Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIII. 1359. (Budapest–Szeged, 2023.)

Documenta

164 régi szokásnak (consuetudo) megfelelően a király kezére szálltak, Kokas Miklós, fia, Péter deák és Márk fia Péter – akinek testvérét, Jánost patvarkodás miatt elítélték – elődeik bűnétől el nem tántorítva először a királyné ellenében, majd Konth Miklós nádor, a kunok bírája és testvére, Levkus ellenében pert indítottak, és a birtokokat részben az említett vizsgálatról szóló és megerősítést tartalmazó, részben pedig a fehérvári keresztesek Szt. István király-egyháza konv.-jének nyílt oklevelével – amely átírta ue. konv. privilégiumát – patvarkodva maguknak követelték. Ugyanis azokat a birtokokat, amelyeket Omodeus fia Miklós mr. 90 M.-ért megvásárolt az említett királyi és más oklevelek révén, mint valamiféle harag miatt jogtalanul elfoglalt birtokokat Mátyásnak, Máténak, Flóriánnak, Márknak és összes rokonaiknak 3 évnyi birtoklás u. 30 M.-ért visszaadta, amint azt a fehérvári keresztesek konv.-jének 2 oklevele bizonyította. A birtokokról való lemondás idejétől számítva bizonyos ideig még azok a kezén voltak. A vizsgálatról és megerősítésről szóló oklevelek viszont Omodeus fia Miklós mr. említett birtokokról való lemondásáról nem szólnak, hanem azt állítják: Omodeus fia Miklós mr. azokat jogtalanul szállta meg, így azokat fia, Miklós, mind pedig az ő fia, János mr. örökös nélkül elhunyt ember jogtalanul birtokoltak. Ezért a király a főpapokkal, bárókkal és az ország vele együtt vizsgálatot folytató nemeseivel együtt az említett konv. okleveleit hamisnak minősíti, a pereskedőket patvarkodónak ítéli az említett oklevelek alapján. Ezért Kokas Miklóst, fiát, Péter deákot és Márk fia Pétert patvarkodásban marasztalja el Konth Miklós nádor, a kunok bírája és testvére, Levkus mr. ellenében, és rájuk az üggyel kapcsolatosan örök hallgatást ró a jelen oklevél által. Ennek az örök emlékezetben való megszilárdításásra a jelen, autentikus kettős függőpecsétjével ellátott oklevelet adja ki. D. Miklós esztergomi érsek, örökös esztergomi c., udvari (aula) kancellár keze által, a. d. 1359., VII. Kal. Maii, uralkodása 18. évében. Méltóságsor: Miklós esztergomi, Vgulynus (Vgulinus) spalatói, Miklós zárai, Illés raguzai, Tamás megerősített kalocsai érsek, Miklós egri, Demeter váradi, Domokos erdélyi, a csanádi szék üresedésben, Miklós pécsi, Kálmán győri, László veszprémi, István zágrábi, Mihály váci, Péter boszniai, István testvér nyitrai, Tamás testvér szerémi, János knini, Demeter nonai, Bálint makarskai, Bertalan traui, István fárói, Máté sebenicoi, Mihály [testvér] scardonai, Portiua [testvér] zenggi, Raduzlaus korbáviai püspök, magnifici említett Konth Miklós nádor, a kunok bírája, András erdélyi vajda, Vgrinus [fia] Miklós c. [ország]bíró, [Zeech-i Miklós egész Da és Ho., Lewstachius] Sclauonia (regnum), Miklós Macho bánja, Cyko (Cykou) tárnokmr., Levkus asztalnok- és pohárnokmr., Dénes lovászmr., Simon mr. pozsonyi c. A. E.: 1. Dl. 4841. (NRA. 621. 11.) Hártya. Kissé vízfoltos és hiányos. Hátoldalán más egykorú kéz írásával tárgymegjelölés, függőpecsétje elveszett. 2. Ue. jelzet alatt. (NRA. 588. 15.) Hártya. Erősen vízfoltos. Hátoldalán 18. sz.-i kéz írásával tárgymegjelölés, vörös-zöld sodraton restaurált függőpecsét. (Az eltérő névalakokat zárójelben adjuk.) R.: Szerdahelyiek 435. (252. szám) (ápr. 27-i keltezéssel). Megj.: A [ ] közötti kiegészítések E. 2. alapján történtek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom