének és Serefel anyjának nevezik (1317. jan. 21.: A. IV. 394. sz.; 1317: 694. sz.), ám ez vélhetően tévedés, és nem két személyről van szó. Mivel ruszkai Szerafin 1316. dec. 16-án még élt (A. IV. 371. sz.), és ez a levél még a per azon szakaszához tartozik, amikor a főesperes intézkedett, ezért a keletjét 1317-re tehetjük.