Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIV. 1360. (Budapest–Szeged, 2021.)

Documenta

Prachanpataka-nak nevezett, út a hegy alatt, amely Szentgyörgyről (S. Georgius) Pozsonyba megy, itt a kápt. oklevele szerint két határjel volt, amelyeket a nádori és kápt.-i emberek nem láttak, de még a procurator sem tudta megmutatni ezeket, Auruspah kis folyó, Salgrab árok, amelyet az apát procurator-a az előző napon a király privilégiuma értelmében a nádori és kápt.-i embereknek mutatott, ennek beömlése az Auruspah kis folyóba, ahol a felek procurator-ai egyetértettek a határokat illetően, Auruspah kis folyó eredete Ny felől, ahol a pozsonyi kápt. oklevele szerint két régi határjel volt, amelyeket nem láttak, és Péter mr. procurator-a sem tudta azokat megmutatni, Madarkuth forrás, ahol a pozsonyi kápt. oklevele két régi határjelet jelzett, amiket nem lehetett látni, és Péter mr. procurator-a sem tudta azokat megmutatni, út É felé, ennek betorkollása egy Mitterbeg nevű útba, ahol Péter mr. procurator-a azt mondta, hogy az úttól Ke-re fekvő föld Péter mr.-é, a Ny-ra fekvő föld pedig a királyé, az apát procurator-a az úttól Ke-re eső földet a monostorénak mondta, amint az a király privilégiumában is olvasható. A vitatott földrészt fogott bírák közreműködésével egy ekealjnyira becsülték. A nádori és kápt.-i emberek azt is elmondták, hogy a hj. során az apát procurator-a által az [I.] Károly király privilégiuma alapján mutatott határok tűntek valósnak és réginek. Eml.: a 695. számú oklevélben. 287. (1360.) ápr. 14. Avignon [VI.] Ince pápa hírül adja: Bebek Domokos választott csanádi püspök és Mihály csanádi olvasókanonok tanúskodnak a veszprémi püspök és a keszi plébánia között keletkezett per pápai ítéletében. K.: Vespr. IV. 350. (311. szám). R.: Pest m. 75. (358. szám); Juhász, Csanádi székeskápt. 107. (162. szám); Veszpr. reg. 212–213. (539. szám); Bakács, Pest megye 221. (770. szám); Bónis–Balogh 138. (1270. szám). 288. 1360. ápr. 14. Visegrád Toler János, Freising egyházm.-i clericus, császári közjegyző kiadványa. 1360. ápr. 14-én (a. Nat. eiusdem [Christi] 1360., Ind. XIII., die vero 14. mensis Apr.), VI. Ince pápasága 8. évében, esti órában, Miklós esztergomi érsek Wissegrad-i házában, a királyi curia jelenlegi tartózkodási helyén, az említett érsek, valamint Pál freisingi, István zágrábi püspök, az oklevéladó notarius, továbbá az alulírott tanúk jelenlétében László veszprémi püspök bemutatta Frigyesnek, a Veszprém egyházm.-i Sambuk-i premontrei Szt. János-egyház prépostjának Bozo de Turre, az avignoni egyház sekrestyése, pápai bíró, közjegyző függőpecséttel ellátott nyílt 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom