Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLVI. 1362. (Budapest–Szeged, 2017.)

Documenta

90. 1362. márc. 10. Buda [I.] Lajos király (H) kinyilvánítja, hogy [IV.] Rudolffal, Austria, Stiria és Karintia hercegével megegyezett minden egyenetlenség ügyében, amik eddig földjeik határai között a tizedek, census-ok, hegyvám-bérlet (ius montani et emphiteotici) és más okok miatt jöttek létre. Eszerint amint Lajos és a herceg [IV. Károly] római császár, cseh király és annak frater-e: Morauia �rgrófja elleni viszálya (lis seu guerra) befejez�dik, akkor 3 hónapon belül a herceg és Lajos is a maga országából 4-4 urat küld, akik a szomszédos területeken a határokat kijelölik és egymástól elkülönítik csalárdság nélkül, és amit �k nyolcan a határok, census-ok, tizedek és hegyvám-bérlet ügyében határoznak, örökre meg kell �rizni, úgy, hogy minden ember abban maradjon, ami jog szerint megilleti, v. amit a szokásjog szerint eddig régt�l fogva tartott. D. et actum Bude, 10. die Mart., a. d. 1362. E.: Österreichisches Staatsarchiv. HHStA. Wien. Urkundenabteilung. Allge-meine Urkundenreihe. Rep. 1. 21. (Df. 257 985.) Hátlapján közép-kori kézt�l német nyelv� tárgymegjelölés. Függ�pecsét és fonata. K.: Steyerer 337–338; Katona, Hist. crit. X/3. 301–302; F. IX/3. 290–291; CD. Mor. IX. 200–201. R.: Lichnowsky IV. 345. szám; Reg. Imp. VIII. 568. 91. 1362. márc. 10. Buda [I.] Lajos király (H) kinyilvánítja, hogy mivel [IV.] Rudolf, Austria, Stiria és Karintia hercege vele szövetséget kötött, ezért a hercegnek, frater-einek és örökö­seiknek visszaadja Suerczenpach várat, amit Lajos és el�dei tartottak hosszú ideje Újhely (Nova Civitas) �rzésére, elengedve azon pensio-t v. purchuta-t, amit Újhely eddig nem fizetett ki ezért. Lajos a maga és örökösei nevében visszavon minden jogot és követelést, amiket Suerczenpach vár és az újhelyi purchuta kapcsán bír bármilyen módon, ígérve, hogy e várral és purchuta-val kapcsolatban semmilyen követelést nem támaszt. Jelen visszavonás (renunciacio, cessio) Lajosnak v. terüle­te határainak semmiféle jogsérelmet nem okozhat, a határok megmaradnak régi jogaikban. A Suerczen-pach várról és ezen purchuta-ról kiadott okleveleket ér­vényteleníti, ezekkel Austria hercegeinek v. örököseiknek nem okoz jogsérelmet v. kárt, de ha ezen oklevelekben szerepel bármi más is, ami e várat és purchuta-t nem érinti, az maradjon érvényben. D. et actum Bude, 10. die Mart., a. d. 1362. E.: Österreichisches Staatsarchiv. HHStA. Wien. Urkundenabteilung. Allge-meine Urkundenreihe. Rep. 1. 22. (Df. 257 986.) Hátlapján közép-kori kézt�l: vber Swertzenpach. Függ�pecsét fonata. K.: Steyerer 336–337; Katona, Hist. crit. X/3. 299–300; F. IX/3. 288–290. R.: Lichnowsky IV. 346. szám 60 �

Next

/
Oldalképek
Tartalom