Papp Róbert: Anjou–kori Oklevéltár. XLII. 1358. (Budapest–Szeged, 2017.)
Documenta
bus seu istrionibus castri Posoniensi) tartoz� f�ldeknek a jel�lése, É-felé 1 f�ldhatárjel, amely Pynkekarcha szomszédságát jelzi, innen a Szt. Bertalan-egyház vásárolt birtokához, amelyet a mondott nemesek adtak az egyháznak �r�k birtoklásra, ugyanennél a birtoknál Dé-fel ̋ ol nagy �t k�zelében határjel ugyanazon szomszédság jelzésére, ám itt a Pinkaabany-i érseki nemesek ellentmondottak, tovább É-felé az említett egyház sz�ban forg� vásárolt birtokánál 3 f�ldhatárjel, ezek részint a nemesek f�ldjét, részint pedig az el ̋odeik által az egyháznak adományozott telkeket, ill. szánt�f�ldeket k�l�nítik el, innen mocsáron kereszt�l ugyanazon egyház birtokánál f�ldhatárjel, a nemesek birtokai k�z�tt Zyluahath v�lgyh�z, 2 határjel, amelyek egyike a nemesek, a másik pedig az említett egyház birtokát jel�li, innen messzebb Korrarteleke ∼ Corrattelek ∼ Corratteleke ∼ Konrádf�ldje (terra Corrardi) f�ldh�z, 3 határjel, k�z�l az egyik a nemeseké, a másik a mondott egyházé, a harmadik pedig Korratteleke f�ldé, Ke felé 2 határjel Korratteleke és a nemesek birtokának szomszédsága jelzésérel, innen É felé Damasa f�ldh�z, annak végében 3 határjelben a mondott nemesek, Damasa f�ld és Konrádf�ldje szomszédságának jelzése, onnan Kyssad berekhez (ad quoddam nemus Kyssad), 2 f�ld határjel a nemesek és Damasa f�ld szomszédságának jelzésére, innen tavon át Kuzeperdew erdo ̋ széléhez, ahol árok szolgál határként, 4 határjelb ̋ ol 2 a nemesek birtokait, 2 Damasa f�ldjét k�l�níti el, tavon kereszt�l az Etrehkarcha-i nemesek erdejéhez, onnan a t� fels ̋ o részénél h�z�d� folyamatos határ jelzéséig (ad unam metam [...] cursualem), amely Etrehkarcha-t és Eghazaskarcha-t k�l�níti el, kis távolságra 3 f�ldhatárjel, amelyek egyike a mondott nemeseké, másika az Etrehkarcha-i nemeseké, a harmadik pedig Kyralyfyakarcha-i Demeter fa: Ábrahámé (Abraham), amikor innen tovább akartak haladni, az Erdewhaticarcha-i nemesek birtokuk fel ̋ol a Baryusaga t�ig ellentmondásukkal megakadályozták ezt, és ott határjelet állítani nem engedtek, így visszamentek az elso ̋ határjelig Magyartelek f�ldh�z, s ezzel Eghazaskarcha és Deaky határai k�rbe értek. A rétek v. kaszál�k – ahogy a királyi ítéletlevélbe, de k�l�n�sen, ahogy L�ránt nádor oklevelébe belefoglaltatott – határai: Ke fel ̋ ol 2 határjel, egyik a 2 birtok nemeseinek, a másik Amadénak a f�ldjét k�l�níti el, innen Dé felé 2 határjelhez, az egyik a mondott nemesek, a másik pedig a Nyek-i nemesek szomszédságát jel�li, innen Barch t�hoz, ott 2 határjelben az említett nemesek és a Nyek-i nemesek szomszédságának jelzése, Ny felé tovább a Barch t� k�zepén h�z�d� folyamatos határig, k�zepes távolságra É felé az el ̋ obb mondott Amadé szánt�f�ldjének végéig 2 határjelhez, amelyek egyike a nemeseké, a másik pedig Amadéé, innen 2 halm-nak nevezett dombig, amelyek tetején jel találhat�, az egyik Deaky és Eghazaskarcha nemeseit, a másik Amadét választja el. D. f. III. prox. an. fe. Purif. B. virg., a. d. 1358. Á.: Pozsonyi kápt., 1414. febr. 23. ELTE. Kvt. Kézirattár, Dipl. autographum O. 646. (Df 283 507.) Tá.: Bebek István országbír�, 1367. máj. 19. Dl. 48 587. (Üchtritz-Amadé cs. lt. 5. 1. 78.). K.: – Megj.: A hj. során felhasznált és hivatkozott királyi oklevél vélhet ̋ oleg IV. Lászl� 1274. máj. 31-én kelt irata, amelyre Bebek István országbír� fentebbi, tartalmi átírást ad� oklevele k�zvetlen utalást tesz. Ezen iratot Reg. Arp. nem regisztrálja. L�ránt nádor oklevelére vonatkoz�an l. Sz ̋ ocs T., Nádor 124-125. (123. szám). 79. 1358. jan. 31. Avignon [Apostoli kamarai feljegyzés szerint:] Péter boszniai p�sp�k (U) a bejegyzés keltekor a frenzei Alamannus k�zrem ̋uk�dése révén a commune servitium egy részeként megfzetett 22 ft.-ot, 5 solidus-t és 4 avignoni dénárt, ám a 4 minutum servitium kifzetésérol ̋ nem gondoskodott. D. Avinione, die ultima Jan., a. 1358., VI. Ince pápa pápaságának 6. évében. Reg.: Cam. doc. Pont. szerint: ASV. Cam. Ap., Oblig. et Sol. v. 32. f. 24r. K.: Cam. Doc. Pont. I. 222-223. (401. szám) (Reg. alapján). 80. 1358. jan. 31. A boszniai kápt. e. egyik részr ̋ ol Arthalphteleke-i Arthalph fa Mikl�s fa János fai: Mik-54