Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIII. 1359. (Budapest–Szeged, 2023.)
Documenta
212 oklevelét (l. Anjou-oklt. XXXVIII. 114. szám) mutatták be. Ennek alapján Lyndua birtokot tartozékaival, valamint az örökös nélkül elhunyt János más birtokait is örökség jogán maguknak követelték. A Lothardus fia János fiai által bemutatott oklevelekkel szemben Konth Miklós nádor és testvére, Levkus mr. úgy válaszoltak, hogy a rokonságot nem vonják kétségbe, azonban Lyndua vár a hozzá tartozó falvakkal és birtokokkal Fekete Omodeus-t, fiait és örököseiket – kiváltképpen Ompod-ot és Lothardus-t – sohasem illette meg, és ők nem is Lyndua birtokról származnak, hanem csak Miklós bán apját, Omodeus-t és örököseiket illeti, de nem öröklés, hanem szerzés, vásárlás jogán, amint ezt a nevezettek örökösei hatályos oklevelekkel kívánták bizonyítani az országbíró oklevele szerint. Konth Miklós nádor és testvére, Levkus megkérdezte János fiait, hogy Lyndua birtokkal kapcsolatosan rendelkeznek-e még más oklevelekkel is, akik erre úgy válaszoltak, hogy nincs tudomásuk ilyenekről, de kérték, hogy ha mégis találnának ilyeneket egyéb okleveleik között, akkor azokat későbbi időpontban mutathassák be. Az országbíró erre a következő év jan. 13-át (oct. fe. Epiph. d. iam preteritas) adta meg az oklevelek bemutatásának határnapjául. Zeech-i Miklós c. időközben egész Da és Ho. báni méltóságát kapta, az országbírói tisztség üresedésben volt, így az ügy a király, a főpapok és bárók különös jelenléte elé került. A határnapon a király színe e. megjelenve Omodeus és Lothardus az okleveleket István és Miklós távollétében nem tudták bemutatni, ezért a király a főpapok és bárók tanácsára a Lyndva birtokra és tartozékaira vonatkozó oklevelek bemutatását márc. 13-ra (ad oct. diei Cynerum tunc venturas) halasztotta (l. 39. szám), a királyi ember által, a győri egyház kápt.-jának tanúságtétele mellett szintén ekkorra megidézett Miklóst, Istvánt és Bertalan fia István fia Pétert bírsággal sújtva. Amint a győri kápt. jelentéséből (l. 176. szám) kiviláglik, ők is meg voltak idézve, de nem jöttek el, és nem is küldtek maguk helyett senkit, holott Miklóst, Istvánt és Pétert Vysegrad-on, a királyi udvarban találta, és a király parancsára megidézte Domokos, a szepesi egyház prépostja, speciális királyi ember és István mr. országbírói prothonotarius, ők azonban makacsságból nem jöttek el, és nem is küldtek maguk helyett senkit, mondván, hogy testvéreik távollétében sem választ adni, sem okleveleket bemutatni nem akarnak, amivel bírságot vontak magukra, ugyanis Konth Miklós nádor 22 napon keresztül várt rájuk. Mivel Lothardus fia János fiai és Bertalan fia István Miklós volt bán fia Miklós fia János mr.-rel birtokfelosztás miatt pert kezdeményeztek, amely per utóbbi összes birtokait érinti, majd János örökös nélkül elhunyt és birtokai – kiváltképpen az őt örökség címén megillető Lyndua vár és tartozékai – a királyra szálltak, és ők azokat a rokonság címén visszakövetelték, a bíróság e. azonban makacsul nem jelentek meg, míg Konth Miklós nádor és testvére, Levkus mr. a nekik adományozott vár ügyében készek voltak az ügyben rendelkezésre állni, és maguk számára igazságot kértek, a király a főpapok és bárók tanácsára úgy határozott, hogy a nevezetteket királyi ember által, a győri és a pozsonyi kápt.-ok tanúságtétele mellett 3 m.-i vásáron kikiáltva meg kell idézni. Midőn a király ápr. 25-én (f. V. prox. p. fe. Passce d.) Miklós esztergomi érsek, örökös esztergomi c., udvari kancellár, István testvér nyitrai püspök, a szt. theologia mr.-e, László veszprémi püspök, Gergely váradi őrkanonok, János Kukullev-i főesp., a nagyságos Cyko tárnokmr., Levstacius egész Sclauonia bánja, Bubek (dict.) István királynéi tárnokmr., Simon