Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLVII. 1363. (Budapest–Szeged, 2017.)
Documenta
birtok felét (a birtok másik fele királyi adományb�l Tamás vajdához jutott, majd ut�bb Tamás vajda adományáb�l Waryu Mikl�shoz) a mondott záloglevél erejével k�vetelte saját joga nevében, az egri káptalan privilegiális oklevele szerint viszont e birtokfelet Péter el�dei eladták, ezért Laxo ezen felét Péter Waryu Mikl�st�l jogtalanul igényelte az el�dei által a mondott h�tleneknek tett zálog �r�gyén és az egri káptalan privilegiális oklevelével �r�kre eladott birtokfelet mint �r�k�s nélk�l elhunyt emberek királyi jogát rég�ta jogtalanul használva birtokolta, ezért a nádor Pétert Laxo birtok Waryu Mikl�snak adományozott fele k�veteléséért annak becsértéké-ben, a birtok Péter el�dei által eladott fel k�veteléséért pedig patvarkodásban marasztalta el a f�papok, a bár�k és az ország vele ítélkez� nemesei tanácsával, Laxo el�bbi felét a királyi, majd a vajdai adománynak megfelel�en Waryu Mikl�snak hagyta, a birtok Péter el�dei által eladott másik felét pedig a király kezeihez csatolta mint �r�k�s nélk�l elhunyt emberek birtokát. Amikor a nádor Pétert a patvarkodásért fogságra vetette (nostre captivitatis vinculo iussissemus mancipandum), Fornus-i ue. István fia: Mikl�s, Péter fivére a nádor elé járulva kérte, hogy Pétert a Waryu Mikl�ssal val� megegyezésre engedje. Ennek megt�rténtével egyrészr�l István fia: Mikl�s a fivérével: Péterrel, másrészr�l Waryu Mikl�s elmondták a nádor el�tt, hogy fogott nemes bír�k elrendezésével �gy egyeztek meg a nádor engedélyével, hogy Waryu Mikl�s a maga részér�l elengedett Péternek minden b�ntetést, f�leg a patvarkodást, Mikl�s és Péter pedig vállalták, hogy Fornus nev� birtokukb�l Porozlou birtok fel�l az Egur foly� mellett királyi mértékkel 1 ekényi f�ldrészt adnak egy nagy árokig Waryu Mikl�snak, Laxo birtok Tamás vajda által Mikl�snak adott feléhez csatolva azt, �gy, hogy ha az árokig e f�ld nincs 1 ekényi, akkor az árkon t�l az Egur foly� mellett Waryu Mikl�snak a hiányt kiegészítik, az 1 ekényi f�ld tulajdonában osztályos frater-eikkel és rokonaikkal (proximi geneologiales) és bárki mással szemben Waryu Mikl�st és ut�dait szavatolják, érvénytelenítik a k�z�tt�k eddig kiadott tudományvev� és tilalmaz� okleveleket, s ha István fiai: Mikl�s és Péter az atyafiaikkal és rokonaikkal szemben Waryu Mikl�st az 1 ekényi f�ld �gyében nem tudják megvédeni, akkor kétszer annyit, vagyis királyi mértékkel 2 ekényi f�ldet kell átadjanak neki Fornus birtok más, békés helyén. Err�l a nádor f�gg�pecsétjével meger�sített privilegiális oklevelet bocsát ki Waryu Mikl�snak. D. in Wissegrad, 20. die quind. residencie exercitus regalis predict., a. d. 1363. E.: Dl. 90 796. (Vegyes. Vétel 1951. 1117.) F�gg�pecsét lila-sárga fonata. 465. 1363. szept. 29. Egyed, a Thurucz-i Sz�z Mária-egyház prépostja és a konvent elé járult egyrészr�l Ruthk-i Zeuke (dict.) István fia: János, másrészr�l Mykou fia Mikl�s fia: István k�farag�, és János elmondta, hogy � a Ruthk-on lev�, ottani rokonait�l (generacio) osztály révén kapott birtokrészéb�l apja leánytestvére (soror) fiá-268 �